Mi várható a nyelvtörvény elleni tüntetéstől? - Új Szó-ankét

<p>"Attól tartok, hogy csak a tiltakozás hatására az illetékesek nem fognak változtatni az eddigi álláspontjukon."</p>

Kardos Béla kocsmáros, Dunaszerdahely:
A dunaszerdahelyi nagygyűléstől nem várok semmit, önmutogatásnak tartom. Nem is megyek el. Kocsmáros vagyok, és a kocsmában rengeteg véleményt hall az ember, ráadásul a tévé is állandóan megy, de legszívesebben már kikapcsolnám. A vendégeim jó része is így van ezzel. Nevetséges, hogy ilyen törvényeket hoznak, miközben sokkal nagyobb problémák is vannak az országban, emellett pedig csak a zsebüket tömik a politikusok, a másik oldalon pedig szintén nem jól kezelik az ügyet. Én már teljesen kiábrándultam a politikából, és ahogy a vendéglőmben hallom, nem vagyok ezzel egyedül.

Mészáros Gyula magánvállalkozó, Tornalja:
A nagygyűléssel kapcsolatban megjegyezném, nem csak az MKP tagokat sérti ez a törvény, hanem minden Szlovákiában élő magyart, tehát nem lehet kisajátítani egy párt számára a dolgot. Úgy tudom, nem az MKP képviselői voltak azok, akik a tiltakozó nagygyűlés ötletével előálltak, hanem a civilek. Erre telepedett rá a párt. Nem tetszik az sem, hogy az újonnan megalakult Most-Híd Párt nem kap szót. Nekik ugyanannyi joguk van ott lenni, mint bárki másnak. Elfogadható szinten minden szlovákiai magyar pártnak, mozgalomnak, civil szerveződésnek képviseltetnie kellene magát egy olyan fórumon, ahol újragondolnák ezt az egészet. Senkinek sincs joga arra, hogy a szlovákiai magyarság kizárólagos képviselőjének kiáltsa ki magát.

Kalapos Árpád alpolgármester, Királyhelmec:
A nyelvtörvény miatt Dunaszerdahelyre összehívott tiltakozást fontosnak tartom, de az akció kimenetelét illetőleg vannak aggályaim. A szeptember elsején hatályba lépő nyelvtörvényt úgy szavazta meg a parlament, hogy a jogszabály megalkotásába a magyarokat nem vonták be. Ezért attól tartok, hogy csak a tiltakozás hatására az illetékesek nem fognak változtatni az eddigi álláspontjukon. (szt, szasz, leczo)

Megjelent az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?