Megvan az első „menekült” érem

A riói olimpia ötödik verseny-napján ötödször szólt a magyar, először az olimpia himnusza.A kardvívó Szilágyi Áron elképesztő tudatossággal és magabiztossággal abszolválta versenyét.

A riói olimpia ötödik verseny-napján ötödször szólt a magyar, először az olimpia himnusza.

A kardvívó Szilágyi Áron elképesztő tudatossággal és magabiztossággal abszolválta versenyét. Maximális koncentrációval, megingás nélkül söpört végig a mezőnyön, és mondhatni könnyedén védte meg londoni olimpiai bajnoki címét. „Olyan taktikát kellett választanom, amellyel az amerikai Homer dinamikus vívását már a pást közepén, rögtön a rajt után meg tudom törni, hogy ne tudja kialakítani a helyzeteit, ne tudjon lenyomni a pástról, vagy ha le is nyom, ott is tudjak újat mutatni” – magyarázta a döntő asszóról Szilágyi, aki megtörte a magyar zászlóvivők 1948 óta tartó átkát. Akkor a kalapácsvető Németh Imre is úgy lett bajnok, hogy ő vezette a magyar csapatot a megnyitón.

Sokáig úgy tűnt, a riói játékok során a szlovák himnusz is felhangozhat, de a vízi szlalomos Jakub Grigar az utolsó előtti kapuban rontott, s csak ötödik lett.

A versenynap történelmi eseményére a férfi dupla trapban került sor. A kuvaiti származású Fehaid al-Dihani szerezte meg az aranyérmet, aki a menekültek csapatában versenyez. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis 2015-ben felfüggesztette Kuvait NOB-tagságát, mert nem látta biztosítottnak a helyi szövetség függetlenségét. A Sydneyben dupla trapban, Londonban trapban olimpiai bronzérmet szerző Fehaid al-Dihani így független sportolóként indult el Rióban, és ő lett az első sportoló, aki ilyen minőségben lett aranyérmes az ötkarikás játékokon, tiszteletére az olimpia himnuszát játszották le.

Tegnap este, lapzárta után a cselgáncsozó Joó Abigél és a szlovák vízi szlalomozók (Jana Dukátová, Peter és Ladislav Škantár) is eséllyel pályáztak dobogóközeli eredményre. Ma folytatódik a férfiak vízilabdatornája, a magyar csapatnak kötelező a győzelem Japán ellen. Ha jó napot fognak ki, Sidi Péter és Danka Barteková sportlövők is érmesek lehetnek, s az éjjeli úszódöntőkben Cseh László és (újfent) Hosszú Katinka is bizonyíthat.

Olimpiai híreink a 17–19. oldalon. (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?