Mindennapi félelmeink

Pozsony |

<p>Az oligarchák és a rossz egészségügyi ellátás miatt aggódik leginkább a lakosság &ndash; derült ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség felméréséből. Az eredmények arra is rámutattak, hogy míg az MKP választói leginkább az Iszlám Állam terroristáitól, addig a Híd szimpatizánsai Oroszország agressziójától félnek a legjobban.</p>

A májusban készített reprezentatív felmérés során az MVK elsősorban arra volt kíváncsi, mitől félnek az ország lakosai. A válaszadók több mint fele attól tart a leginkább, hogy az oligarchák az eddiginél is nagyobb befolyásra tesznek szert. Az emberek 50,1 százaléka pedig attól fél, hogy ha szüksége lesz rá, nem kap megfelelő orvosi ellátást – ettől főleg az MKP, a Híd és a KDH választói tartanak.

Az emberek 40 százaléka amiatt aggódik, hogy ráfizet a rossz politikusok rossz döntéseire. Valamivel kevesebben (34,7 %) félnek az iszlám terroristáktól – főleg a KDH, az MKP és a Nova választói. Az orosz agressziós politikától a Híd, a Skok és az OĽaNO szimpatizánsai tartanak a legnagyobb számban.

Nem ez az első olyan felmérés idén, amely azt igazolta, hogy az emberek figyelik a külpolitikai eseményeket és érzékenyen reagálnak azokra a történésekre, amelyek veszélyt jelentenek térségünk biztonságára. Az Empirica társaság májusban végzett felmérése rámutatott, hogy a lakosság az ukrajnai konfliktust és az Iszlám Állam terroristáit tartja a legfőbb biztonsági kockázatnak. „A háborús konfliktustól leginkább a fiatalok és nők tartanak, ami azzal lehet összefüggésben, hogy féltik hozzátartozóikat” – magyarázta az eredményeket a társaság igazgatója, Martin Převrátil.

Az MVK felmérése arra is rávilágított, hogy a lakosságot már élénken foglalkoztatják a jövő évi parlamenti választások. Az emberek 24,9%-a tart attól, hogy a választás után rossz kormány fog összeállni, leginkább a Nova, a Híd és a Sieť választói. Viszont ennél jobban félnek az emberek (31,6%) attól, hogy csökken az életszínvonal, megtakarításaikat a KDH, a Híd és az MKP választói féltik leginkább. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?