Nyári Játékok: Elmarad!

Szeptember első hetében beszélgettem Rosta Máriával, az Esztergom Nyári Játékok producerével az idei egyhónapos rendezvénysorozat visszhangjáról, aki akkor örömmel számolt be a mintegy 30 000 nézőről, a nagy kritikai és közönségsikerről, valamint jövő évi terveiről, melyben egy egész fesztiválváros víziója szerepelt.

Akkor a legkevésbé sem hittem volna, hogy egy hónappal később az álomból arra a valóságra ébredünk, hogy nemhogy fesztiválváros, de még fesztivál sem lesz jövőre. A miértekre adott válaszok nem voltak éppen örömtelik.

Cáfoljon meg, hogy nem igaz a híresztelés...

A hír igaz, a Zikkurat Színpadi Ügynökség jelen körülmények között nem szervezi meg a jövő évi Esztergomi Nyári Játékokat.

Mi történt az elmúlt hetekben?

A kérdés pontosabban az, hogy mi nem történt. Hetek, hónapok óta húzódnak a kifizetéseink, miután két állami pályázatból még mindig nem kaptuk meg az ígért kétszer 15, azaz összesen 30 millió forintot. Miután ez az állapot hetek óta tart, úgy döntöttünk, ilyen bizonytalan helyzetben nem vágunk bele egy többszázmilliós rendezvény szervezésébe.

Mennyibe került az idei rendezvény, és mekkora lett volna a jövő évi költségvetés?

Idén 6 produkciót 10 alkalommal tekinthetett meg a közönség, a rendezvény 200 millió forintba került. Jövőre egy, az eddigieknél is nagyobb és sokrétűbb programot szerettünk volna megvalósítani. Az Esztergomi Nyári Játékok pedig a Fesztiválváros programja lett volna. Az esemény mintegy 200 millió forintba került volna.

Nem lehet más forrásokból előteremteni a szükséges összeget?

Nézze, a nyári játékok bevételei az önkormányzati támogatásból, a jegybevételből, a piaci részvevők (szponzorok) és a kormányzat által kiírt pályázatokon elnyerhető támogatások teszik ki. Az utóbbi hiányát egy kulturális vállalat nem tudja kipótolni. Egyébként pedig a szponzorok köre elég zárt.

Kisebb volumenű rendezvényre sincs lehetőség?

Nem szeretnénk visszalépni, hanem tovább akarunk fejlődni.

Esztergom városa nem nyújtott segítő kezet?

Hivatalosan még nem kerestük meg őket. Telefonon már jeleztük a gondot.

Csak az érdekesség kedvéért: mi szerepelt volna a programban?

Terveink között szerepelt Várkonyi Mátyás: Egri csillagok című musicalének és az Aida-nak a bemutatása külföldi sztárokkal, az Operett Színház Mária Főhadnagy című darabja, Tolcsvay László nagysikerű előadása, a Rákóczi Fantázia, valamint a hagyományosan nagy sikerű mise.

Mi a szerkesztőség részéről bízunk benne, hogy a jövő nyárig még születik valamilyen megoldás, amely lehetővé teszi, hogy az előadások folytatódjanak Esztergomban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?