Pozsony. Tegnap országszerte sok száz fiatal kapcsolódott be a daganatos megbetegedésben szenvedők megsegítésére szervezett nárcisz napi adománygyűjtésbe.
Örömmel járták a várost
Szerkesztőségünket is felkeresték a kitűzőt kínáló diáklányokPavol Mayer felvételeA pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium 34 lelkes diákja négy tanár kíséretében először a belvárosi Tesco áruházban osztotta a nárcisz kitűzőt, majd Viczay Ildikó pedagógus kíséretében négy gimnazista, Alexandra, Kriszti, Marika és Henrietta szerkesztőségünket is meglátogatta. – Örömteli nap ez a mai, süt a nap és az emberek kedvesek. Bár az idősebb iskolatársak felkészítettek arra, hogy a nárcisz fejében többnyire húszast adnak majd a megszólítottak, szerencsére tévedtek. Egészen biztos, hogy a mi urnánk ötven és száz koronás bankókkal telik meg – tájékoztattak a lányok, mialatt a sorakozó kollégák megkapták „jussukat”, a sárga nárciszt.
Az elsős gimnazisták beszámoltak vonzódásukról az egészségügyhöz, ami megnyilvánul abban is, hogy nem kötelező tantárgyként az onkológiai nevelést választották, ketten néhány év múlva már orvosként szeretnének segíteni a rászorulókon. Mielőtt elsiettek volna, bevallották: – Szeretnénk, ha ma sikerülne túlszárnyalni a tavalyi nárcisz napi bevételt, s a Rákellenes Liga számlája legalább 15 millió koronával gyarapodna. Mi a siker érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk. (péterfi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.