Messze van még a teljes egyenjogúság

Kassa. Bár a nők aránya hazánkban 51,4 százalék, a gyengébb nem képviselői nincsenek jelen kellő súllyal a politikában. A Prospecta polgári társulás szociológusok, jogászok és újságírók bevonásával elemezte a nők szerepét a közelgő választásokon, és elgondolkodtató eredményre jutottak.

A nők többsége az utolsó pillanatban, inkább érzelmi, mint racionális döntés alapján adja le szavazatát. Sokan osztják a környezetükben élő férfiak véleményét. A pártok választási programjait vizsgálva kiderült, hogy valamennyi fontosabb párt csupán általánosságokban fogalmaz e téren, a nőkkel kapcsolatos szterotípiáknak engedve utat. Lubica Mandičová, az 1995 óta működő Prospecta vezetője elmondta, a politikusok a nőt többnyire családanyaként kezelik, azaz nem tekintik politikai kérdésnek a gyengébb nem közéleti szerepvállalását. A HZDS és az ANO szinte egyáltalán nem szentel teret programjában a nők gondjainak, a többi párt részterületekre koncentrál. Az MKP választási programjában a nőkről nem a Polgár, hanem a Család című fejezetben van szó. Az SDKÚ alig fél oldalon keresztül foglalkozik a nők jogaival, a hadseregre is több hely jutott a programban. A SMER a Rend címszó alatt védené a családon belüli erőszaktól a nőket, programjukban más helyen nem szerepelnek. A többi pártnál sem rózsás a helyzet e téren.

A nők mellőzése a választási listákon is látszik. Igaz ugyan, hogy 1994 óta nyolc százalékkal több nő került a pártok listájára, ám idén ez még mindig csak 23 százalék. 2002-ben 633 nő indul a választásokon, ám többnyire nem befutó helyeken. A parlamentbe jutás reális esélye a Prospecta szociológusa, Luba Kráľová szerint legtöbb 22 nőnek adatott meg, ami csupán egyel több, mint az elmúlt ciklus honanyáinak száma. A társulás elemzése külön kiemeli az MKP-t, amely párt egyedüliként száműzte a nőket listája első tíz helyéről, az első női jelölt a 17. helyen bukkan fel. Egyes sorszámmal csak a Szlovák Nemzeti Párt indítja elnöknőjét, ám az Anna Malíková után következő nemzeti hölgy az 52. helyre szorult. Mind az írott, mind pedig az elektronikus sajtó sokkal kevesebbet foglalkozik a női jelöltekkel, mint a férfiakkal, míg például a Szlovák Televízió híradója egy hét alatt 125 férfi politikust szólaltatott meg, a női megkérdezettek száma csupán 18 volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?