Naď: Az OĽaNO négyes koalíciót akar, de más helyzetre is felkészül

Jaroslav Naď

Az OĽaNO négyes koalíciót akar, de más helyzetre is felkészül – derült ki Jaroslav Naď védelmi miniszter, a mozgalom elnökségi tagjának keddi nyilatkozatából. Az OĽaNO továbbra is elutasítja Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter távozását a kormányból. Naďnak az az érzése, Richard Sulík, az SaS elnöke mindenképpen ki akar lépni, és ezt felelőtlenségnek tartja.

Naď elmondta, kedden ül össze az OĽaNO elnöksége, hogy megvitassa, mi lesz, ha az SaS távozik. „Mindent megteszünk, hogy megmaradjon a négyes koalíció” – szögezte le. Hozzátette, másrészt nem tehetik meg, hogy csak várnak és imádkoznak. „Fel kell készülnünk arra is, ha az SaS valóban kilép” – mondta, de ezeket a lépéseket nem konkretizálta. „Ehhez még további tárgyalásokra van szükség az SaS nélküli koalícióban, ha ez bekövetkezik” – tette hozzá. Azt megerősítette, hogy készek átvenni a megüresedő miniszteri és egyéb posztokat az egyes tárcáknál.

Richard Prokypčáknak, a Szlovák Gázművek (SPP) vezetőjének várható távozása kapcsán megjegyezte, ez szintén a felelőtlenséget igazolja, és egyeseknek a felelős és szakértői hozzáállásnál többet ér a politika és az önös érdek. Naď megjegyezte, jelenleg nincs elegendő gáz biztosítva a fűtési szezonra, és abszurdnak tartja, hogy az állami gázművek vezetője ilyen helyzetben távozzon.

Naď kizárta, hogy az SaS kilépése után átvenné a külügyminisztériumot és egyszerre két tárcát irányítana. Kitért arra, hogy Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter karrierdiplomata, és nem tagja az SaS-nek. „Nem párttag, és senki sem akarja elzavarni a minisztériumból” – szögezte le. Ha mégis távozik, Naď szerint akkor is garantálva lesz az ország jelenlegi külpolitikai irányultsága.

A védelmi miniszter arról is beszélt, nem minden SaS-es akarja a párt távozását a kormányból, e kijelentését különböző, nem hivatalos beszélgetésekre alapozza az SaS egyes tagjaival. Ugyanakkor úgy véli, az SaS egységes marad a távozáskor, azt pedig nem feltételezi, hogy a parlamentben a kormány megbuktatására vagy az előrehozott választás kihirdetésére szavazna. Megismételte azt is, a másik három kormánypárt nem érti, miért nem hajlandó elfogadni az SaS Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő javaslatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?