Miroslav Kusý politológussal a jogsértések esetleges orvoslásáról

A Magyar Koalíció Pártja elégedetlen azzal, hogy a jobbközép kormánykoalíció három tagja nem hajlandó tárgyalni a kollektív bűnösség elve alapján elkövetett jogsértések orvoslásáról. Ön szerint a jövőben lesz erre politikai akarat?
Muszáj lesz.

A Magyar Koalíció Pártja elégedetlen azzal, hogy a jobbközép kormánykoalíció három tagja nem hajlandó tárgyalni a kollektív bűnösség elve alapján elkövetett jogsértések orvoslásáról. Ön szerint a jövőben lesz erre politikai akarat?

Muszáj lesz. Elképzelhetetlen, hogy a különböző jogsértések miatti kárpótlásból kihagyjanak egy jelentős csoportot, sőt még csak bocsánatot se kérjenek tőlük. Ugyanúgy, ahogyan a zsidókat, a magyarokat is megilleti a kárpótlás, hiszen velük szemben is a kollektív bűnösség elvét alkalmazták, amit a modern értelemben vett igazságszolgáltatás szempontjából valahogyan rendezni kell.

Az MKP hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem a Beneš-dekrétumok semmissé nyilvánításáról van szó, csak a következményeinek az erkölcsi jóvátételéről. Ön szerint erre miért nem hajlandók a partnerek?

Vegyük például Ján Čarnogurskýt: a zsidóktól és a németektől hajlandó volt bocsánatot kérni, viszont a magyaroktól semmi pénzért se kérne elnézést. Egyesek szerint inkább a magyaroknak kellene bocsánatért esedezniük, ez főleg a Slota-félékre jellemző, de a kereszténydemokratáknál is fellelhető ez a vélemény. 1945–48-ban a legnagyobb sérelmeket a magyarokkal szemben követték el: megfosztották őket állampolgárságuktól, számos akciót szerveztek ellenük.

Az MKP Országos Tanácsa által kiadott nyilatkozat a kárpótlás kérdését nyitott problémaként kezeli. Veszélyeztetheti ez a koalíción belüli viszonyokat?

A mostani tárgyalások úgy zárultak, hogy végül az MKP volt az, amely a koalíción belüli béke érdekében inkább visszalépett, de Bugár Béla indokoltan mondta, ez nem jelenti azt, hogy ez a téma tabu lesz, hogy nem fognak róla beszélni. Egyszer mindenképpen rendezni kell a kérdést, és sajnálom, hogy ez nem történik meg mindjárt a megbízatási időszak elején. Egyrészt mert az új kormány közvetlenül a „hatalomátvétel” után könnyebben tudná rendezni az ilyen népszerűtlen ügyeket, másrészt pedig nagyon régi, mintegy fél évszázados sérelemről van szó. Azok a magyar nemzetiségű polgárok, akiket közvetlenül érintene a kárpótlás, már idősek, kihalófélben vannak. Hasonló okból kezdtek a zsidók kárpótlásával is foglalkozni, hogy legyen még egyáltalán kit kárpótolni. A zsidókat is csak jelképesen kárpótolják, nem nagy öszszegről, hanem a történelmi igazságszolgáltatás gesztusáról van szó. Ez az anyagi kártérítésnél is fontosabb.

Van esély a probléma megnyugtató rendezésére akkor, ha a kereszténydemokraták befolyásos funkciókat töltenek be?

A körülményektől függ. Ők is változnak, a KDH-ban is megjelennek új emberek, akikre nem nehezedik a múlt, és akik nem a múltbeli, ideológiai szemüvegen keresztül szemlélik a világot. Ilyen szempontból talán igaz lehet a mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít, és a fiatalabb nemzedék már ezt a problémát is képes lesz orvosolni. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?