Megszűnik Slotáék frakciója?

Pozsony |

<p>Valószínűleg megszűnik a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakciója azt követően, hogy ketten - Anna Belousovová és Rudolf Pučík - kedden bejelentette, elhagyják a képviselői csoportot.</p>

Egy-egy frakció létrehozásához legalább nyolc képviselő kell. Az SNS éppen a vonatkozó rendelkezés megfogalmazásába "kapaszkodott", vagyis abba, hogy csak a létrehozáshoz kell nyolc fő, a későbbi működtetéshez már nem feltétlenül. Radoslav Procházka, a parlament alkotmányjogi bizottságának KDH-s elnöke is hajlott arra, hogy csak a frakció létrejötténél kötelező ez a minimális létszám, de a bizottság többi tagja másként vélekedett.

Slota sok sikert kívánt a pártból már korábban kizárt Belousovovának és a formálisan önként távozó Rudolf Pučíknak az új párt alapításához. Attól, hogy az SNS-nek nem lesz önálló frakciója, nem tart. "Mi semmitől se félünk, csak a magyar térhódítástól" - jegyezte meg, utalva arra, hogy számukra a kisebbségi nyelvhasználati törvény vitája most sokkal fontosabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?