Nem vagyunk egyértelműen demokratikus állam

„Sok még az elvégzendő munka, amíg Szlovákia modern, európai országgá válik”Somogyi Tibor felvételeÖnről, Budaj úr, először az a kis fekete sapka, a „budajka” jut eszembe, mely a forradalom alatt szinte mindig a fején volt, egybeolvadt önnel. Megvan még?

Természetesen, jön a hideg, ott van az autómban. Ma is viselem. És a forradalommal mi a helyzet? Még azt is magában hordozza?

1989 után a forradalom sok ember életének szerves részévé vált, mindannyian magunkban hordozzuk, akár beismerjük, akár nem.Az idén november 17-ét végre államünneppé nyilvánították. Ez jó érzéssel tölti el?

Liberális politikusként nem rajongok az államünnepek számának a bővítéséért, de november tizenhetedikének az ünnepnapok között a helye, mert politikai identitásunk pillérét képezi. Enélkül nem lenne teljes Szlovákia politikai arculata. Nem késett meg ez a döntés? Miért csak most, 12 évvel a forradalom után került erre sor?

1989 novemberében a következmények teljes tudatában kezdtünk el egy politikai-demokratikus forradalmat, egy több generációt érintő folyamatot. Olyan bonyolult fejlődést indítottunk el, mely során a régi elemek mellett újak, a szabad versenyre jellemzők jelennek meg, miközben a hatalomért a korábbi rendszer képviselői is versengenek. Visszafordíthatatlan és hasznos, de fájdalmas folyamat ez, mely mindazoknak, akik a novemberi eseményektől gyors változást vártak, rengeteg keserűséget okoz. Az, hogy 12 évvel a forradalom után Szlovákia még mindig vállalja az akkori eseményeket, hogy egy olyan parlament hagyta jóvá ezt a javaslatot, melyben a kommunisták még ma is túlsúlyban vannak, azt bizonyítja: a forradalmat 1989-ben leginkább ellenző erők nem kerültek fölénybe. A szabadságért és demokráciáért folytatott harc még folytatódni fog.A régi rendszer képviselői, szimpatizánsai nemcsak a parlamentben kapnak helyet, több fontos funkcióba is befészkelték magukat, ráadásul a közvélemény-kutatások szerint sokan még ma is visszasírják a kommunizmust.

Igen, sokan össze vannak zavarodva. Minket, idősebbeket a kommunizmus a legszebb éveinktől fosztott meg, de a fiataloknak összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyük van az érvényesülésre. A bársonyos forradalom nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. Többek között ön is úgy fogalmazott, a novemberi után szükség volt egy új forradalomra. Azaz 1989-ben zajlott az eslő felvonás, 1998-ban a második. Még most sem lehetünk elégedettek, tehát várható a harmadik is?

1998 valóban a politikai nemzeti megújhódás második szakasza volt, azaz folytatódott a forradalom, és mert a három év alatt még mindig nem sikerült az országot kivezetni a posztkommunizmusból, még mindig nem vagyunk egyértelműen demokratikus, modern állam, ez a folyamat folytatódni fog. Az 1998-ban győzedelmeskedő erők a demkráciánál ma is közelebb állnak a partokráciához, azaz továbbra is fel akarják egymás között osztani az országot ahelyett, hogy a polgárokat szolgálnák. Politikusainkban továbbra is lappang az úgynevezett Mečiar-vírus, mely például klientelizmus formájában, a politikai kultúra hiányában nyilvánul meg. Ha már a Mečiar-vírust említette, ez részben az ön „érdeme” is. Azok közé tartozott, akik Vladimír Mečiart felfedezték, bevonták a politikába.

Amikor a VPN elnöke voltam, Mečiar előbb miniszterként, majd kormányfőként tevékenykedett, de nem én fedeztem fel és hoztam be a politikába. Ez az akkori leghaladóbb szlovákiai csoport és a VPN-t alkotó negyvenévesek generációja közötti válság „érdeme”. Ez a krízis az Alexander Dubček háta mögé bújó, 1968-as születésűeknek – akik között több ellentmondásos személyiség is volt – adott esélyt. Ezek az emberek teljesen más irányba terelték az országot, és a várva várt modernizációs forradalom elmaradt. A mai napig nem zajott le. A jelenlegi kormánykoalíció sem volt képes erre, ez kihívás a jövő politikai garnitúrái számára.Hogyan ismerkedett meg Mečiarral?

Vladimír Mečiar az Alexander Dubček körüli csoport jelöltje volt. Dubček nem ismerte őt személyesen, közvetítőkön, bizalmas munkatársain keresztül vette fel vele a kapcsolatot. Dubček tekintélyével keresztülvitte, hogy a novemberi események után nagyon népszerű Mečiar legyen a belügyminiszter. Nézetei, állásfoglalásai abban az időben sok pozitívumot hoztak az országnak. Még azt sem vethetjük a szemére, hogy miután ellentétbe került a VPN vezetésével, saját pártot alapított, és eltávolodott a mozgalom eredeti politikájától. Ezt Szlovákiában több miniszterelnök – a mostani is – megtette. Az viszont nem bocsátható meg, hogy feladta azt az európai kulturális-politikai identitástudatot, melynek köszönhetően bekerült a politikába, és hogy egyfajta újbizánci kultúra, hamis politika, formális frázisok megtestesítőjévé vált. Ez Szlovákiának több zsákutcát és a demokráciában elfogadhatatlan módszereket eredményezett. El kellene végre döntenünk: vagy úgynevezett keleti politikát folytatunk, azaz titkosrendőrséget alkalmazunk, a hazug, tolvaj politikusok büntetlenek maradnak, a sajtót megfélemlítjük, korlátozzuk; vagy a nyugati kulturális szférát választjuk, ahol mindez óriási bűnnek számít, amiért távozni kell a politikából még akkor is, ha a gyanú nem igazolódik be. 1989 után a VPN lelkiismeretesen megpróbálta Szlovákiában is meghonosítani az európai politikai kultúrát. Talán most máshol lennénk, ha 1989 után polgári kormány jön létre. Ez miért nem történt meg? Miért kapott helyet a kabinetben páldául Miroslav Čalfa és Milan Čič? Nem hiszem, hogy a VPN-ben nem voltak ügyes emberek.

Könnyű utólag értékelni, hiba volt-e vagy sem. Napokra, óránkra lebontva kellene részleteznünk az eseményeket, hogy megértsük az akkori változásokat; olyan gyorsan történt minden. Ami november 20-án érvényes volt, az december elejére már megváltozott. A Polgári Fórum óvatosabb, a VPN radikálisabb nézeteket vallott. Más stratégiát szorgalmaztam, mely az átalakított kormányban a forradalmi erőknek nagyobb képviseletet biztosított volna. Szlovákia akkor egy lépéssel előbbre járt Csehországnál, mely a kommunistákkal túl sok kompromisszumra törekedett Václav Havel elnökké választása érdekében. Kétségkívül ez nagyon fontos stratégiai cél volt. A forradalmárok kezében egyetlen hatalmi eszköz sem volt, csak a nyilvánosság támogatására számíthatott. A csehek tehát kompromisszumos eljárást szorgalmaztak, én még 1990 előtt radikálisabb megoldást, a fejlődésért a teljes felelősség átvételét javasoltam. Szlovákiai viszonylatban ezek helyénvaló igények voltak. Václav Havel megválasztása felélénkítette a Polgári Fórumot, a választásokban a szavazatok többségét megszerezték, ami a VPN-ről már nem mondható el. Akkor a magyar kisebbség képviselői is indultak a jelöltlistán. Mi csak 30 százalékos támogatottságra tettünk szert, ami nem volt elég a forradalmi célok teljesítéséhez. Aztán jött egy rossz döntés: Prága keresztülvitte a megbízatási időszak lerövidítését, kétévi kormányzás után előrehozott választásokat tartottunk. Ez a hibás döntés meghatározta Szlovákia további sorsát, de tizenkét év távlatából talán még korai értékelni mindezt.Ha visszarepülhetne a múltba, mit csinálna másképpen?

A VPN-ben sokkal kevesebb volt kommunista és hatvannyolcas, illetve több fiatal tevékenykedett, mint a cseh Fórumban. Jó esélyünk volt, hogy modernebbek és gyorsabbak legyünk a cseheknél. Akkor viszont előbb vagy utóbb a Polgári Fórummal szemben is szeparatív politikát kellett volna folytatnunk. Ilyen döntés nem született, és nem tudom, szerencsés lett-e volna így dönteni. Enélkül azonban az ország fejlődése nehezen lehetett volna radikálisabb annál, mint ahogyan végül is alakultak a dolgok. Őszintén szólva, sok esetben nem igazán döntöttem volna másléppen.Addig nehéz előbbre lépni, amíg a jobboldal és a baloldal egyszerre akarja kormányozni az országot, és amíg Szlovákia nem mer szembenézni saját kommunista múltjával. Nyilvánosságra kellene hozni végre a régi titkosszolgálati aktákat. Gondot okozna önnek egy ilyen javaslat megszavazása?

Ellenkezőleg. Javasoltam a lusztrációs törvény módosítását, 1994-ben cikkelyezett változata is elkészült. A mostani megbízatási időszakból eltelt három év, és csak most feszegetik az akták nyilvánosságra hozatalát. Arról viszont hallgatnak, ki a bűnös és a felelős a demokrácia és a szabadság elnyomásáért. Rehabilitált politikai fogolyként rengeteg embert ismerek, akiket a kommunizmus a szabadságvágyuk miatt megfosztott az egészségüktől, szabadságuktól, életüktől. Nem az eszme, hanem emberek alkották a rendszert. Nemcsak az aktákat kell nyilvánosságra hozni, nyilvános vitát kellene indítani a felelősségről is, világosan meg kellene határozni, ki számít áldozatnak és ki bűnösnek.Ön lényegében 1989-től kapcsolódott be a politikába. Előtte valóban fűtő volt? Azt beszélik, a legtöbb intellektuális, gondolkodó, a rendszerrel elégedetlen ember fűtő vagy valami hasonló volt, mert a kazán mellett lehetett olvasni, művelődni. ĺgy volt?

Egy részünk valóban mindenféle hivatalos intézményen kívüli, ha úgy tetszik, „fűtő” volt, ám sokan bizonyos terület szakamberei, akadémikusok, szociológusok, tudósok voltak. A VPN ezeknek volt az elegye, egyetlen közös volt bennünk – és ezt szabtuk a tagság egyedüli feltételéül –, hogy nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot. Szinte mindannyian, akikből a VPN összeállt, aktívan tevékenykedtek a Bratislava nahlas (1987) című környezetvédelmi kiadvány megalkotásánál. Ennek a Charta 77-hez hasonló funkciója volt.1989 novembere után nagy port kavart az ön lusztrációs botránya. Állítólag szerepelt az ŠtB listáján. Együttműködött a titkosszolgálattal?

Nem működtem együtt. Kitartok amellett, hogy nyíltan kell beszélni a demokrácia és szabadság elnyomásáról, a felelősségrevonásról. A szlovákiai politikai élet addig torzó marad, amíg a volt rendszer dokumentumait nem hozzák nyilvánosságra.Az 1993-as liberálisok 1998-ban a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) részévé váltak. Hogyan tovább?

Az SDK a demokraták együttműködését célző legnagyobb projektum volt. Sajnos nem tartották be az egyezségeket, a választások után elmaradt az ötös koalíció megújítása. Helyette az SDK anyapártjai között konfliktusok alakultak ki, erőszakosan elnyelték egymást, ami a reformellenes erők megerősödéséhez, valamint a liberális és reformirányzat gyengüléséhez vezetett. Az LDÚ reformpárti tömörülés, és létrehozásával e negatív folyamatra regáltunk. A hogyan tovább kérdésre egyetlen válasz létezik: végre kell hajtani a reformokat és az ország modernizálását úgy, ahogyan azt a polgároknak megígértük.A Liberális Demokratikus Unió kis párt, támogatottsága szinte elenyésző. ĺgy nehezen tud pozitív eredményt elérni, talán még a parlamentbe se jutnak be. Gondolja, hogy lesz ez még jobb is?

Minden pártnak a szavazók diktálnak. Megpróbáljuk majd felhívni magunkra a figyelmet, elmagyarázzuk a programunkat. Az érveken kívül nincs „titkos fegyverünk”, se saját tévénk, se illegális millióink az újságírók és a közvéleménykutató ügynökségek befolyásolására. Érdekünk, hogy Szlovákiában is tisztességes, a tényekre és érvekre épülő politika honosodjon meg.Az LDÚ akkor is kis párt, egyedül képtelen megváltoztatni a játékszabályokat. Mely pártokkal hajlandó együttműködni?

Koalíciós szerződést kötöttünk a zöldekkel, Mikuláš Dzurinda pártjával pedig együttműködési egyezményt írtunk alá. A regionális választásokon a Nagyszombati kerületben az ANO-val szövetkeztünk, de a jövő majd többet elárul lehetséges partnereinkről.Milyen jövőt jósol a liberalizmusnak?

A szlovákiai választópolgár modern állam, személyi szabadság, jólét és a politikában európai normák iránt áhítoziksz. Túlnyomórészt tehát liberális-demokratikus értékeket támogat. A politikai csatározások szempontjából az utóbbi tizenkét év tulajdonképpen az 1989-es forradalom újrafogalmazására tett kísérletként jellemezhető. Egyesek egyházi, mások a szocialista centralizmus elemeire épülő, néhányan pedig nacionalista államot akartak létrehozni. A liberálisellenes HZDS bírálta és veszélyeztette leginkább az 1989-ben felszínre hozott értékeket, és kikényszerítette, hogy ezen értékekért politikai versenyfutás kezdődjön. A liberális-demokratikus rendszerért olyan erők is síkra szálltak, melyek a múltban egyházi vagy szocialista és osztályelveken alapuló országra törekedtek. De össze kellett fogniuk, mert a demokrácia lényege került veszélybe. Az 1998-as esztendő igazolta, hogy olyan, szabad egyénekre, a vallási és kisebbségek iránti türelemre, szabad piacra építő államot képzelünk el, amilyet már 1989-ben megálmodtunk magunknak. Olyan liberális-demokratikus országot szeretnénk, mely Európában mindenhol jólétet és szabadságot teremtett a polgárainak. Az ország arculatáért vívott küzdelem a liberalizmus győzelmével végződött. A jelenlegi liberális programok a partokrácia és a vele összefüggő korrupció viszszaszorítását, az állami befolyás csökkentését, az alapos decentralizációt, a hatalom ellenőrzését és az egyén állammal szembeni helyzetének a javítását célozzák. Az ilyen programok nélkülözhetetlenek Szlovákia számára. Ezt azok az erők is tudatosították, melyeknek nem sok közük van a liberalizmushoz, és bizonyos mértékig például a kereszténydemokraták, az SDĽ és mások is vállalták e liberális programokat. Lehet, ám ezeket csak félig-meddig sikerült teljesíteni. Erre kitűnő példa az eltorzított közigazgatási reform.

A központi hatalom megerősítésére törekvő SDĽ és az SOP egy része retteg a központi bürokrácia gyengítésétől. A korrupcióellenes jogszabályok is befejezetlenek, az államigazgatás és a minisztériumok túlzsúfoltak maradtak. Túl sok akadály fékezi a vállalkozások fejlődését, és azok, akik képesek lennének gondoskodni magukról, képtelenek továbblépni. Ezért a liberálisok előtt rengeteg politikai cél lebeg, sok még az elvégzendő munka, amíg Szlovákia modern, európai országgá válik.