Mindig megtalálja a maga gyújtógyertyáját

#Somogyi Tibor felvételeHuszonhat év. Ennyit mondhat a magáénak diplomás színésznőként. Öt helyre hívták, miután elvégezte a főiskolát, köztük a Madách Színházba. Ő ezt választotta. Gorkij, Shaw, Slade, Stoppard, Brian Clark, Miller, Eduardo de Filippo, Molnár, Sarkadi, Webber – játszott és ma is játszik eleget. A Madáchon kívül a Játékszínben (Hotel Plaza) és a Vígben (Nóra). „Szükség volt rám, és megfeleltem” – sűríti egy mondatba a múltat. A jelent még ennél is szorosabban fogja össze: „Imádok dolgozni.”Ereje bölcsességgel, őszintesége tisztánlátással, bátorsága rendületlenséggel párosul. Nyékládháza, ahol felnőtt, bizonyára nem a világ vége, de az út, amelyet megtett, elég hosszú lehetett. Az otthonról hozott értékekből mégsem veszített.

Számomra az a meghatározó, amire az édesanyám nevelt. Jó családban nőttem fel. A testvéreimet is szeretem. Ha esetleg elfelejtettem volna, hogy honnan jöttem és ki vagyok, ők azonnal figyelmeztettek. Finoman, apró gesztusokkal, ahogy nálunk szokás. Kegyes volt hozzám a sors, hogy ilyen családba születtem. Később persze engem is ért mindenféle hatás. A rossz sem került el. De ezt is megtanultam átvészelni. Felülemelkedéssel. Volt egy általános rend, amelybe be kellett illeszkednünk. Ez nem mindenkinek sikerült.Ön is azért ment el egy évre, rögtön a pályája elején, mert nem akart beállni a sorba?

Én már bent álltam a sorban. A Madách Színház tagja voltam, már forgott velem a körhinta, amikor kiszálltam belőle.Ehhez is bátorság kellett. Vagy egy határtalan szerelem.

Úgy gondoltam, egy ilyen lépést nem lehet kihagyni. A felesége lettem egy angol filmrendezőnek, és Londonba költöztem. Húszegynéhány évesen máshogy gondolkozik az ember, mint harminc- vagy negyvenesztendősen. Szeretne világot látni, érdekli őt, hogyan élnek mások, mi pedig mindentől el voltunk zárva. Azóta változott a világ. De akkor! ĺgy aztán ez is egyfajta gyújtógyertyaként működött bennem. Úgy éreztem, ha az élet felkínál egy ilyen lehetőséget, akkor el kell menni. Hogy a kíváncsiság volt-e nagyobb vagy a szerelem? Ma már úgy gondolom, hogy a kíváncsiság. Akkor azt hittem, a szerelem. Egyébként sokat segített rajtam a Londonban töltött egy év. Görcsöktől, gátlásoktól szabadított meg. Kiléptem a világba, és sok mindent tanultam. Mindenki kedves volt hozzám és segített, furcsa mód nem azt tapasztaltam, amit itthon belénk sulykoltak, hogy ilyen meg olyan a kapitalizmus. Aztán kiderült, hogy közel sem olyan. Megdöbbentett, amit láttam. Az emberek különbözősége, a kavalkád, a szabadság szédítő volt számomra. Meglepett az is, hogy ott olyannak fogadtak el, amilyen vagyok. Itthon más volt a helyzet. Fél évvel Anglia után szűk, nyári ruhában mentem az utcán, és megállított egy nő, hogy rám zúdítsa nemtetszését. Londonban ilyesmi egyszer sem történt meg velem. Ott azonnal elfogadtak, pedig nagyon más voltam. Magyar lányként elég egzotikus lehettem számukra, mégis szerettek. De nem voltam csacsi, hogy elhitessem magammal, hogy én majd ott kint komolyan labdába rúghatok. Egy év alatt nem is léphettem semerre a pályán, hiszen hazajártam forgatni. Nem tudtam tisztességesen elvégezni egy nyelviskolát, mert háromhavonta itthon voltam. Itthon ugyanis mindig az az érdekes, aki elment. Akit nem könnyű elérni.Kint nem is próbálkozott?

Ugyan! Az angliai színház nem tudja elfogadni az akcentust. Színpadról szó sem lehetett. Iszonyatos munkával legfeljebb annyit értem volna el, hogy rám bízzák a külföldi szobalányokat. Azon az utcán pedig nem akartam végigmenni.A Madách Színházba milyen közérzettel jár be mostanában?

Itt, a nagy Madáchban havonta egyszer-kétszer játszom csupán. A Kamarában gyakrabban láthatnak a nézők. A Madách Színházban már szinte nincs is társulat. Itt tömegeket mozgatnak. A Katona József Színházban és a Vígben még a tagok játszanak. A Madáchban annyi az idegen arc, hogy azt sem tudom, ki a vendég és ki nem. Nézem a fényképeket a színház előterében, és azon kapom magam, hogy a legtöbbjét nem is ismerem. De nem sírok ezen. A Madách Színház már a rendezők színháza, itt már nem a színészekben gondolkoznak. Ezért is van annyiféle szerződés. Mindettől függetlenül mégis azt mondom: a színésznek állandóan arra kell törekednie, hogy jó, munkaképes állapotban legyen. Irányzat ide vagy oda, ahhoz én nem tudok viszonyulni. Csak a jó rendezőhöz, aki engem választ. Az ő stílusa, az ő munkája érdekel. Igyekszem is formában tartani magam. Ha sikerül megőriznem a testem frissességét, akkor a szellemem is friss marad. Ha jó a kondícióm, és nem visz el az ár, akkor munkaképes állapotban nézek a jövő elé. Nekem ez a fontos. Jó rendezővel, hjó darabban, jó szerepet próbálni. A divatirányzat nem foglalkoztat. Az alternatív színházat meghagyom másoknak.Mivel tartja karban magát? Mit tesz, hogy ilyen fitt és „nessz”?

Rendszeresen futni járok. Nyáron meg úszni.És télen? Ne mondja, hogy egyedül rója a köröket ebben a hol ilyen, hol olyan időben.

Télen lovagolni járok.A ropogós hóban?

Még mínusz tizenöt fokban is. Fázik a lábam, az ujjbegyem, ahogy fent ülök a nyeregben, de gyönyörű érzés így is. Kint a szabadban... ez elmondhatatlan! Volt egy nap, amikor hatvan őzikét láttam. Megszámoltam. Ott, ahol nagy a jég, és csúszik az út, nem ülök fel a lóra. Vezetem. Ha őt óvom, magamra is vigyázok. A múltkor is inkább elengedtem a szárat, nehogy elessen. Ha elcsúszok, megvár. Intelligens állat. Az erdő alatt aztán felszállok rá.Madách színházi munkái közül kettőről szeretném bővebben hallani. A Szabó István rendezésében született Lugosi – A vámpír árnyéka azért is érdekel, mert Darvas Iván partnereként játszotta Drakula utolsó asszonyát.

Ez egészen fantasztikus munka volt. Szabó Istvánt és Darvas Ivánt tisztelem és csodálom. Weiniger kisaszszony, Drakula utolsó felesége nem volt teljesen komplett. A szerep azonban így volt remek. Müller Péter nagyszerűen megírta, Szabó István pedig a próbák alatt nagyon szerethetett, mert mindennap meglephettem őt valami kis poénnal, amit értékelni tudott. Darvas Iván elképesztő jelenség volt a színpadon. Lenyűgöző szellemiség. Ilyen emberekkel egy társaságban lenni nagy ajándék az élettől. Szabó István mellett ülni, amikor ő anekdotázik, és megmártózni a műveltségében felejthetetlen élmény. Bizalmat és szabadságérzetet ad a színésznek, árad belőle a szeretet. Nem kényszerít senkit semmire. Ha valamit másképp láttunk, és megmutattuk neki, könnyű volt megegyezni vele.Mi újság, huszadik század? A rendező Mácsai Pál, a partner Gálffi László.

Ez is nagyon jó munka volt. Újságcikkekből született egy egész előadás. Szerepet játszani egészen más. Képed van a darabról, viszonyulsz ehhez-ahhoz. A figurát pedig, ilyennek vagy olyannak, megszülöd. De egy cikket nem lehet megszülni. Legfeljebb azzal, ahogy elmondod, a saját egyéniségedet teszed mögé. Nagy siker ez az előadás. Mácsai Pálban az az érdekes, hogy mindenki respektálja őt. A felújított Madách Színház első bemutatójában, a Tragédiában játszottunk együtt. Ő volt Lucifer, én meg az egyik Éva. Szeretem az őszinteségét. Beismerte ugyanis, ha nem talált megoldást valamire. Nem tett úgy, mintha... inkább felvállalta. A szellemességét, a humorát is nagyon szeretem. És becsültem, ahogy az agyában tudta tartani az egész darabot, a rengeteg cikket. Soha senkit nem bántott meg. El tudta érni, hogy mindannyian azt érezhessük: egyformán fontosak vagyunk neki, és mindegyikünknek jót akar. Gálffi Lászlóval egyébként a Nórában is partnerek vagyunk.Krogstad és Lindéné. Vendégként a Vígszínházban, egy nem éppen hálás szerepben.

Próbálni akkor is nagy öröm volt. Gálffi Lászlóval és Hegedűs D. Gézával egy évfolyamba jártunk a főiskolán. Ha nem tagadják meg, hogy valaha szerettek, akkor nagy baj nem lehet, gondoltam. Nem is volt. Egyébként mindig nagyon vágytam a Vígben játszani. Várkonyi Zoltán biztatására jelentkeztem a főiskolára, aki akkoriban a Vígszínház igazgatója volt. Tőle kaptam az első impulzusokat. Nagyon örültem, amikor Marton László megkérdezte, volna-e kedvem a szerephez. Ismertem a darabot, tudtam, hogy mire vállalkozom. Lindéné valóban megdolgoztatja a színészt. Én azonban nagyon izgalmasnak találom, ha egy szerep mincs teljesen megírva. ĺgy magam is beletehetek, belekomponálhatok sok mindent. A próbán természetesen meg kell küzdened a magad igazáért. Aszerint mondod ugyanis a szöveget, ahogy te érzed. Ha én játszom a szerepet, akkor ilyen, ha másvalaki, akkor olyan. Lindénének szörnyű sors adatott. Mindenkije meghalt, és csak nyomorog. Életben maradásának egyetlen lehetősége, hogy elmegy Nórához segítséget kérni. Nála találkozik Krogstaddal, a régi szerelmével.Szerencsétlen sors az övé is.

A kézfogásukban azonban ott a nagy lehetőség. Lindéné ráadásul őszinte ember. Vállalja az érzelmeit, a gondolatait. Nóra más helyzetben van. Ő sokáig nem meri kimondani, mi emészti legbelül. Szeretem ezt az előadást. Mindig öröm számomra, amikor este Nórát játszunk. Élvezem, hogy meg kell küzdenem a szerepért.Kamera előtt mikor állt legutóbb?

Gárdos Péter tévéfilmsorozatában, az Éretlenekben. Kilencvenhatban. De ha szerencsésen alakulnak a dolgok, márciusban ismét forgatni fogok.Kihajolni veszélyes, Rosszemberek, Egy erkölcsös éjszaka, Szeretők ... jó filmekben játszott.

A Végkiárusítást is nagyon szerettem. Aztán elmaradtak mellőlem a filmrendezők. Más arcokban, más korosztályban gondolkoztak, azért nem hívtak. Nem mondom, hogy így is jó volt, de nem estem kétségbe. Húszéves a lánya. A Vígszínházban mentünk el egymás mellett nemrég. Mintha önt láttam volna főiskolásként.

Közgazdasági egyetemre jár. Nem akartam, hogy színésznő legyen. Furdal is néha a lelkiismeret, hogy mi van, ha egy nagy tehetséget térítettem el a pályától? Igen, tudatosan irányítottam másfelé. Nem akartam, hogy ő is ennyire kiszolgáltatott legyen. A lehetőségek ugyanis egyre kisebbek, a harc meg egyre nagyobb. Zárt és kicsi világ a miénk, tele hullámvölggyel. Nem akartam, hogy ő is beszerezze azokat a negatív élményeket, amelyek engem is utolérnek olykor.

Mégsem látom soha szomorúnak, elkeseredettnek.

Nem akarok savanyú színésznő lenni. Én akkor is ezt a pályát választanám, ha újrakezdhetném az életemet. Semmihez sem értek jobban, mint ehhez. Nagyon jól megpucolom a lovat, ezt merem állítani. Tessék, jó lovász lehetne belőlem. Egyébként a családnak és a lovaknak köszönhetem, hogy olyan vagyok, amilyen.Kialakult tehát a belső rend.

Azt hiszem, igen. Nagyon szeretem a hivatásomat. Amikor azon töprengek, mi vár rám az elkövetkező években, mindig abban reménykedem, hogy itt vagy ott szükség lesz rám, a kávéscsészét csak behozhatom valahol, ha más feladat nem akadna. De addig is ott a Velencei-tó, s amíg megvehetem az általam fontosnak tartott könyveket, sőt a villanyszámlát is ki tudom fizetni, nagy baj nem lehet. Az élet eddig is sok örömet adott, és csak jön valami jó a jövőben is. Bizakodó vagyok és optimista. Tartás legyen az emberben. Mindig, minden helyzetben.