Milyen lesz az idei nyár? Az unió már újraindítaná az európai turizmust

Milyen lesz az idei nyár? Az unió már újraindítaná az európai turizmust
Pozsony |

Az unión belül fokozatosan feloldaná a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozásokat az Európai Bizottság (EB), és hamarosan újraindítaná az európai turizmust.

Az EB közzétette azokat az irányelveket és javaslatokat, amelyek mentén fokról fokra fel szeretnék oldani a schengeni övezeten belül a járvány miatt elrendelt határellenőrzéseket és utazási korlátozásokat. Mindezt azért, hogy az uniós polgárok szabadon találkozhassanak a határ túloldalán rekedt hozzátartozóikkal, barátaikkal, de az intézkedéscsomaggal az európai turizmust is újra szeretnék indítani.

Koordinált határnyitás

A Brüsszel által javasolt csomagban a belső határok koordinált megnyitásán, a járvány okozta válság kezelésén túl például az is szerepel, hogy a polgárokat az elmaradt nyaralásaik miatt utalványokkal kárpótolják, illetve közös egészségügyi protokollokat dolgoznának ki a szállásadók számra. A bizottság szerint ahogy a tagállamoknak sikerül visszaszorítaniuk a vírus terjedését, a szabad mozgást érintő általános korlátozásokat célzottabb intézkedésekkel kell felváltani. Ugyancsak indítványozzák, hogy az azonos fertőzöttségi mutatókkal rendelkező államok között nyissák meg a határokat. A bizottság hangsúlyozza, hogy az beutazási engedményeknek nem szabad diszkriminatívnak lenniük. Így, ha egy állam megnyitja a határait egy másik országgal szemben, akkor az összes azonos járványügyi mutatókkal rendelkező tagállammal kapcsolatban így kell tennie.

A bizottság szerint fontos, hogy a tagállamok összehangolják a határok megnyitását, és ezáltal is segítsék a gazdaság helyreállítását. Ha ez a folyamat túlságosan elhúzódna, az nemcsak az uniós piac működését, hanem uniós polgárok millióinak életét is hátráltatná, áll az indoklásban. Brüsszel ugyanakkor óva int attól, hogy a korlátozásokat egyik napról a másikra szüntessék meg, a túl gyors és koordinálatlan határnyitások miatt ugyanis hirtelen megugorhat a fertőzések száma.

Újrainduló utazás

Az EB az utazóktól azt kérné, hogy az út teljes ideje alatt „tartsák a távolságot”. Az utazási irodákat és a turisztikai célországokat pedig arra ösztönzi, hogy dolgozzanak ki biztonsági koncepciókat az egyes utazási típusokra. Ha ezek beválnak, akkor egyes útvonalak esetében fel lehetne oldani a korlátozásokat. Az iránymutatások az utazások során használatos egyéni védőeszközök, például arcmaszkok, és megfelelő tisztasági protokollok alkalmazását is tartalmazzák, illetve intézkedéscsomagot arra az esetre, ha egy utazó a koronavírus-fertőzés jeleit mutatja. Az útmutató a járvány esetleges terjedését nyomkövető telefonos alkalmazások határokon átnyúló használatát is javasolja, hogy az utasokat figyelmeztethessék az esetleges fertőzésveszélyre. A nyomkövető alkalmazásoknak önkéntesnek, átláthatónak, ideiglenesnek, az internetes behatolóktól védettnek és anonimnak kell lenniük – szögezték le. Az EU külső határain ezzel együtt minimum június közepéig valószínűleg érvényben maradnak a szigorú utazási korlátozások.

Unió vs. Szlovákia

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos az irányelvek bemutatásakor kiemelte, a bizottsági útmutató a koronavírus világjárvány által fenyegetett idegenforgalmi munkahelyek millióit kívánja megmenteni. „Az uniós bizottság azt ajánlja a tagállamoknak, hogy a szükséges egészségügyi óvintézkedésekkel tegyék lehetővé az idegenforgalmi vállalkozások számára, hogy a hónapokig tartó lezárások után tevékenységük újraindulhasson” – mondta a biztos.

Igor Matovič (OĽaNO) a Markíza televízió műsorában elutasítóan reagált az Ylva Johansson uniós belügyekért felelős biztos által is hangoztatott elvre, miszerint a beutazásra vonatkozóan nem lehet az uniós országok polgáraival szemben szelektív eljárást alkalmazni.

„Az uniós biztosnak járványügyi szakemberek társaságában át kellene tanulmányoznia ezt a problémakört. A szakemberek aztán elmagyaráznák neki, hogy nem jó nyomon jár”

– mondta Matovič.

Radovan Geist, az euractiv.sk szakportál elemzője szerint a határok megnyitásának az EB által bemutatott terve azért problémás, mert ez a kérdéskör teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik. „Az EB legfeljebb tanácsot adhat vagy koordinálhatja a folyamatot” – mondta Geist. Hozzátette azonban, az egyes országoknak a korlátozások idején is be kell tartaniuk a határokra vonatkozó uniós jogszabályokat. Az EB arra figyelmeztetett, hogy ennek fényében a tagállamok az esetleges határnyitást nem szűkíthetik egy-egy ország állampolgáraira, hanem az adott országban élő összes személyekre, így az ott élő más állampolgárokra is, egyforma feltételeknek kell vonatkozniuk. Ha például megnyitják az osztrák–szlovák határt, a Bécsben élő francia állampolgárt is át kell azon engedni.

„Nem lehet állampolgárság alapján diszkriminálni” – fogalmazott a szakember. Hozzátette, a mostani helyzet igazolja, a személyek szabad mozgása, amely az unió egyik alapelve, csak a tagállamok jó szándékának köszönhetően létezhet.

Geist szerint Matovič álláspontjából azt a következtetést lehet levonni, hogy a szlovák kormány nem szeretne az EB által megfogalmazott útmutatás mentén haladni. „Még akkor is, ha a miniszterelnök által felhozott érv hibás. Hiszen nem lehet azt mondani, hogy az EB nem venné figyelembe a járványügyi szakemberek álláspontját” – fogalmazott az elemző. 

(privatbankar.hu, MTI, Markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?