Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév

MTI-HÍRBudapest. Tolnay Klári generációknak jelentette a művészet boldogságát – mondta a színművész születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban az emberi erőforrások minisztere.

MTI-HÍR

Budapest. Tolnay Klári generációknak jelentette a művészet boldogságát – mondta a színművész születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban az emberi erőforrások minisztere. Az emlékév fővédnökségét is elvállaló Balog Zoltán szerint Tolnay Klári „bátran élte az életét, játszotta szerepeit, bátran vállalta személyiségét”. A színésznőt az élet többször is válaszút elé állította, de akkor is helyén volt a szíve, mikor a külső körülmények ellene szóltak: szülei például ellenezték, hogy színésznek álljon, és először a színigazgatók is kétkedve fogadták az erős nógrádi dialektusban beszélő lányt. A német csapatok bevonulásakor zsidókat bújtatott, majd nem volt hajlandó menekülni a romos Budapestről. Hit, hazaszeretet, bátorság kísérte végig életét: ezek hozzájárultak ahhoz, hogy ma a magyar színháztörténet egyik legnagyobb alakjaként beszélünk róla – idézte fel a tárcavezető.

Az Urániában a nyitóesten levetítették a Déryné című filmet, melynek címszerepéért Tolnay Klári az első Kossuth-díját kapta 1951-ben. Az emlékévben a filmet számos további helyszínen bemutatják.

Az emlékévet az 1998-ban elhunyt Tolnay Klári művészetének tisztelői kezdeményezték. A centenáriumi rendezvénysorozat sokszínűsége igazolja, hogy személye szinte az összes művészeti ágat összefogja: lesznek egyebek mellett irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi programok, valamint tudományos konferencia is. A Tolnay Klári-emlékév részletes programja a www. tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?