Mi jön a magyar–magyar után?

Amikor 2013-ban egy nyilvános pártelnöki vitán csapott össze Berényi József, az MKP akkori elnöke és Bugár Béla, a Híd vezetője, a Selye János Egyetemen, a teremben tapintható volt a feszültség a két párt tagjai és szimpatizánsai között – nem vegyültek egymással, a vitát olykor bekiabálások tarkították. A két pártelnök ugyan igyekezett mosolyogni, de ha elég közel ment hozzájuk az ember, látni lehetett, hogy mosolyuk nem túl őszinte, és meglehetősen tartózkodóan viselkedtek egymással. Ahogy most, úgy akkor is az volt a szlovákiai magyar közbeszédben az egyik legforróbb téma, együttműködhet-e a két párt valamilyen szinten. Akkor nem egész egy év telt el a „kisebbségi minimum” aláírása óta, és közeledtek a megyei választások. Akkoriban is szó volt arról, hogy a Híd és az MKP összezárhat ezen a szinten, ám végül hatalmas, személyeskedéstől és vádaskodástól sem mentes viták után a közös indulás nagy terveiből csak morzsák valósultak meg. Véget ért a hidegháború? Sok évvel, sok választással és egy pártelnökcserével később Dunaszerdahelyen ismét leült egymással a két párt. Bár kommunikációs fogásokkal igyekeztek az össztársadalmi összefogás üzenetére helyezni a hangsúlyt, és civileket, valamint az országos szervezetek vezetőit is meginvitálták, azért elég nyilvánvaló volt, hogy a magyar–magyar párbeszéd legfőbb üzenete, le tud-e ülni egy asztalhoz feszültség nélkül a Híd és az MKP.Most nem volt nyoma a hidegháborús hangulatnak. A két párt politikusai nem vonultak el sértődötten egymás mellett, barátságosan, vagy legalábbis udvariasan beszélgettek a teremben, vagy odakint cigarettázás közben. A két pártelnök, Menyhárt József és Bugár Béla a terem közepén beszélgetett hosszasan, és ennek egyértelmű üzenete volt: ez most nem arról szól, hogy egymásnak eresztjük a két tábort.A találkozót kezdeményező MKP patikamérlegen adagolva, rendkívül óvatosan kommunikált a rendezvény előtt: maga Menyhárt vette el például Bugár azon kijelentésének élét, mikor a Híd elnöke egy interjújában arról beszélt, „gittegyletekben” nem vesznek részt. Emellett ráadásul az elmúlt hónapokban többször is mutatkozott együtt a két pártelnök, például Somorján, Mátyás szobrának avatóján és a DAC stadionavatóján. Háttér-információink azt erősítik meg, hogy az MKP több kompromisszumra is hajlandó volt. Úgy tudjuk, végül a Híd kifogására lett a tárgyalás(sorozat) neve magyar–magyar párbeszéd, és nem az eredetileg az MKP Országos Tanácsának őszi ülése után beharangozott Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács. Menyhárt aztán a nyitóbeszédében egyértelműen ki is mondta, hogy az általa vezetett MKP nem szeretné, ha folytatódna az árokásás és a gyűlölködés, és hazaküldte azokat, akik esetleg árulózni jöttek. A két elnök óvatosan pozitív viszonya Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ szlovákiai politikával foglalkozó elemzője szerint azon alapul, hogy nem terhelik őket azok a személyes ellentétek, melyek Bugár és Csáky Pál, vagy épp Berényi József, az MKP két exelnöke között feszültek. Menyhárt egy fiatalabb generáció tagja, a kilencvenes évek turbulens időszakát, vagy épp a közös párt belső harcait nem élte meg aktív politikusként. Emiatt pedig elődeihez képest másként látja és kezeli a Híddal és a Bugár Bélával való viszonyt. „Sokkal kevésbé mutat konfrontatív stílust, mint Csáky és Berényi. Pontosabban eddig úgy tűnik, hogy rugalmasabb, pozitívabb és kezdeményezőbb” – véli az elemző. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"256108","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"342","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Könnyű téma, rövid vita Ha a cél a két párt és a civil szféra közelítése volt, a magyar–magyar párbeszéd első állomásának témájaként nem választhattak volna jobb témát, mint az oktatásügy. Ezen a téren ugyanis kifejezetten összecseng az MKP, a Híd és a civil szféra álláspontja, ráadásul újabb és újabb csontvázak pottyannak ki a szekrényből (gondoljunk csak arra, hogy az óvodai férőhelyek hiánya például egyáltalán nem volt vezértéma a közbeszédben, ha a kisebbségi oktatásügyről esett szó). Ezen a területen a szakma és a politikum hosszú távon is együtt dolgozhat a kérdések megoldásán. Hangácsi István szerint a találkozó jelentősége az, hogy jelezték a szlovákiai magyar közösségnek: ebben a pillanatban az oktatásügyi kérdésekben mindkét pártban és a civil szférában is ott munkálkodik a közös tenni akarás. A szervezők (és ez alatt most nemcsak az MKP-t, hanem a szervezés folyamatában érdekelt minden résztvevőt érteni kell) nyilvánvalóvá tették, hogy a találkozó szimbolikus, és ezt úgy is kell kezelni. A rendezvény ugyanis rendkívül rövid volt, és az idő nagy részét elvitték a „kötelező körök”, az előadások a demográfiai helyzetről és az oktatásügy állapotáról és igényeiről. A megjelent sajtósok hiába is találgatták 11 óra körül, amikor még javában tartottak az előadások, hogy mikor lesz maga a „vita”, ha a záró sajtótájékoztatót fél egyre tervezik. Sokan csúszásra gyanakodtak. Végül azonban pontosan kezdték a tájékoztatót, a vita ugyanis csak mintegy 40 percig tartott, zárt ajtók mögött. Csupán néhány hozzászólás volt, nem alakult ki csetepaté, inkább ötletek, kiegészítések hangoztak el. A zárt ajtós megoldás ugyan felesleges elem volt, de részben megakadályozhatta, hogy azok, akik esetleg csak azért szólaltak volna fel, hogy bekerüljenek a sajtóba, felborítsák a forgatókönyvet. Nem sokkal később a résztvevők már kedélyesen ebédeltek a hátsó teremben. A gördülékenység alighanem annak köszönhető, hogy a zárónyilatkozatot nem a helyszínen fogalmazták meg, hanem sok háttéregyeztetés után állították össze, és ezekkel az egyeztetésekkel nem kürtölték tele a sajtót. A találkozón elhangzott előadások más-más szemszögből közelítették meg az oktatás témakörét, de összecsengtek, és céljuk ugyanaz volt, és azt mutatták a hallgatóságnak, hogy a politikai és a civil szféra szakértői diagnosztizálni tudják a helyzetet, és erre építve elképzeléseik is vannak a helyzet megoldására. Erre utalt Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is, mikor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az általánosságok mellett konkrétumokat is tartalmaz a dokumentum, melyeket aprópénzre lehet váltani. A találkozó átmenetileg győztes–győztes helyzetet teremtett a pártok számára. Az MKP sikernek tekintheti, hogy tető alá hozta a kezdeményezést, a Híd pedig kommunikálhatja a választói felé, hogy nem adta fel a magyar közösség jövőjét érintő témákat, és tompíthatja annak élét, hogy kormányra lépett a Smerrel és az SNS-szel. Rögös út jön Hangácsi István szerint ennek a találkozónak hosszú távon akkor lesz eredménye, ha ezek az elképzelések a gyakorlatban is megvalósulnak, és folytatódnak az egyeztetések. Amennyiben rövid távon kifullad, visszatérhet az egymásra mutogatás, és a pártok preferenciáira is kihatna a kudarc. Ugyanezt hangsúlyozta a „dolgozni” szó számtalan formában történő elragozásával a két pártelnök is a sajtónak. Ráadásul óvatosan utaltak arra is, hogy találkozhat majd a két párt anélkül is, hogy a civilek és szakmai szervezetek pufferzónaként funkcionálnának köztük. „Talán a szakmai egyeztetéseken a bizalom is helyreáll” – mondta lapunknak Bugár Béla, mikor a találkozó után a politikai párbeszéd lehetőségeiről faggattuk. Hangácsi is arra számít, hogy beindul valami a pártok között, ám ez korántsem lesz annyira magától értetődő és egyszerű, mint a dunaszerdahelyi találkozó záródokumentumának létrejötte. „Nagyon sok múlik majd az aktuálpolitikai helyzeten” – vélekedik. Sőt, szerinte a szakmai egyeztetés sem lesz tükörsima. „Nem vagyok biztos az összhangban más témák, például a munkahelyteremtés, az infrastrukturális hálózati fejlesztések, a kultúra finanszírozása, a kettős állampolgárság, az önkormányzatiság, a közigazgatási területek határainak módosítása kapcsán. A feleknek ugyanis nemcsak más-más a szemlélete, de akadnak komoly szakmai hiányosságok is” – magyarázta. Hozzátette: mindkét párt a politikai pragmatizmus felé fordult az elmúlt időszakban, mivel a szavazók egyre erőteljesebben fejezik ki véleményüket a csökkenő választási részvétellel, és a nyilatkozatokon és stratégiákon kívül gyakorlati eredményeket akarnak látni minél gyorsabban. Ebből adódik, hogy rákényszerülnek az aktív kampányolásra és az együttműködésre. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"256109","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"412","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Kenyértörés a megyékben? A következő megmérettetés a megyei választás lesz, ahol a pártok már próbáltak együttműködni, és akkor összeborulás helyett tovább mélyültek az árkok. A jelenlegi erővonalak szerint a Híd országos szinten ugyan erősebb, ám az MKP a megyékben dominál. Ha érdemi együttműködést szorgalmaznak, valószínűleg pozíciókat kell feladniuk, ami a decentralizált pártstruktúrájuk és alapszabályuk miatt nagyon nehéz feladat lesz. Márpedig Bugár korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, az MKP-nak „bizonyítania” kell.