Közélet

Mózes: A mostani eredmény az eddigi politizálás kritikája

Pozsony | A Magyar Közösségi Összefogás elnökét, Mózes Szabolcsot kérdeztük, hogy a választás előtti tárgyalások a győztes Igor Matovičcsal folytatódnak-e a választás után is, lenne-e magyar kormánybiztos, valamint az is kiderül, hogy a választási párt elnöke szerint mi az oka a gyenge eredménynek.
Szalay Hajnalka

2020. március 3. 18:04

mozes
Mózes Szabolcs - Somogyi Tibor felvétele

112 662 szavazat, 3,9%, három megnyert járás. Hogy értékeli mindezt?

Csalódás. Ennél több kellett volna. Százalékból is és szavazatból is. A cél az 5% volt, azalatt bármi csalódás, de ez az elért eredmény különösen.

Ezek szerint nem tartja sikeresnek az Magyar Közösségi Összefogást mint projektet?

Nem lehet sikeres, ha nem érte el az 5%-ot, viszont nincs viszonyítási alap: nem tudjuk, hogy nélküle mi lett volna.

Négy éve az MKP egyedül kapott több mint 105 ezer szavazatot...

Nehéz ezt viszonyítási alapnak tekinteni. A matematikai megközelítés mellett beszélni kell arról is, hogy az MKP szavazóbázisa is csökken, az elmúlt négy évben talán még nagyobb arányban, mint addig. A két EP-választás összehasonlításakor is látjuk, hogy 2019-ben arányaiban kevesebbet kapott mint 2014-ben. Nehéz megmondani, hogy az MKP önmagában mit hozott volna. Az egyik véglet, hogy az MKP-nak van egy stabil szavazóbázisa, a másik véglet, hogy ha az MKP egyedül indult volna, ugyanúgy összeomlik, mint a Híd. Az igazság valahol a kettő között lehet. A karikákból esetleg lehet következtetni: mi a lista 20%-át foglaltuk el, a jelöltjeink pedig a preferenciaszavazatok több mint 22%-át kapták. Mindezt úgy, hogy nagyrészt új, a széles közvélemény által nem annyira ismert jelöltekről beszélünk.

Elégedett a kapott több mint 10 500 karikával?

Ez reális. A 20 legtöbb karikát kapott jelölt közül én vagyok az egyetlen, aki soha semmilyen választáson nem indult, egyéni kampányom pedig alig volt, nem saját magam láttatása volt a célom. A választás előtt azt mondtam, hogy elégedett leszek, ha valahol a 6-10. hely között fogok végezni a karikázást illetően. Ez szerintem egy biztató eredmény, mely talán nem is annyira nekem szól, hanem annak, hogy kellenek az új arcok a politikába.

Menyhárt: Vállalom a felelősséget

2020. március 1. 16:28

Menyhárt: Vállalom a felelősséget

Az exit poll szerint az MKÖ-re szavazók 60%-a szavazott 2016-ban az MKP-ra, 12% körüli volt az új szavazók aránya. Ennek fényében, hogy látja a mozgósítást?

Vannak helyek, mint például a Dunaszerdahelyi meg a Galántai járás, ahol jobban közelített a részvételi arány az országoshoz, míg a Komáromi járásban továbbra is nagy tartalékok vannak. A településekre való lebontás adatai alapján lehetne pontosabbat mondani, fontos lenne látni, hogy az egyes járásokon belül a szlovákok vagy a magyarok növelték inkább a részvételt.

De Komáromban ez a kérdés nem áll fenn. A járás majdnem fele otthon maradt.

Úgy néz ki, hogy a csallóközi és mátyusföldi mozgósítás jobban sikerült, mint négy éve, a komáromi nem. Azt azonban látni, hogy a magyar választók egy jelentős részét Matovič elvitte. Ebben közrejátszhatott a hógolyó-effektus, hogy Matovič visz mindent, valamint a felmérések. Számtalanszor elmondtam, hogy a felmérések nem a valóságot mutatják, és ezek elbizonytalaníthatták az embereket. Nem állítom, hogy ha a valós támogatottságot mutatják, meglett volna az 5%, de ez alapjaiban határozta meg az egész választás hangulatát. Ezért volt nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy valós esélyünk van bejutni, túl messze mértek minket a küszöbtől.

Magabiztosan állította, hogy az MKÖ bejut a parlamentbe. Hogyan tovább?

Ezt a következő hetek fogják megmutatni. Elemezni kell az eredményeket, az azonban már most egyértelmű, hogy csak az egységes magyar listának van jövője. Hogy ez hogyan fog kinézni, a közeljövőben kiderül. Minden párt megtartja a közgyűlését, tisztújítást, felesleges rohanni. A fő üzenet, hogy együtt kell maradni, és hogy szükség van új emberekre a politikában.

Hol látja a saját politikai jövőjét?

Erről majd a közgyűlés dönt. Ha kiderül, hogy ez számomra nem járható út, akkor nem probléma távozni. A politikai kultúrának a része, hogyha egy párt nem éri el az 5%-ot, akkor a vezetők felkínálják a lemondásukat. De valamit elkezdtünk, és ezt folytatni kell.

El tudja képzelni, hogy a három párt külön folytatja a politizálást és négy év múlva újra összeáll?

Nem akarok ennyire előrerohanni, de ez szerintem nem lenne járható út. Én abban látom a jövőt, hogy higgadtan kiértékeljük a választást, mindenhol megtörténik a tisztújítás és utána fokozatosan kell elindulni az egységes magyar érdekképviselet felé. Minden más másodlagos.

Berényi József az Új Szónak azt nyilatkozta, szerinte megkérdőjeleződött az etnikai politizálás létjogosultsága. Ön mit gondol erről?

Szerintem nem, de szűkült a tér. A következő négy év választ adhat erre is. Az én elképzelésem szerint az etnikai politizálás talaján kell állni, de meglátjuk, hogy a következő négy év mit hoz. Mert ha eljön a kánaán, lesznek déli fejlesztések, kisebbségi törvény, akkor lehet, le kell húzni a rolót, mert a magyar választó azt fogja mondani, hogy Matovičot kell választani. Bár ezt nem tartom valószínűnek. Ha megkérdeznénk a magyar választókat, a többség a magyar érdekképviseletben látná a jövőt. A mostani eredmény inkább az eddigi politizálás kritikája.

Választás előtt tárgyalások folytak Matovičcsal. Keresett azóta valakit az MKÖ-ből?

Nem tudok róla. Én gratuláltam neki, és jeleztem, hogy ha magyar ügyekben konzultálna, nyitva áll az ajtónk. Valószínűleg az első néhány napban nem fog reagálni, hiszen kormányt alakít. Bár a sajtóban köröznek hírek egy esetleges kormánybiztosi posztról, ami egy racionális lehetőség lenne részéről, még nem lépett kapcsolatba velünk.

Elfogadna egy ilyen posztot?

Ha az MKÖ kapna egy ilyen lehetőséget, el kellene fogadni, miután tisztáztuk, mit lehet vele elérni. Így olyan embert juttathatnánk oda, aki ért hozzá, és tud is valamit tenni, bár a lehetőségei korlátozottak. Ha engem kérne fel, egy szakértőt ajánlanék magam helyett. Van is pár tippem, ki lehetne az, bár most felesleges nevekről beszélni, pláne, hogy ajánlat sem érkezett.

A jövőben önök fogják még keresni őt?

Biztosan, törekedni kell a kapcsolatra a kormányzattal. Nagyszombat megyében van pártja és az MKP között együttműködés, miért ne keresnénk? Viszont erőltetni sem kell semmit.

Ha nem lenne kormánybiztosi poszt, mit tartana a legjobb módszernek, hogy terítéken maradjanak a kisebbségi témák?

Csakis azt, hogy aktívan hozzászóljunk a napi történésekhez, akárcsak az ellenzéki pártok. Mivel ellenzéki törvényjavaslatokat ritkán fogadnak el a parlamentben, egy ellenzéki és egy parlamenten kívüli párt lehetőségei nagyon hasonlóak. Foglalkozni kell azzal, ami történik, konstruktív kritikának alávetni a döntéseket.

Bugár: Egy ilyen eredmény után nincs mit keresnem ezen a poszton

2020. március 1. 16:13

Bugár: Egy ilyen eredmény után nincs mit keresnem ezen a poszton

Milyen szerepet szán a Hídnak a létrehozni kívánt közös magyar platformban?

A Híd egy nagy kérdés. Az interetnikus politikai ideológiája nem tudom mennyire lesz összeegyeztethető a létrehozni kívánt magyar egységgel. Ezt párton belül kell tisztázniuk. Továbbá mondjuk ki, hogy a Híd Bugár Béla projektje, most ő politikai nyugdíjba megy. Kérdés, hogyan fog a párt nélküle működni. Nekik kell eldönteniük, milyen irányba mennek tovább, utána lehet egyeztetni.

Szombat óta beszélt az MKÖ-ből valaki a Híddal?

Beszélgetek olyanokkal, akik együttműködés-pártiak, ezt a párbeszédet folytatni kell. Hivatalosan azonban nem kerestek, de sehová sem kell rohanni, menjenek le a tisztújítások, a következő választás négy év múlva lesz. Az látszik, hogy egyesek nem szeretnek minket, és az is, hogy ők továbbra is pártpaktumban gondolkodnak, holott a választók véleményt mondtak.

Nem hisz abban, hogy előrehozott választás lesz?

Ez Szlovákiában mindig benne van a pakliban. Ha megnézzük Matovič frakcióját, feltételezhető, hogy lesznek távozók. De ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy szét fog esni a kormány! Egy előrehozott választást 90 képviselőnek kell megszavaznia, és el tudom képzelni, hogy ez nehezen jönne össze. Négy évre készüljünk!

A törvény alapján minden három százalékot elért párt részesül állami támogatásban. Az MKÖ esetében ez kb. 2,4 millió euró. Hogyan lesz ez elosztva a három párt között?

Elsődlegesen visszafizetjük azokat a kölcsönöket, amelyeket az MKÖ kapott a kampány során. Ez 900 ezer euró. A maradékot pedig a kapott preferenciaszavazatok arányában osztjuk szét a törvényi előírásoknak megfelelően: az MKP kapja az összeg 69%-át, az Összefogás a 22%-át, a maradék pedig a Magyar Fórumé.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.