Milyen a nő a volán mögött?

Pozsony |

<p>Dudálás, káromkodás, nevetés, mutogatás – ilyen reakcióra számíthatnak a női sofőrök a férfiaktól, ha véletlenül rosszul fordulnak el egy kereszteződésben, esetleg ha parkolás közben 10 percig fenntartják a forgalmat. Az erősebb nem körében általánosan elfogadott vélemény, hogy a legroszszabb és legügyetlenebb sofőrök a nők, szakértők szerint viszont nem lehet egyértelműen meghatározni, ki a rosszabb és ki a jobb.</p>

Mi az igazság, és van-e egyáltalán ideális sofőr?

Ján Bazovský közlekedésbiztonsági szakértő szerint mivel nincsenek statisztikai adatok, nem lehet válaszolni arra a kérdésre, melyik nem képviselője a jobb sofőr. A nők szerinte rendkívül óvatosak a volán mögött, mindenre odafigyelnek, s gyakran ez a túlzott óvatosság idézi elő, hogy balesetet okoznak. „Ha egy kanyarban, amelyet nyugodtan be lehetne venni 80 kilométeres sebességgel, 50-nel halad egy autó, mérget vehetnek rá, hogy nő vezeti. Akkor is biztosak lehetnek benne, hogy nő ül a volán mögött, ha 100 méterrel a kereszteződés vagy lehajtó előtt bekapcsolja az irányjelzőt. Gyakran előfordul, hogy olyannyira figyelnek a visszapillantó tükörbe, hogy nem veszik észre, mi történik az autó előtt, és karamboloznak” – állítja Bazovský.

Elsősorban óvatosak, felelősségteljesek és az esetek többségében betartják a közúti közlekedés szabályait. Ami viszont hiányosságnak számít, hogy gyakran figyelmetlenek és váratlan helyzetekben nagyon könnyen pánikba esnek. A férfiakra a volán mögött elsősorban a fizikai erő és a lényegesen több tapasztalat a jellemző. „Nők városban annyit vezetnek, amennyit akarnak, viszont amint hosszabb útra indulnak – például a családdal –, akkor gyakorlatilag mindig férfi vezet. Nem bíznak meg párjukban, és úgy érzik, jobban bírják a hosszú utak fáradalmait” – magyarázta Ján Bazovský. A férfi sofőrök jelentős hátránya viszont az, hogy vezetés közben állandóan versengeni akarnak, arrogánsak, gyakran és fölöslegesen kockáztatnak, gyávák. „Egy férfi csak addig gáláns a nővel szemben, amíg az volán mögé nem ül. Ettől a pillanattól kezdve úgy érzik a férfiak, azonnal be kell bizonyítaniuk, hogy ők a jobbak. Ha egy női sofőr valahol megelőz egy férfit – ne adj’ isten! kisebb autóval –, a férfi garantáltan minden lehetséges szabályt megsért azért, hogy megelőzze a nő járművét” – állítja a szakértő.
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?