Megszűnik az éjjeli orvosi ügyelet

Pozsony |

<p>Járásonként egy, országszerte összesen 73 pontból áll majd a sürgősségi ügyeleti hálózat. Ezek sem lesznek nonstop ügyeletek: munkanapokon délután négytől este 10-ig, szabadnapokon pedig reggel 7-től este 10 óráig várják a betegeket. A sürgős eseteket éjszaka a kórházi ügyeletre kell majd vinni.</p>

„A sürgősségi ügyelet elsősorban a hirtelen fellépő betegségek kezelésére szolgál, amelyek nem életveszélyesek, vagyis olyan esetekre, amikor a beteget normál körülmények között a háziorvosa láthatná el” – magyarázta lapunknak a tervezett változásokat Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A nonstop ügyelet megszüntetése szerinte nem okoz majd problémát. „Az orvosi elsősegély-szolgálat kihasználtságának elemzése alapján este 11 óra után nagyon kevesen veszik igénybe az ellátást” – magyarázta Eliášová. Aki ezt követően szeretne orvosi ellátáshoz jutni, annak a kórházi ügyeletre kell mennie. Ha azonban csak egyszerű betegséggel – nátha, láz vagy hasmenés – jelentkezik a kórházi ügyeleten, 10 eurót kell majd fizetnie. Az esti, orvosi ügyeleteken, ahol este 10-ig fogadják majd a betegeket, csak 2 eurót kell majd fizetni.

Nem tart az egészségügyi szolgáltatások korlátozásától Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő sem. „Az állam megerősíti, fejleszti a kórházi ügyeleteket, ott tehát tudják majd fogadni a tényleg súlyos eseteket” – mondta lapunknak a képviselő. Nekik nem kell majd fizetniük a kórházi ügyeleten, ellentétben a kevésbé súlyos esetekkel.

A javaslatot elfogadhatónak tartja a Páciensek Jogvédő Szövetsége (AOPP) is. „Szabályozni kell az ügyeletek igénybevételét, mert valóban voltak olyan páciensek is, akik visszaéltek a kórházi ügyeletek nyújtotta lehetőséggel, ami a tényleg komoly problémával érkező betegek kezelését lassította” – magyarázta lapunknak Mária Lévyová, az AOPP elnöke.

Hasonlóan este 10 óráig lesznek majd nyitva az ügyeletes gyógyszertárak is, a forgalom ugyanis az egészségügyi minisztérium adatai szerint éjszaka itt is nagyon alacsony. A hétvégi és ünnepnapi gyógyszertári ügyeletet azonban teljesen meg akarja szüntetni a kormány, így a pácienseknek jobban oda kell majd figyelniük arra, hogy mindig legyen otthon lázcsillapító. A gyógyszertáraknak azonban továbbra is kötelességük lesz 48 órán belül biztosítani a receptre felírt gyógyszert. A gyógyszerészek szerint ez nem ellentétes a hétvégi és ünnepnapi zárvatartással. Ondrej Sukeľ, a gyógyszerészkamara elnöke szerint nagyon kevés igény mutatkozott hétvégenként, országosan havonta talán 5–10 ilyen esettel találkoztak.

A járóbetegeket kezelő orvosoknak azonban hosszabb munkára kell felkészülniük, ugyanis heti 35 órában kell fogadniuk a betegeket. Ez ellen tiltakozik mind az orvosok kamarája, mind a Magánorvosok Szövetsége (ASL), szerintük ugyanis az orvosoknak nem lesz elég idejük adminisztratív feladataik elvégzésére.

A jogszabály a tervek szerint már november elsejével életbe léphet, de a sürgősségi ügyeleti rendszer egy átmeneti időszak végén várhatóan jövő év közepére alakulhat ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?