Közélet

Megugrott a biztosítási csalások száma

Pozsony | A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés családok ezreinek faragta le a bevételeit, amit sokan sajátos módon próbálnak meg pótolni: a legfrissebb felmérések szerint az idei első fél évben látványosan megugrott a biztosítási csalások száma.
Molnár Iván

2020. augusztus 18. 15:14

baleset
A legtöbben idén is az autóbiztosításon keresztül próbálnak meg jogosulatlanul pénzt kicsikarni a piacvezető biztosítótól. - TASR-felvétel

Szlovákia piacvezető biztosítótársasága, az Allianz – Szlovák Biztosító előrukkolt a biztosítási csalásokról szóló legfrissebb felmérésével, amelynek az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a koronavírus a biztosítási piacot sem hagyta érintetlenül. A társaság az idei első fél évben 1613 biztosítási csalást tárt fel, 331-gyel többet a múlt év azonos időszakában mértnél. A csalások összege az említett időszakban elérte a 4,72 millió eurót, ami csaknem 275 ezer euróval több az egy évvel korábbinál. Csak összehasonlításképpen: 2017-ben még éves szinten is csak 4,3 millió eurónyi csalást tártak fel, vagyis kevesebbet, mint most hat hónap alatt.

„A csalások számának és összegének a növekedésére idén egész biztosan rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi bizonytalanság, sokan ugyanis a biztosítóktól jogtalanul kicsalt összeggel próbálták meg pótolni a bevételkieséseiket”

– nyilatkozta lapunknak Jaroslava Zemanová, az Allianz – Szlovák Biztosító ellenőrzési osztályának a vezetője.

Az elmúlt fél évben az élet- és baleset-biztosításokkal kapcsolatos csalások száma nőtt a leglátványosabban, csaknem 120 százalékkal. „A legtöbben a tartós egészségkárosodással járó balesetek után próbáltak meg utólag, vagyis jóval a balesetet követően kicsalni olyan pótlólagos összeget, amire nem voltak jogosultak” – mondta el Zemanová. Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavaszi hónapokban jóval kevesebben utaztak autóval, mint egy évvel korábban, a legtöbben idén is az autóbiztosításon keresztül próbálnak meg jogosulatlanul pénzt kicsikarni a piacvezető biztosítótól.

A járvány miatt azonban a vállalkozók és iparvállalatok közül is többen próbálkoztak a biztosítási csaláson keresztül pénzhez jutni. Ebben a szegmensben nagyjából 1 millió eurós csalásra derítettek fényt az Allianz – Szlovák Biztosító ellenőrei.

„A csalások között olyanok is vannak, amelyek egyértelműen a járvány okozta gazdasági válsággal magyarázhatók. Ezek között gyanús tűzesetek is voltak, sokan pedig a felelősségbiztosításon keresztül próbáltak meg pluszpénzhez jutni, olyan ügyekre hivatkozva, amelyek korábbi baleseteket érintenek. Többen csalnak azonban a káresetek bejelentésénél is, a valósnál jóval nagyobb károkat jelezve” – állítja Zemanová.

Zemanová szerint bizonyos javulásra – legalábbis a káresetek számát illetően – csak az ingatlan- és vagyonbiztosítás esetében került sor, ami azzal magyarázható, hogy a családok a járvány miatt több időt töltöttek otthon, csökkentve a tolvajok esélyeit. Ezért a casco biztosítás esetében feltárt csalások összege is visszaesett. Zemanová ezúttal is figyelmeztet arra, hogy a biztosítási csalás olyan bűntettnek számít, amelyért akár 15 évet is rácsok mögött tölthet az elkövető, vagyis nem éri meg kockáztatni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Összefogás tagja lett az SZFE kuratóriumi titkára

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

Országos tesztelés: akit csak lehet, mozgósítanak

kijárási tilalom

Eddig tarthat a kijárási tilalom Szlovákiában

Zuzana Čaputová

Čaputová rendszeresen tesztelteti magát, az országos tesztelésen nem vesz részt

könyv

Ahol pálmára fut a vadrózsa

Kmotrík

Kmotrík reagált a vádakra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.