A csalók manipulatív trükköket használnak

néni k

A szeniorok gyakran esnek bűncselekmények áldozatául, az utóbbi időben pedig különösen elszaporodtak az idősek ellen elkövetett támadások, főleg a csalók aktivizálták magukat. Csak a fővárosban az elmúlt évben több mint egymillió eurót csaltak ki a nyugdíjasoktól. Ezért a rendőrség mindenkit fokozott óvatosságra int.

A rendőrség a megelőzés és a figyelmeztetés céljából rendszeresen tájékoztat olyan esetekről, hogy magukat szerelőnek, orvosnak, biztosítási szakembernek kiadó csalók megloptak, sőt fizikailag is bántalmaztak idősebb személyeket. Ennek ellenére időről időre akadnak olyanok, akik bedőlnek az átveréseknek. A közelmúltban például egy 92 éves asszony 15 ezer eurót helyezett ki egy csalónak a járdára, de olyan is előfordult már, hogy 100 ezer eurót meghaladó összeget utaltak át ismeretlenek számlájára. A minap pedig arról számolt be a rendőrség, hogy egy Kassa-vidéki járásban egy csaló álrendőrnek adta ki magát: telefonon felhívott egy idős hölgyet, s azzal ijesztgette, hogy a maffia ki fogja rabolni, ezért helyezze biztonságba értéktárgyait, aki aztán a csaló utasításai szerint azokat egy nagyobb táskába tette, majd kidobta egy előre megbeszélt helyre.

Az ügyek medializálása egyrészt azt a célt szolgálja, hogy így figyelmeztessék a lakosokat a környezetükben garázdálkodó csalókra, másrészt pedig néhányan ennek köszönhetően tudatosíthatják, hogy hasonló dolog történt velük is, s ne féljenek azt jelenteni a 158-as vagy a 112-es segélyhívó számon! A szeniorokkal szemben elkövetett bűncselekmények java ugyanis rendszerint rejtve marad: az áldozatok vagy félnek jelenti, mert megfélemlítik őket, vagy szégyenlik magukat, esetleg nem is tudatosítják, hogy csalók hálójába kerültek. Ebből kifolyólag az elkövetőket sokszor nem sikerül kézre keríteni, ezért, sajnos, a nyugdíjas korúak továbbra is a csalók kedvenc célpontjai.

Fontos a megelőzés

Az idősebb generáció nemcsak egészségügyi szempontból, hanem azért is különösen veszélyeztetett csoportot alkot, mert viszonylag sokat tartózkodnak otthon, magányosak, esetenként társaságra vágynak. Ráadásul sok szenior egészségi problémákkal küszködik, rosszul hall és lát, az emlékezőtehetségük már nem tökéletes, fizikailag sem képesek védekezni egy esetleges támadóval szemben, gyakran hiszékenyek, ami sebezhetővé teszi őket.  A csalók ezt ügyesen kihasználják, és a nyugdíjasoktól könnyen kicsalhatnak komoly összegeket, akik így elveszíthetik az egész életük során megtakarított vagyonukat. A belügyminisztérium folyamatosan szervez felvilágosító előadásokat idősebbeknek, több tájékoztató füzetet, oktató videót készítettek, segélyvonalat működtetnek.

A csalók manipulatív trükköket használnak

Manipuláció és trükkök

A csalók különböző trükköket, manipulatív technikákat alkalmaznak, hihető és rendkívül érzelmes történeteket találnak ki, hogy a kiszemelt áldozat bizalmába férkőzhessenek. A céljuk kideríteni, hogy a szenior hol tartja a pénzét és egyéb értékeit, és egy óvatlan pillanatban, amikor az áldozat nem figyel, vagy kimegy a szobából, meglopják őket. Esetenként erőszakot is alkalmaznak, a szeniort sokszor a saját otthonában támadják meg. A csalók legtöbbször a gáz-, víz- vagy áramszolgáltatók munkatársaként, postásként, az egészségbiztosító, a községi hivatal vagy más intézmény alkalmazottjaként mutatkoznak be. Meggyőzően előadják, hogy a havi rendszerességgel befizetett illetékből keletkezett túlfizetést akarják rendezni, vagyis pénzt hoztak, illetve ellenkezőleg, a felgyülemlett hátralékot jöttek behajtani. Arra is volt példa, hogy előnyös egészségbiztosítással kecsegtettek, vagy emelt összegű nyugdíjat hoztak, illetve az orvosságok, egészségügyi segédeszközök árát akarták visszafizetni. Ilyen helyzetben az idősek első reakciója az öröm, hogy váratlanul pénzt kapnak, vagy megijednek az említett hátraléktól, és a csalókat beengedik a lakásukba.

„Semmiképpen se engedjenek be ilyen személyeket az otthonukba! Előbb győződjenek meg róla, hogy valóban az adott társaság alkalmazottjáról van-e szó! Kötelesek magukat igazolni az őket alkalmazó társaság megbízólevelével, hiteles igazolvánnyal, és kérésre a személyi igazolványukat is meg kell mutatniuk. Ezenkívül le lehet őket ellenőrizni a munkaadójuknál vagy a községi hivatalban, de kérhetnek segítséget a szomszédjuktól vagy a rokonuktól is” 

– tanácsolja a rendőrség. 

Ha csak a legkisebb gyanúja is fennáll annak, hogy csalóról lehet szó, nem szabad ajtót nyitni, hanem fel kell hívni a hatóságot! 

„Ne feledjük, hogy a gáz-, víz- vagy villanyórát a szolgáltatók alkalmazottai rendszerint nyilvánosan hozzáférhető helyről vagy közös helyiségből szokták leolvasni, illetve a hátralékot vagy a túlfizetést soha nem személyesen szokták az ügyfeleikkel rendezni, hanem csekket küldenek” 

– emlékeztetett a belügyminisztérium.

Gyanús levelek

Külön kategóriába tartoznak a különféle figyelmeztető e-mailek, melyek állítólag a bankunktól, a villamos- vagy gázművektől, esetleg más szolgáltatások üzemeltetőitől származnak. A leggyakrabban felszólítanak a személyes adatok frissítésére vagy újbóli megadására például azzal az indoklással, hogy új típusú rendszerre vagy technológiára térnek át. Fontos tudatosítani: egyetlen komoly, megbízható szolgáltató sem küldözget ilyen e-mailt az ügyfeleinek. Személyi adatokat, kreditkártyák vagy bankszámlák számát ilyen módon soha nem szoktak módosítani, se ellenőrizni. Ha a szolgáltatónál gond merül fel, és meg kell változtatni a korábbi jelszót, saját magától létrehoz egy újat, s biztonságos úton eljuttatja az ügyfelének.

A csalók előszeretettel használják az ún. nigériai levelek különböző változatait is. Mind egy kaptafára való. Vagyis jön egy segélykérő e-mail, melyben valaki pénzadományért könyörög. A szakemberek szerint az ilyen leveleket figyelmen kívül kell hagyni, egyértelműen csalásról van szó.

A csalók újabban azzal is próbálkoznak, hogy az álduzatukkal elhitetik, egy távoli, rég elfelejtett, évtizedekkel ezelőtt külföldre települt rokonuk váratlanul meghalt, jelentős pénzösszeget hagyott hátra, ám az örökséghez csak egy megbízott jogász közvetítésével lehet hozzájutni, akinek azonnal át kell utalni egy nagyobb összeget, ami az örökséghez viszonyítva nem is tűnik soknak, a behálózott nyugdíjasnak viszont ez lehet a teljes vagyona. A rendőrség figyelmeztet: az örökségről nem a közösségi médián vagy e-mailen keresztül szoktak tájékoztatni, hanem hivatalos úton!

A veszélyes e-mailek sajátos csoportját alkotják a kedvező árajánlatok, illetve az akciós termékeket kínáló levelek. Fogyókúrás készítményekkel kecsegtetnek, esetleg új irodai szoftvért vagy Windows-t kínálnak jutányos áron. Megrendelésükkel annak a kockázatnak tesszük ki magunkat, hogy a vásárláskor megadott személyes adatainkkal később visszaélhetnek.

Hogyan hívjunk segítséget a 158-as számon?
  • Mondjuk meg a teljes nevünket és telefonszámunkat! 
  • Meg kell adni a pontos helyet (címet), ahol tartózkodunk, és le kell írni az eseményt, hogy mi történt. 
  • A rendőrség kiegészítő kérdéseket tehet fel, készüljünk fel a válaszadásra!
  • Tegyük azt, amit a rendőrség tanácsol!

Rendőrségi tanácsok

Vannak, akik telefonon próbálkoznak az idősebbektől pénzt kicsalni. „Ha telefonon hívja önt valaki, aki a rokonaként vagy a rokona ismerőseként, esetleg a kezelőorvosaként mutatkozik be, és anyagi segítséget kér, haladéktalanul ellenőrizze a hívót, és az általa közölteket! Idegeneknek ne adjon kölcsön pénzt, és telefonon semmiképpen se adjunk meg semmilyen személyes adatot, számlaszámot, semmilyen információt az anyagi vagy a családi helyzetről!” – olvasható a rendőrség felhívásában. Nem tanácsos beülni idegenek autójába se, még ha szimpatikusnak és megbízhatónak tűnnek is. Soha ne adjunk pénzt olyannak, akit nem ismerünk!

A csalók egyfolytában résen vannak, ezért tanácsos tartózkodni olyan viselkedéstől és cselekedettől, amelyből kikövetkezhetik, hogy hol tartjuk a megtakarított pénzünket. Soha ne engedjünk be idegeneket az otthonunkba, és ne maradjunk velük egyedül!

A fontos telefonszámokat (rendőrség, orvos, tűzoltók, rokonok, szomszédok stb.) tanácsos jól látható helyre, a telefon közelébe tenni, hogy szükség esetén gyorsan lehessen tárcsázni!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?