A müncheni regionális bíróságon elkezdődött annak a 12 fős nigériai bűnszervezetnek a pere, amelynek tagjai romantikus érzelmeket színlelve csalták ki áldozataik pénzét.
Szerelmet színlelő nigériai internetes csalók nagyszabású pere kezdődött meg Münchenben

A vádirat szerint a 33-54 éves férfiak a Black Axe Testvériség nevű bűnszervezet tagjaiként, szerelmet színlelve férkőztek be a velük kapcsolatba került nők bizalmába azért, hogy megszerezzék a pénzüket. Németországban ez az első nagy per a maffiaszerűen működő bűnszervezettel szemben, amely több tucat embertől tudott pénzt kicsalni és ezen kívül pénzmosási, valamint nők szexuális célú kizsákmányolásával kapcsolatos emberkereskedelmet is folytatott Európában. A vádlottak között van az a férfi is akit a bűnszövetkezet németországi vezetőjének tartanak, az áldozatok közül pedig kiemelkedik az a nő, aki egymaga 235 000 eurót csaknem százmillió forint) utalt át az egyik csalónak. A tárgyalás hétfői megkezdésekor csak egy gyanúsított élt a megszólalás lehetőségével, aki ügyvédje szerint visszautasította a vádakat.
A német hatóságok tavaly áprilisban, a bajor nyomozók irányításával hajtották végre az első, országos méretű rajtaütő akciót a bűnbanda ellen. A világszerte mintegy 30 ezer tagot számláló nigériai maffiaszervezetről addig nem volt ismert, hogy németországi tevékenysége is egyre kiterjedtebbé vált. A Bajor Tartományi Bűnügyi Rendőrség becslése szerint százas nagyságrendűre tehető a szervezet Németországban működő aktív csoportjainak a száma, amelyek főként Bajorországban lehetnek tevékenyek.
A bajor hírszerző szolgálat belső elhárításának 2023-as jelentése szerint a Fekete Fejsze testvériség egyike annak a négy, maffiaszerűen működő nigériai bandának amely még az 1960-70-es években, az egyetemeken kialakult kapcsolati hálókból nőttek ki. A bajor nyomozók úgy tudják, hogy olyan, világszerte aktív csoportokról van szó, amelyek az illegális drogkereskedelmen kívül kiberbűnözésben, online csalásokban, pénzmosásban és emberkereskedelemben vesznek részt, a közöttük kialakult versengés pedig többször is erőszakos leszámolásokba torkollott. A dpa német hírügynökség információi szerint a per több hónapig is elhúzódhat, az ítélethirdetésre pedig december 19-én kerülhet sor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.