Bodrogszerdahely. A közigazgatási reform szerint július elsejétől az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek a nyugdíjasotthonok is. Ez nem kis gondot jelent az önkormányzatoknak, hiszen a költségek csaknem felét a gondozottak nyugdíjából fedezik az intézmények, és csak a többit fizeti az állam.
Mi lesz július elseje után az öregotthonok sorsa?
Bodrogszerdahely. A közigazgatási reform szerint július elsejétől az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek a nyugdíjasotthonok is. Ez nem kis gondot jelent az önkormányzatoknak, hiszen a költségek csaknem felét a gondozottak nyugdíjából fedezik az intézmények, és csak a többit fizeti az állam. Kérdés, ezek után ki biztosítja majd ezt a különbözetet, mert az önkormányzatok nem nagyon bírják el a plusszköltséget. „Ha a nyugdíjasotthon is nyereséges befektetés lenne, nem lenne gond. Úgy tűnik, az állam inkább szeretne mielőbb megszabadulni ezektől, gondoskodjon más az öregekről” – jegyezte meg a nagykaposi nyugdíjasotthon egyik lakója.
„Eddig csak az újságokból értesültünk róla, hogy az otthonok is átkerülnek az önkormányzatokhoz, hivatalosan még senki sem tájékoztatott. Kedden lesz egy közös tanácskozás a Kassai Kerületi Hivatalban, utána többet tudunk majd” – mondta Lévai Mária, a bodrogszerdahelyi otthon gazdasági vezetője. Az otthonban 24 idős ember ellátásáról gondoskodnak. Ám kérdéses, hogyan viszonyul majd az önkormányzat az átvételhez, mert a lakók zöme nem helybeli” – mondta Lévai Mária. Gecse Ferenc, Bodrogszerdahely polgármestere sem tud sokkal többet. „A törvény nem részletezi, miként történik majd az otthon átvétele, irányítása, működtetése. Február elején vagyunk, amikor pontosítani kellene költségvetésünket, ám az otthon sorsáról csak anynyit tudunk, amit a törvényből kiolvastunk.” Az önkormányzati vezetők előtt nem teljesen világos, ki fedezi az épületek karbantartását, üzemeltetését, hogyan oszlanak meg a kiadások, ha az otthonok lakói különböző régiókból, településekről származnak. (kat)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.