Nem derül ki a parlamenti képviselők részletes vagyona

Pozsony |

<p>Már szinte biztos, hogy a 2016-os parlamenti választás előtt a Smernek és Pavol Paška házelnöknek köszönhetően a parlamenti képviselőknek nem kell részletesebb vagyonbevallást készíteniük, a jövedelemgyarapodásuk nem válik ellenőrizhetőbbé.&nbsp;</p>

Habár a 2012-es parlamenti választások előtt minden párt – köztük a Smer is – megígérte, hogy szigorítani fogják a szinte teljesen fogatlan összeférhetetlenségi törvényt, a jogszabály szigorítása nem sikerült.

Ugyan a tegnap kezdődött ülésre az ellenzék beterjesztette a már két éve, akkor még minden parlamenti párt egyetértésével megszületett javaslatot, de a megvitatására idén sem kerül sor. A 112 programpontot tartalmazó napirenden ugyanis a házelnök a 81. helyre sorolta a jogszabályt, így esélye sincs, hogy a parlament megvitassa. Kedden Miroslav Beblavý (Sieť) javasolta, hogy a tervezetet konkrét időpontban, október 24-én tárgyalja a plénum, ám a Smer elutasította a javaslatot. Paška ugyanis október végén be akarja fejezni az ülésszakot, a mintegy két és fél hét alatt a 81. pontig nem jutnak el a képviselők. „Azt szerettük volna, ha a törvény már januárban életbe lép, ehhez viszont már a jelenlegi ülésen el kellett volna kezdeni a tárgyalását, hogy az idei utolsó ülésen el tudjuk fogadni” – magyarázta Lucia Žitňanská, a Híd parlamenti képviselője.

A tervezetet az ellenzék most terjeszti be második alkalommal, tavaly a Smer leállította a tárgyalását, Pavol Paška házelnök pedig legutóbb azt ígérte, hogy idén ősszel a Smer saját javaslattal áll elő. Ez azonban a mai napig sem történt meg, így – ha az ellenzéki javaslatot újra elutasítja a kormánypárt – a 2016-os parlamenti választásokig már nem lesz lehetőség a parlamenti képviselők vagyonának részletes megismerésére. A vagyonbevallásokat ugyanis március 31-ig kell leadni, a választások pedig várhatóan márciusban lesznek, így ha jövőre nem kell részletesebb bevallást leadni, akkor ez a „veszély” legkorábban a választások után fenyegeti a képviselőket.

Az ellenzéki törvényjavaslat részletesen megszabja, hogy milyen vagyontárgyakat kell feltüntetniük a jegyzékben a közjogi méltóságoknak, rendelkezik egyebek mellett arról is, hogy be kell vallaniuk, ha valamit bérbe adnak vagy kölcsön kapnak. „A lényeg, hogy úgy van összeállítva, hogy két egymást követő vagyonbevallásból megítélhető legyen a képviselő vagyonosodása – magyarázta a tervezet lényegét Žitňanská. – Így felmérhető lesz, hogy a hivatalosan bevallott jövedelme mellett nincs-e eltitkolt bevétele.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?