Óvodaépítés és játszótér-felújítás

Nem minden pályázó tudja tar-tani az április végi határidőt az óvodatámogatási program-ban. Az összegek között nagy különbségek vannak, van olyan település, amely 6450 eurót (2 millió forint) kapott , de olyan falu is van, ahol 387 ezer euróból (120 millió forint) építhetnek óvodát.Pozsony.

Nem minden pályázó tudja tar-tani az április végi határidőt az óvodatámogatási program-ban. Az összegek között nagy különbségek vannak, van olyan település, amely 6450 eurót (2 millió forint) kapott , de olyan falu is van, ahol 387 ezer euróból (120 millió forint) építhetnek óvodát.

Pozsony. Buzita önkormányzata 387 ezer eurós (120 millió forint) támogatásról szóló szerződést írt alá decemberben a Bethlen Gábor Alappal (BGA). A település egyedi elbírálás alapján kapott támogatást új óvoda építésére. Mohňánszký József (MKP–Híd– Smer) polgármester tájékoztatása alapján január első napjaiban kezdték el a közbeszerzési eljárást. Ők is a megvalósítási határidő meghosszabbítását fogják kérni. „Márciusban, legkésőbb áprilisban szeretnénk elkezdeni a munkálatokat. Reményeink szerint év végéig, legkésőbb 2019. áprilisáig szeretnénk felépíteni az új óvodát” – közölte a polgármester. Kopasz József szerint egyébként a támogatás az építkezés költségét fedezi, az új ovi berendezésére, felszerelésére más forrásokat kell találniuk. A mintegy 1200 fős településre három osztályos, 70 férőhelyes óvodát tervezett az önkormányzat.

A tetőt újítják fel

Nagytárkány önkormányzata sem tudja április végéig elkölteni a 67,7 ezer eurós (21 millió forint) támogatást, amelyet a tetőszerkezet cseréjére fordítanak. A tető egyébként olyan rossz állapotban van, hogy decemberben ideiglenes szigetelési munkálatokat kellett elvégeznie az önkormányzatnak, mert a tető beázott. A nagytárkányi óvodába 42 gyermek jár. A két osztállyal és tornateremmel működő ovi belső fejlesztését, felújítását korábban végezték el. „Az oktatási minisztériumnál kiírt pályázattól azért estünk el, mert mind bővítéshez volt kötve. Óvodánk 50 férőhelyes, az igényléskor 40 gyermekünk volt, most sem működünk teljes kapacitással” – magyarázta Kopasz József (MKP) polgármester.

Szigetelés, játszótér

Külső munkálatokra, tetőcserére készül az egyetlen magyar óvoda Losoncon. Csúsz Péter, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda igazgatója, az MKP elnökségének tagja lapunknak elmondta, hogy a Bethlen Gábor Alap meghívásos pályázatán 65,8 ezer eurót kap az intézmény (20,4 millió forint). A szerződést Losonc önkormányzata decemberben aláírta, időközben a közbeszerzési eljárást is elindították. „Az összeget tetőcserére, az épület homlokzatának hőszigetelésére, illetve a falak vízszigetelésére fogjuk felhasználni” – tájékoztatott Csúsz Péter.

Az ipolynyéki önkormányzat

2 millió forintos támogatása az egyik legkisebb összeg. A BGA a játszótér felújítását segíti. Az alaptól kértük mind az 58 településnek nyújtott támogatás összegét, mivel a honlapjukon nem találtuk meg a pályázati felhívásban szereplő valamennyi községnek adott támogatásról szóló döntést, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?