Matovič örül a népszerűségnek, de még nem alapít pártot

Pozsony |

<p>Igor Matovič örül annak, hogy az általa vezetett Egyszerű Emberek (Obyčajní ľudia) kezdeményezésre az MVK ügynökség e héten ismertetett, június első felében készült közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 4,7 százaléka voksolna.</p>

A pártalapítást attól teszi függővé, hogy sikerül-e keresztülvinnie a választási törvény módosítását, amellyel lehetővé tennék, hogy ne csak pártok, hanem független jelöltek is indulhassanak a parlamenti választásokon.

Matovičot kellemesen meglepte a felmérés eredménye, annál is inkább, hogy az ügynökség fel sem tüntette őket a válaszlehetőségek között, ugyanis még nincs pártjuk.

A politikus szerint az állam rengeteget takaríthatna meg, ha nem pártlisták alapján választanánk képviselőket, mert - szemben a pártokkal, a jelenlegi szabályozással - az egyéni jelöltek nem kapnák vissza a jelöléskor letett kauciót. Most a bejutó pártok állami támogatásban részesülnek a szavazatszám alapján, egyéni jelöltek esetében azonban ez is megszűnne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?