MKP: A javaslat nem old meg semmit

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártja nem tartja elfogadhatónak a Szlovák Belügyminisztérium legújabb állampolgársági törvénymódosítás-tervezetét &ndash; áll abban a nyilatkozatban, melyet Berényi József, az MKP elnöke jutattott el az Új Szó Online-hoz.&nbsp;A nyilatkozatot teljes terjedelmében közöljük.</p>

Ha igazak a sajtóhírek, a legújabb javaslat szerint azok nem veszítik majd el szlovák állampolgárságukat, akik tartós lakhellyel rendelkeznek egy másik államban, és megszerezték annak állampolgárságát. Nem oldódik meg azonban azon felvidéki magyarok helyzete, akik már felvették a magyar állampolgárságot, és emiatt elveszítették a szlovákot. A javaslat nem jelent előrelépést azon szlovákiai magyarok számára sem, akik szeretnék megkapni a magyar állampolgárságot, de nem rendelkeznek tartós lakhellyel Magyarországon. 

Az MKP véleménye szerint ezen törvényjavaslat elfogadásával Szlovákia továbbra is fenntartja azon kettős mércét, amelyet a határon túli szlovákok, illetve a Szlovákiában élő magyarok irányában alkalmaz. Elmondható: csak a külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok kettős állampolgárságának ügye rendeződik mindössze.  Ismételten hangsúlyozzuk, hogy 1997 és 2005 között minden külföldön élő szlovák megkötések nélkül megkaphatta a szlovák állampolgárságot, és ennek birtokában részt is vehet a szlovákiai parlamenti választásokon. Magyarország semmi mást nem kínál a határon túli magyaroknak, mint azt, amit Szlovákia már régen megtett a határon túli szlovákok számára.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?