Nyitott pénzkérdések

Nagykapos. A hatáskörök átruházása kapcsán a legtöbb vitát az iskolák július elsejétől való átvétele váltotta ki.

Nagykapos. A hatáskörök átruházása kapcsán a legtöbb vitát az iskolák július elsejétől való átvétele váltotta ki. Több ung-vidéki és bodrogközi településvezető azt kifogásolja, hogy a jelenlegi fenntartó, vagyis az állam nem nagyon igyekszik rendezi az oktatási intézmények adósságait, ami a nagyobb iskolák esetében sok helyen tetemes összegekre rúg. Az iskolák tartozásai ugyan nem szállnak át a leendő fenntartókra, de az intézmények működtetése is óriási terheket ró majd az önkormányzatokra. Továbbra sem ismeretesek azonban az iskolák átvételének finanszírozási feltételei. „Tudni szeretnénk, hogy mennyi is lesz az a garantált összeg, amit az iskolai hatáskörök átvételével kapunk. Két alapiskoláról és három óvodáról van szó, melyek működtetéséhez nem kis összegre lenne szükség. Nem beszélve arról, hogy az épületek többségét több mint tíz éve nem tatarozták, amelyek mielőbb javításra szorulnak. Az ezzel járó költségeket a városi kasszából nem tudnák finanszírozni” – magyarázta Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere, aki jó megoldásnak tartja az iskolák jogalanyiságát. „Tény, hogy az iskolavezetésnek szabadabb kezet biztosít, de teljesen ez sem oldja meg az oktatásügy problémáit. A szlovák és magyar tanítási nyelvű alapiskola igazgatósága és iskolatanácsa döntött a jog-alanyiság mellett és a jelek szerint még a júliusi változások előtt megkapják az önállóságot” – mondta a polgármester. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?