Megszüntetéssel büntethetik a politikai pártokat

<p>Pozsony. Pénzbírságra számíthatnak a jövőben a választási szabályokat megszegő pártok, a legsúlyosabb esetekben pedig meg is szüntetheti őket az állam.</p>

VERES ISTVÁN

Lezárultak az egyeztetések az új választójogi törvény kapcsán, a tervezet májusban kerülhet a parlamentbe. Robert Kaliňák belügyminiszter a napokban megegyezett az ellenzéki pártok képviselőivel a választásokat felügyelő állandó választási bizottság összetételéről is, ez volt ugyanis az egyik legfontosabb kérdés, amely miatt a tervezetet ősszel nem fogadták el második olvasatban.

„A testület a párt- és a kampányfinanszírozást és a választási szabályok betartását fogja ellenőrizni. Szankciókat is oszthat” – nyilatkozta a belügyminiszter. Az állandó bizottság 14 tagú lesz. Öt-öt tagot jelölhetnek bele a mindenkori kormányzó és az ellenzéki pártok, egyet a Legfelsőbb Bíróság, egyet az Alkotmánybíróság, egyet a számvevőszék, egyet pedig a főügyészség.

Az ellenzék további módosító javaslatokat készít a tervezethez, így az új választójogi törvény a májusi ülésen nyeri el végső formáját. Kaliňák nem zárja ki, hogy néhány ellenzéki javaslatot a Smer is megszavaz majd. A választási szabályok módosításának javaslata csupán kozmetikázás, véli Miroslav Kadúc. Az OĽaNO képviselőjének nem tetszik, hogy nem sikerült megegyezni a preferenciaszavazatok súlyának növeléséről. „Megint a hagyományos pártok betonozzák majd be magukat” – nyilatkozta Kadúc a TASR-nek. Az OĽaNO kulcsfontosságúnak tartja, hogy a jelöltek könnyebben karikázhassák előbbre magukat, ezért saját javaslatot terjesztenek be a törvényhez májusban. „Ha ez nem megy át, meg sem szavazzuk” – szögezte le.

A Híd még egyelőre nem döntött arról, javasol-e valamit a májusi ülésen a tervezethez, tudtuk meg Gál Gábortól. „A miniszter úrral nem sikerült mindenben egyezségre jutni, a javaslat nincs minden szempontból ínyünkre. A frakciók közt még egyeztetni fogunk a lépésekről” – mondta a képviselő.

Az új választójogi törvény az összes választásra vonatkozik majd. Mindegyik választásnál lesz kampánycsend, és megszabják, mennyit költhetnek a kampányra a pártok és a jelöltek. A 2016-os parlamenti választások már az új szabályok szerint zajlanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?