Megkezdődött a Lubyová leváltását célzó parlamenti ülés

Martina Lubyová
Pozsony |

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási minisztert az ellenzék hétfőn megpróbálja leváltani a parlamentben. Megkezdődött ugyanis az SZK Nemzeti Tanácsának 42. ülése, melynek Lubyová leváltása az egyetlen programpontja.

Lubyovát az ellenzék a tudományos ösztöndíjak kiosztásával kapcsolatban felmerült problémák miatt váltaná le. Ezzel kapcsolatban másolt szakvéleményekre, pontnövelésre, valamint állítólagos tévesztésekre és elírásokra hívták fel a figyelmet.

Az ellenzék szerint további probléma, hogy nem foglalkoznak az uniós támogatásokkal kapcsolatos botránnyal, mely 2017 nyarától húzódik. Veronika Remišová, az OĽaNO frakcióvezetője szerint a Szlovák Köztársaság százmillió euró támogatást veszített az SNS jelöltjeinek kudarca miatt.

A miniszter asszony azt üzente az ellenzéknek, miután indítványozták a leváltását, hogy kész szakmai eszmecserét folytatni. Korábban kijelentette, hogy nem tervez önként lemondani. Hozzátette: az ellenzék nem akar párbeszédet folytatni az ösztöndíjakról, csak politikai színjátékot játszik.

Lubyová korábban kilátásba helyezett egy vizsgálatot az oktatási minisztérium tudományos-technikai osztályánál. Említést tett a már elfogadott fegyelmi és személyzeti intézkedésekről is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?