Megkötik a miniszterek kezét?

Pozsony. A kabinet tegnap foglalkozott az uniós csatlakozásunk miatt szükséges alkotmánymódosítással, melynek legvitatottabb része a parlament és a kormány viszonyát szabályozza.

Pozsony. A kabinet tegnap foglalkozott az uniós csatlakozásunk miatt szükséges alkotmánymódosítással, melynek legvitatottabb része a parlament és a kormány viszonyát szabályozza. – Ne kösse meg a kormánytagok kezét a parlament, inkább a képviselők már a kezdeti szakaszban kapcsolódjanak be az uniós normák kidolgozásába – javasolja Eduard Kukan külügyminiszter. A tagországok miniszterei ugyanis az Európai Tanács tagjai – május 1. után a mi tárcavezetőink is azzá válnak –, és lényegében itt hagyják jóvá az „uniós törvényeket”. Pavol Hrušovský házelnök szerint ez azt jelenti: májustól a szlovák kormánytagok a végrehajtó hatalom képviselőiként mennének Brüsszelbe, és törvényalkotókként térnének haza, és ezt az ellentmondást fel kell oldani. Ezért szerinte a kormánytagoknak csak arról szabadna dönteniük Brüsszelben, amire a szlovák parlamenttől mandátumot kapnak. Kukan szerint a túl szűken megfogalmazott felhatalmazás megkötné a miniszterek kezét, ami egyetlen tagállamra sem jellemző. A szlovák diplomácia főnöke azt tartaná jó megoldásnak, ha a honatyák is aktívan bekapcsolódnának az uniós normák előkészítésébe, azaz a miniszterekkel együtt kiutaznának Brüsszelbe, és szükség esetén helyben konzultálhatnának. Hogy ez így lesz-e, arról a parlament dönt, amikor az alkotmánymódosításról fog szavazni. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?