Megtört a trend? Ismét 40% körül a Smer

Pozsony |

<p>Az elmúlt hetekben úgy tűnt, esik a Smer támogatottsága. Errefel most kijött a Polis az aktuális mérésének eredménye: ismét 40% közelében Ficóék?&nbsp;</p>

Ha most tartanák a parlamenti választásokat, a Smer a szavazatok 38,4 százalékát szerezné meg, ami 67 mandátumhoz lenne elegendő számukra. Így egy kisebb pártra lenne szüksége a koalícióalakításhoz. Pedig a másik releváns ügynökség, a Focus múlt héten már "csak" 34,1%-ot mért a Smernek (ez 62 mandátumot jelentene), sőt, az MVK - mely szintén rendszeresen készít kutatásokat - csupán 32,1%-ot (58 képviselői hely).  ITT TALÁLJA A FOCUS-MÉRÉS EREDMÉNYEIT.ITT PEDIG AZ MVK-FELMÉRÉST. Második helyen Radoslav Procházka pártja, a Sieť végezne, 10,4 százalékuk 18 széket érne. Egyben ők az utolsó párt, amelyiknek kétszámjegyű eredménye lenne. A többiek 13-15% közötti eredményt mérnek Procházkáéknak, a Polis mostani felmérése csalódás lehet számukra.  Nem úgy a Híd számára, amely harmadik helyen áll Híd 9,2%-kal (16 képviselő), egy hajszálnyival megelőzve az a 9,1%-os SNS-t (szintén 16 mandátum).  A kutatás szerint az MKP nem jutba be a parlamentbe, csak kereken 4%-ot szerezne. Ez intő jel lehet Berényiék számára, ugyanis a Polis általában 5% feletti eredményeket szokott mérni az MKP-nak. „Ez szinte semmit sem jelent. Pont annyit, mint a korábbi 5,3%” – magyarázta az ujszo-com-nak Ján Baránek, a Polis igazgatója, utalva arra, hogy az MKP évek óta a 4–5,5% közötti sávban mozog, az eredményt az aktuális választói megítélés mellett a statisztikai mintavétel is befolyásolja. A választások előtti két hétben nem lehet felméréseket nyilvánosságra hozni, ez a Polis utolsó, voksolás előtti kutatása.  A további sorrend:5. OĽaNO-NOVA  6,8% - 12 mandátum6. KDH 6,6% - 12 mandátum7. SaS 5,2% - 9 mandátum8. MKP 4%9. Sme rodina Boris Kollár 3,6%10. Mi Szlovákiánk Néppárt 2,5%11. KSS 1,4%12. SDKÚ 1,3%

Pártok támogatottsága
Create column charts
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?