Megfordulnak a zsákutcában

Pár héttel a Dzurinda-kabinet négyéves kormányzásának vége előtt mindenki értékel, dicsér vagy bírál. A Besztercebányai kerület déli régióiban, köztük a Nagykürtösi járásban lezajlott kedvező és kevésbé kedvező változásokat Hamerlik Richárd, a Nagykürtösi Járási Hivatal elöljáró-helyettese, az MKP képviselőjelöltje értékelte.

„Két állam között akkor lehet hidat építeni, ha határátkelő is létesül. A határállomás üzemeltetése viszont költséges. ”Somogyi Tibor felvételeA régió szempontjából milyen volt az elmúlt négy év?

Ez a négy év új volt számunkra, mint gondolom sokunk számára, hiszen először került a szlovákiai magyarság képviselete kormánypozícióba, ebből kifolyólag regionális szinten is megjelentek a kormány meghosszabbított csápjai a járási hivatalokban, Rimaszombatban elöljáró, a többi háromban pedig elöljáró-helyettes személyében. Sajnos, ez volt az egyetlen olyan komoly poszt, amelyet el tudtunk foglalni, hiszen a többi jelentős funkciót az előzetes egyezségek ellenére nem kaptuk meg.

Talán a helyettesi poszton is sok mindent el lehet érni...

... az biztos, de a törvény nem biztosít semmilyen jogkört a helyetteseknek. Csak az van, amit kiharcol magának. Ennek tudatában nem kizárólag a hivatalon belül, hanem kívüle is próbálkoztunk. Az egyik nagy projektünk az Ipoly menti községek ivóvízellátásának megoldása. Mivel az, amit az emberek fogyasztanak, nem nevezhető ivóvíznek, úgy döntöttük, megépítjük a vezetéket. Az elképzelést Miklós László környezetvédelmi miniszter a kezdetektől hathatósan támogatta. Létrehoztuk az Ipoly menti községek társulását, elkészítettük a tervezeteket, kimutatásokat, amelyekhez viszont a járási hivatal környezetvédelmi osztályának vezetője nagymértékben hozzásegített.

Mikor kezdődhet a munka?

Az ISPA-forrásokból akarunk pénzt szerezni a kivitelezésre, és nagyon jó úton haladunk, hiszen a tervezet már Brüsszelben van. Tehát minden szlovákiai akadályt sikerült leküzdenünk.

Ez az elmúlt négy év egyik sikeresnek mondható vállalkozása. Mi az, ami nem sikerült?

A munkanélküliséget nem sikerült visszaszorítani, bár voltak próbálkozások: a foglalkoztatási alap révén kezdő vállalkozóknak különböző összegű indulótőkét próbáltunk biztosítani. Természetesen mindenkinek nem tudtunk adni, mivel kicsi a csomag és viszonylag széles az a réteg, amely ezt igényelné. A már működő vállalkozásoknak a régiófejlesztési alapból juttattunk kisebb összegeket új munkahelyek létesítésére.

Mi a helyzet a térség mezőgazdaságával?

A mezőgazdaság terén továbbra is rossz a helyzet, pedig az ágazatnak vannak tartalékai. Meggyőződésem, hogy a régió jövője a mezőgazdaság. A 19. században és előtte évszázadokon keresztül éppen az Ipoly mente látta el friss zöldséggel és gyümölccsel Budapest piacait. Mára ez megszűnt, de mindenképpen fel szeretnénk eleveníteni.

Mi szükséges ehhez?

Elsősorban az, hogy az ismeretlen tulajdonosú földek a községek tulajdonába kerüljenek, hiszen az ottani emberek tudják igazán, ki érdemes arra, hogy a földeket megművelje, ők tudják eldönteni, mit termesszenek rajta. Az Ipoly másik oldalán nagyon jól működő vállalkozások – eper-, málna-, ribizli- stb. ültetvények – vannak, melyek munkát kínálnak sok embernek.

Mi az, aminek a megvalósulása a régió szempontjából létfontosságú?

Feltétlenül fejleszteni kell a Nagykürtösi járás infrastruktúráját, úthálózatát, amely igencsak gyér és rossz, pár méternyi vasút van itt. Nem valószínű, hogy a régiót átszelő autópálya épüljön, de feltétlenül szorgalmazni fogjuk a gyorsforgalmi út megépítését, amely összekötné a Dunaszerdahelyi, Galántai, Vágsellyei, Érsekújvári, Lévai, Nagykürtösi és a többi dél-szlovákiai járást egészen Kassáig, hogy elérhetővé váljon a mi vidékünk is.

A régió ipara is jócskán leépült, érdemes a felélesztésébe energiát fektetni?

Iparosítással már 1989 előtt foglalkoztak, nem nagy sikerrel. Viszont a feldolgozóiparnak, a helyben megtermesztett mezőgazdasági terményeket feldolgozó iparnak van esélye a régióban. Ipolynyéken jól működik a fagyasztóvállalat, melyre lehet építeni, de több hasonlóra lenne szükség. Jobban járunk, ha a termények feldolgozzuk és utána értékesítjük, így kevesebben fölözik le a hasznot. Ehhez arra is szükség van, hogy az állam ne a külföldről behozott mezőgazdasági terményeket dotálja, hogy aztán az itteni emberek nem tudják eladni.

Az idegenforgalomban is biztosan vannak tartalékok.

Ez érdekes téma, hiszen vidékünkön kiváló minőségű bort állítunk elő, ezért borutak megszervezését tervezzük. Vannak nevezetességeink – a Mikszáth-ház, Madách-kastély –, van termálfürdőnk és más fürdőink, illetve látnivalóink.

Akkor mi a probléma?

Az a baj, hogy nincsenek kellőképpen propagálva. Eléggé zsákutcában vagyunk. Az Ipoly elválaszt bennünket Magyarországtól, ezért a folyón átívelő hidakat feltétlenül újra akarjuk építeni, viszont ennek most nem tudunk nekifogni. Jelenleg két állam között akkor lehet hidat építeni, ha ott határátkelő is létesül. A határállomás üzemeltetése viszont nagyon költséges. Két év múlva már közös államban, az Európai Unióban szeretnénk élni, ahol nem lesz szükség határátkelőkre, tehát ilyen beruházásra sem. A hidakat akkor könnyebben meg tudjuk majd építeni. A jelenleg zsákutcában levő, Ipoly menti településeink pedig újra fontosakká válnak majd.

Az idegenforgalom fellendüléséhez színvonalas szolgáltatások szükségesek.

Ezek hiányoznak nálunk, főleg azért, mert sok kis község van a térségben. A szolgáltatások ott érvényesülnek, ahol van kit kiszolgálni.

Nagykürtös képes megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyeknek egy idegenforgalmi központnak meg kell felelnie?

Nem hiszem, mert egy mesterségesen létrehozott város. Negyven évvel ezelőtt pár száz lakosú falucska volt, tehát nincsenek ilyen hagyományai. Nem lehet Losonchoz vagy Rimaszombathoz hasonlítani. Nagykürtös ezt a szerepet véleményem szerint nem tudja megfelelő mértékben vállalni. Inkább arra látok esélyt, hogy az arra érdemes és képes községek, mint például Ipolynyék, Lukanénye, Apátújfalu, Csáb, Balog, Busa létrehozzanak egy mikrorégiót, amely megpróbálhatja növelni a térség idegenforgalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?