Miniszteri önértékelés

Pozsony. Jövőre lezárulnak az Európai Unió és a pénzügyminisztérium között folytatott csatlakozási tárgyalások – ígéri Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, aki tegnap a tárca elmúlt 3 évének eredményeit értékelve a minisztérium jövőbeni terveit is ismertette. A pénzügy hét csatlakozási fejezetért felelős.

Pozsony. Jövőre lezárulnak az Európai Unió és a pénzügyminisztérium között folytatott csatlakozási tárgyalások – ígéri Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, aki tegnap a tárca elmúlt 3 évének eredményeit értékelve a minisztérium jövőbeni terveit is ismertette. A pénzügy hét csatlakozási fejezetért felelős. Közülük már az összeset megnyitották, és négyet előzetesen már sikerült is lezárni. A pénzügyminiszter a tárca legnagyobb nemzetközi sikerének az ország OECD-tagságának elnyerését nevezte. Szlovákia tavaly decemberben vált a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 30. tagjává. Schmögnerová szerint az elmúlt három év egyik kiemelkedő eredménye volt a pénzügyi szektor átalakítása, amelynek a lezárulását az idei év végére ígérik, privatizálva az utolsó állami felügyelet alatt álló pénzügyi intézeteket is. ĺgy még idén szeretnék magánosítani a Szlovák Biztosítót, a Befektetési és Fejlesztési Bankot (IRB) és átalakítani a Konszolidációs Bankot. Jövőre marad az Államkassza létrehozása és a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bank átakítása. Ez utóbbit jövő május végéig szeretnék 100 százalékos állami tulajdonban lévő részvénytársasággá alakítani. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?