Nem mindegy, kire bízzuk a pénzünket

tőzsde árfolyam illusztráció
Washington/Pozsony |

Akik a koronavírus-járvány első hullámának 
a lecsengését követően úgy gondolják, hogy megtakarításaikat a nagyobb hozamok reményében részvényalapokba fektetik, azoknak nem ártana résen lenniük. Újabb zuhanás jöhet.

A részvénypiacok és más kockázatos eszközök újabb hullámvölgybe kerülhetnek, ha a koronavírus még nagyobb mértékben terjed el, és ismét le kell állítani a gazdaságot – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A most közzétett elemzés szerint idén tavasszal az értéktőzsdék viharos gyorsasággal kerültek lejtőre, azaz a februári csúcsokhoz képest rekord rövidségű idő alatt érte el a zuhanás mértéke a 20 százalékot, párhuzamosan azzal, ahogy a koronavírus-járvány és a terjedését akadályozó intézkedések pánikot okoztak a befektetők körében. A március 23-ai mélypontokról azonban hasonló gyorsasággal lőttek ki az indexek, és újra az év eleji csúcsok felé menetelnek. A New York-i értéktőzsdén (NYSE) és az elektronikus kereskedelmi rendszerben, a Nasdaq-piacon jegyzett ötszáz legnagyobb tőkeértékű amerikai vállalat árfolyamának változását tükröző index, az S&P 500-as mutató 23 kereskedési nap alatt 34 százalékkal csökkent, de a fiskális és monetáris támogatásnak köszönhetően mostanra már csak 10 százalékkal marad el az értéke a februári rekordoktól.

Az IMF pénzügyi stabilitási jelentésében rámutatott, hogy a pénzpiacok optimizmusa és a világgazdasági helyzet alakulása nem áll egymással összhangban. Ez pedig növeli a veszélyét a kockázatos eszközök árkorrekciójának, vagyis egy újabb meredek lejtő következhet – hangsúlyozták a valutaalap elemzői, hozzátéve, hogy számos részvénytőzsdén és vállalatikötvény-piacon máris a túlértékeltség jelei mutatkoznak.

Korrekciót válthat ki a korábban vártnál mélyebb és hosszabb recesszió, a járvány második hulláma és a terjedését fékező intézkedések visszaállítása, vagy a kereskedelmi feszültségek fellángolása. Ronthatja a befektetők hangulatát az is, ha a növekvő gazdasági egyenlőtlenségek hatására tovább szélesedik a globális társadalmi elégedetlenség.

A valutaalap arra is figyelmeztetett, hogy a vállalatoknak a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított adósságállománya történelmi magasságokba emelkedett, miközben a háztartások eladósodottsága is nőtt. Ez azt jelenti, hogy számos gazdaság magas adósságszintről indul neki egy rendkívül meredek gazdasági lassulásnak. A bankok nagyobb likviditással és tőketartalékkal rendelkeztek a válság kirobbanásakor, rugalmas reagálási képességüket csődök teszik próbára – mutattak rá az elemzők. A figyelmeztetés azt követően hangzott el, hogy az IMF a múlt héten tovább rontotta idei és jövő évi gazdasági előrejelzését. (MTI, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?