Nyolcvankilences naplótöredékek I.

A mai lapok kissé más hangnemben írnak. Az egész szerkesztőség izgalomban él. De saját tudósítás nincs. Mindent a hírügynökségtől veszünk át. Még most is tartunk valamitől? De mitől? Közöltük a színházak műsorát, még ma is, holott jól tudjuk: nem játszanak.

Nem lehet nevetés nélkül megállni, hogy Prága párttitkára, Štepán, ma nagy sietve vendégül látta az öreg Tomášek bíborost. Először! Mindkét fél nagyon örül, mindkét fél érdekei azonosak, fogjunk össze, önnek nagyobbak a tapasztalatai, hízelgett a párttitkár a bíborosnak, az meg hálálkodott a szíves vendéglátásért. Nem is olyan régen még meghurcolták szegényt.

A tömeg Jakeš fejét követeli. „Jakeša do koša!” – skandálják. Pedig, szerintem, ha valakinek nem sok köze van a dolgok ilyen alakulásához, az éppen ő. Ő csak egy átmeneti ember, a csehszlovák Csernyenko. De vajon ki jön utána? Ki lesz a hazai Gorbacsov?

Félő, hogy megkezdődik a nagy átalakulás. Azok átalakulása, akik tíz, húsz, harminc év alatt bravúros ügyességet és jártasságot szereztek az átváltozásokban. Elkezdődött a nagy népi játék, a „menekülés előre”.

Tiltakoznak a diákok. Sok mindent követelnek. Többek között – s legfőképpen – a pénteki, tizenhetediki brutális rendőrségi beavatkozás tetteseinek kiderítését, megbüntetését. Ma este a híradóban nyilatkozott a főügyész (csak Urban-fülűnek neveztem el, merthogy hallószervének méretei a kedvenc lengyel kormányszóvivőm fülméreteit is túlszárnyalják, csak éppen Jerzy Urbannak a két füle közötti tar kobakjában ész is van), és sűrű hunyorgások között fogadkozik: ki fogják vizsgálni, meg fogják büntetni, nyilvánosságra fogják hozni, de ne várják, hogy mindez hamarosan megtörténik, mert sokakat ki kell hallgatni, és nem mindenki lakik Prágában. Istenem! Még mindig hülyének néznek több millió embert! Mit nem lehet azonnal megállapítani? Hogy ki adott parancsot a gumibotok bevetésére?

Pénteken nem halt meg senki sem. Martin Šmíd él, mondják. Két Martin Šmíddel készítettek beszélgetést a vasárnapi tévéhíradóban. Az egyik Martin Šmíd színesben ment – ő, mint kiderült, nem vett részt a tüntetésen –, a másik fekete-fehérben. Fel sem tűnt volna, ha a műsorvezető nem kér elnézést, hogy technikai okok miatt csupán fekete-fehér felvételt rögzítettek. Ekkor kezdtem gyanakodni. Talán azért mutogatták Šmíd kettőt fekete-fehérben, hogy ne látszódjanak a foltjai? Mindenesetre fura benyomást keltett. Mintha tartott volna valamitől.

A magyar híradó szerint személycsere nélkül nincs változás. De jelölt nincs. Az egyik taxisnak van jelöltje – mondta a magyar tévé kommentátora. Dubček. Bejelentették: pénteken összeül a központi bizottság.

November 23.

Mozgalmas nap volt a mai. Reggel a nyomdába mentem, ahol kevés embert láttam. Ezzel szemben megszaporodott az egyenruhás munkásőrök száma. És ami feltűnő: a portások igen kedvesen mosolyognak, s nemcsak hogy vissza-, néha még előre is köszönnek.

A szerkesztőség is kihalt. Az egyik kolléga több napi távollét után azzal állított be, hogy na, választottatok már új pártelnököt? Mindenki felszabadultan viccelődik a párt számlájára. A főszerkesztőnek telefonáltak, hogy akár be se jöjjön, a hatalmat átvette a sofőr. Az eseményekről viszont gyalázatosan keveset tudunk. A kormány tárgyal, de úgy tesz, mintha mi sem történne.

Estefelé bementem a városba. A Szlovák Nemzeti Felkelés téren. Éppen Čarnogurský védőügyvédje beszélt, amikor odaértem. A tárgyalás ma befejeződött, a vádlottakat szabadon bocsátották, kivéve a fővádlottat, Čarnogurskýt, mivel az ügyész fellebbezett. A tömeg fütyült és fújozott, Čarnogurský felesége köszönte a támogatást. Azután a diákság koordinációs bizottságának elnöke – nevet nem említettek – beszélt. Nagyon okosan. Hogy csak féligazságokat közöl róluk a sajtó, ők nemcsak a diákélettel összefüggő problémák megoldását szorgalmazzák, hanem nyílt tájékoztatást követelnek és szabadabb életet. Figyelmeztetett, hogy éket akarnak verni az értelmiség és a munkások közé, s hogy a lapok csak azokat az olvasói megnyilatkozásokat közlik, amelyek becsmérlik az „elkényeztetett gyerekeket”, de hallgatnak olyan támogatásokról, mint amelyeket a szónok ott helyben felolvasott. Sok üzem munkása csatlakozott hozzájuk. Több ezren voltak a téren. A rendőrség irányította a forgalmat, úgy festett, a diákok oldalán állnak. Ez hamar be is igazolódott, mert a szónok bejelentette: a belügyminisztérium is csatlakozott a diákok felhívásához. A hírt szűnni nem akaró taps fogadta.

Este a híradóban a ČKD kiválasztott munkásai nyilatkoztak: elítélik a sztrájkot, de követelik a rendőri beavatkozás elrendelőinek felkutatását. Magyarázzák: ki mindenki NEM adott parancsot a rendőrség közbelépésére. Mint megtudtuk, Štepán – aki a munkások közé merészkedett – nem. A munkások pedig „de-mi-se”-t skandáltak. Talán a kerületi nemzeti bizottság. De kiderül: az sem. A végén még majd azt teszik közhírré, hogy a rendőrök csupán önvédelemből használták a gumibotokat, merthogy őket verték. Hihető, hogy Prágában 17-én a tüntetők némelyike doronggal érkezett. Százezres tömegben nem gondolkodhat mindenki egyformán.

November 24.

Ébredés után az első, hogy bekapcsolom a rádiót, de semmi újat nem tudok meg. A szerkesztőségben sem tudnak többet. Tegnap annyi történt, hogy a Presscentrumba mintegy húsz újságíró hallgató jött be, és végigjárták a szerkesztőségeket. Erre mindenki megijedt, és parancsba adták a portásoknak, hogy szigorúbban ellenőrizzenek. A látogatók ma már csak testőrrel mehetnek fel a szerkesztőségekbe. Munkásőrök vigyáznak a portán, állítólag élesre töltött fegyverrel.

Tegnap ülésezett az újságíró-szövetség, s mint a főszerkesztő elmondta, néhány (pontosan 7!) józanul gondolkodónak nagy erőfeszítésébe került, hogy legalább olyan állásfoglalás szülessen, amely végül is megjelent. Előző nap tájékoztatóra hívták a főszerkesztőket Prágába; Fojtík azzal búcsúzott a rábízott főszerkesztőktől: meglehet, ez az utolsó összejövetelük.

Nagy az izgalom, a várakozás. Mi lesz, ha csak szombaton ér véget a KB-ülés? Mit jelentsen a nemzetvédelmi miniszter fenyegetése? A főszerkesztő szkeptikus a KB-tagokat illetően. Nem a reformerek vannak többségben.

Délután Érsekújvárba utazom. Az újvári állomáson sok a fiatal. Az egyik kislány kabátján szlovák nemzeti színű kitűző. Kérdésemre, hogy mit jelentsen a kokárda, a válasz ennyi: sztrájkolok. Este hat tájban benézek a városba, hátha Érsekújvárott is történik valami. De a Fő tér kihalt, csak este tíz tájban vonul végig az utcákon vagy kétosztálynyi fiú és lány, azt kiabálva: „Zajtra zase!” (Holnap megint!)

A híradóban végre bejelentik, hogy Jakeš este hétkor lemondott. A pozsonyi és a prágai tüntetésekről viszonylag részletesen tájékoztatnak. A pozsonyi tüntetés üde színfoltja egy transzparens, „Aktuality dnes uvádza Koyš” felirattal. (Értsd: az Aktuality című televíziós hírműsort ma Koyš vezeti.) Nagy a felháborodás a Koyš-beszéd miatt. A miniszternek a székébe került. (Három vagy négy éve jelent meg a Nové slovo címoldalán híres poémája, Gorbacsov elvtárs beszél címmel.)

Tíz óra tájt bejelentették: megvan az új főtitkár Karel Urbánek személyében. A kettesen éjjel fél egyig néztem a kerekasztal-beszélgetést. Nos, mit mondjak, vegyes érzelmekkel hallgattam... A Kelet-szlovákiai Vasmű igazgatója harmincéves késésben van, de a többiek sem tettek ki magukért. Milan Kňažko – talán egy hónapja értesültem róla, hogy visszaadta Érdemes művész címét – „műsorvezeti” a pozsonyi délutáni nagygyűléseket; az éjszakai kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként a kisebbségben levő progresszív erőkhöz tartozik. Rajta kívül nagyon okosan érvelt egy fűtő – a neve Budaj –, és egy Gál nevezetű, valamilyen tudományos fokozattal rendelkező szakállas férfi. Ült ott több tudós is. A párttörténeti intézet Weiss nevezetű munkatársát biztosan sokan megjegyzik maguknak. Csinos fiú.

A részvevők közül valaki „északi szomszédaink” elrettentő példáját ráncigálta elő, meg hogy nem akarunk úgy járni, mint ők. Hiszen pontosan a lengyeleket követjük, csak több évi késéssel, de meg kell hagyni, fifikusabban. Imába kellene őket foglalni – meg a magyarokat is –, mert nekünk már nem kell elkövetni azokat a hibákat, amelyeket ilyen méretű társadalmi változásoknál elkövetnek. A tandíjat ők fizették meg helyettünk.

November 25.

A reggeli hírekből megtudom az új vezetőség összetételét. Nem sok az új név, de Fojtík nincs köztük.

Nagy általános mosakodás és mentegetőzés kezdődött. A szlovák tévé Szocialista Ifjúsági Szervezetének harcias leánytagja felolvasta – ha jól emlékszem – kilencpontos követelésüket, majd az ismert műsorvezető, Pažítková, a pártszervezet talán hétpontos nyilatkozatát. Valamennyi pont a nyílt tájékoztatás lehetőségét követelte. A fiatalok támogatták a sztrájkot, a kommunisták ellenezték. Ezután megismételték a külföldi újságíróknak hajnali háromkor tartott sajtótájékoztatót. Horení vezette, nem irigyeltem szegényt. Az újságírók azt firtatták, miért mondott le Adamec. Talán az volt a bűne, hogy Bécsben azt nyilatkozta: át kell értékelni a hatvannyolcas eseményeket? De hiszen ez nyilvánvaló! (A szovjet kormányszóvivő már tavaly beszélt róla.) Megkérdezték az újságírók: Husák vajon megmarad-e köztársasági elnöknek? Mikor lesznek szabad választások? Továbbra is vezető szerepe lesz-e a kommunista pártnak? Horení azt felelte, szerinte nem, sőt, biztosan nem...

A prágai kultúrpalotában a fővárosi pártelnökök üléseztek. Jelen volt Štepán is. A küldöttek a füle hallatára követelték a lemondását. Le is mondott még az ülésen, fél napig sem volt KB-tag. Zavadil lemondását is követelték. Egy „ciotka rewolucja” (lengyelül így hívják az ortodox forradalmár öregasszonyokat) igen éles hangon figyelmeztetett: „megmondtuk előre, de a mi pártunk erős, eddig is megtalálta minden válságból a kiutat, megtalálja ezután is”. Kifütyülték szegénykét. A résztvevők látni óhajtották az új főtitkárt; telefonon hívták oda. Röviden és okosan szólt, papír nélkül beszélt. Jó benyomást tett a hallgatóságra.

Aztán a prágai Letnát kapcsolták. Kettőkor ott kezdődött manifesztáció. Iszonyú tömeg gyűlt öszsze, sokan rosszul lettek. Felszólalt Havel. Elég kíméletlenül fogalmazott. Ami nem is csoda, mert akit néhányszor letartóztatnak és börtönbe dugnak – ártatlanul –, és több milliós példányban (Rudé Právo, Pravda, Új Szó) gyalázzák primitív módon egész rokonságát, attól nem vehető rossz néven, ha – finoman fogalmazva – fenntartásai vannak bizonyos személyekkel kapcsolatban. Havel arra buzdított: támogassuk Adamecet. Lenártot is felszólították a lemondásra. A pozsonyi nagygyűlést akkor kezdtem nézni, amikor egy magyarországi ifjú tett hitet a két nép barátsága mellett.

A híradóból megtudtam, hogy Adamec marad. Interjút készítettek a kormányfővel. Derűsen hatott, hogy a kérdező újságíró elegáns – öltöny, nyakkendő –, Adamec pedig valami sötét pulóvert és dzsekit visel, fáradt, karikás a szeme. Ilyen sem volt még! A hosszúra nyúlt híradó után első beszédét tartotta az új főtitkár. Nem pufogtatott frázisokat. Elcsuklott a hangja. Negyvennyolc éves. Morva.

Sztrájkolni vagy nem? Az ellenzékiek azt mondják: igen. A kommunisták többsége úgy vélekedik: nem. Az új főtitkár azt mondja, cselekedjen ki-ki a lelkiismerete szerint, de lehetőleg úgy, hogy túl nagy veszteségek ne keletkezzenek. Istenem, azt a két órát észre sem veszi a gazdaság! Úgyis mindenki sztrájkol naponta legalább két órát.

Késő este ismét kerek asztal a kettesen. Ismert arcok: Kňažko, Feldek, Štrasser, szociológusok, képzőművészek és – munkások. Tegnap az igazgatóké volt, ma a munkásoké a szó, de a munkások bizony kikérik maguknak igazgatóik tegnapi „kinyilatkoztatásait”. Nevezetesen, hogy dolgoznak, minden a legnagyobb rendben. Egy ifjú geológus a bősi vízi erőműről beszél, meg kell építeni, kardoskodik, de a természetvédők már most gondolkozzanak rajta, miként lehet majd jóvátenni azt a kárt, amit az erőmű a jövőben okoz. Micsoda okoskodás! Hát akkor nem egyszerűbb nem megépíteni? Egy magyar ül a társaságban: Grendel Lajos író, a Madách Kiadó főszerkesztője, a Független Magyar Kezdeményezés képviseletében. Felolvassák a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) követeléseit. A pontok kiegészíthetők, a holnapi nap folyamán telefonálhat a tévébe, aki akar.

A nap huszonnégy órájából huszonötöt töltöttem a képernyő előtt. Végre a csehszlovák tévé is élvezhető. Meddig?

(Folytatjuk)