Még senki sem kapott

Pozsony. Eddig még egyetlen kérvényezőnek sem utaltak át kedvezményes pedagóguskölcsönt. Sőt, az alap még szerződéseket sem kötött leendő ügyfeleivel. Ľubomír Zburín igazgató ennek ellenére bízik abban, hogy az év végéig megkezdik a hitelezést.

Pozsony. Eddig még egyetlen kérvényezőnek sem utaltak át kedvezményes pedagóguskölcsönt. Sőt, az alap még szerződéseket sem kötött leendő ügyfeleivel. Ľubomír Zburín igazgató ennek ellenére bízik abban, hogy az év végéig megkezdik a hitelezést. Monika Murová, az oktatási tárca szóvivője közölte, az állam az alap feltöltésére még augusztusban félretett 350 millió koronát. A Nemzeti Vagyonalap azonban, mely biztosítaná az összeget, csak 200 milliót utalt át a hitelalapba, a fennmaradó 150 milliót novemberben bocsátja a rendelkezésére. A 350 milliós fedezet hozzávetőleg 1700 hitel folyósítását teszi lehetővé. A vonatkozó jogszabály elfogadása óta összesen 2146 pedagógus igényelte a visszatérítendő támogatást. Közülük azonban csak 1567-en jogosultak a hitel felvételére, ugyanis időközben 579-en vagy felhagytak a pedagógusi hivatással, vagy visszavonták kérelmüket. A kölcsön jelenleg is kérvényezhető, azonban akik most jelzik hiteligényüket, legfeljebb két év múlva juthatnak a pénzhez, figyelmeztetett Zburín. A legfeljebb 250 ezer koronás, törvényben meghatározott célokra fordítandó hitel felvételére jogosult minden olyan szlovák állampolgárságú pályakezdő pedagógus, aki felsőfokú tanulmányait legfeljebb három éve fejezte be, és érvényes, legalább 5 évre szóló, pedagógusi tevékenységre feljogosító munkaszerződése van. Az igénylő a pénzt csak meghatározott célokra költheti, például ház- vagy lakásvásárlásra, -felújításra, esetleg szakmai továbbképzésének költségeit fedezheti a kiutalt öszszegből. Vállalkozásalapításra és -fejlesztésre nem fordítható. Házaspárok elsőbbséget élveznek. Ha a pedagógus a hitel felvételétől számítva 5 évet tölt el a pályáján, 25 ezer koronával csökken az adóssága, 10 év után pedig 50 ezerrel kell kevesebbet visszafizetnie. A kamat 4 százalék. (ervé, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?