Még nincs pénz a déli utakra

Pozsony |

<p>R2-es, R3-as, R4-es és az R7-es. Először gyorsforgalmi utak, aztán sztrádák &ndash; ez volt a Sieť választási prog-ramjának egyik prioritása. Már a párt jelöltje a közlekedési miniszter, egyik államtitkárát a Híd jelölte. Úgy tűnik, nem a sztrádák, hanem a déli gyorsforgalmi utak építését fogják prioritásként kezelni.</p>

A kérdés csak az, honnan sikerül előteremteni az ehhez szükséges milliárdokat.

A Zólyomot Kassával és ezáltal Pozsonyt Kassával összekötő négysávos R2-es gyorsforgalmi út egyes szakaszait az eredeti tervek szerint 2020-ra kellett volna befejezni.

Viszont a közlekedésügyi tárca tavaly a smeres Ján Počiatek vezetésével a munkálatok megkezdésének időpontját 2040-re tolta ki, mondván, mások a prioritások, a déli utakra nincs pénz. Počiatek a parlamenti választások előtt is megismételte, hogy a déli úthálózat fejlesztése nem prioritás.

Az új kormányban a Sieť kapta a tárcát, s a párt a sztrádák helyett az R2-es, R3-as, R4-es és az R7-es gyorsforgalmi utak befejezését tartja fontosabbnak – ez bekerült az új kormány prioritásai közé is. Viszont ahhoz, hogy e téren bármilyen változás történjen, a pénzügyminisztérium beleegyezése szükséges, az pedig továbbra is a Smer kezében van. Érsek Árpád, a közlekedési tárca államtitkára is elismerte, hogy a finanszírozás gondot jelenthet.

„Reális elképzelés, hogy a következő négy évben nagyobb energiát fektessünk az R2-es és az R7-es gyorsforgalmi út megépítésére. A pénzügyminisztériummal viszont nagyon komoly egyeztetéseket kell folytatni, hiszen köztudott, hogy az állami költségvetésben és az uniós alapokból származó pénz már más útszakaszokra lett lefoglalva” – nyilatkozta lapunknak Érsek.

A jelenleg érvényes tervek szerint 2020-ig az államkasszából, illetve uniós forrásokból összesen 3,6 milliárd eurót költenek az útépítésre, ez az összeg tartalmazza a Pozsonyból Kassára vezető D1-es autópálya teljes befejezését. A gyorsforgalmi utakra a Közlekedési és Gazdasági Intézet elemzése szerint további 3-4 milliárdra lenne szükség. Ha a kormány nem akarja leállítani néhány sztrádaszakasz építését, s az így megtakarított összeget áttolni a déli úthálózat fejlesztésére, akkor csak a magántőke bevonásával történő építkezés, az úgynevezett PPP-projekt jöhet szóba.

Egyelőre a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) nem akar bővebben nyilatkozni a gyorsforgalmi utak építéséről, állásfoglalása szerint az új kormány programnyilatkozatának értelmében fog eljárni. Ezt Érsek szerint egy héten belül kellene elfogadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?