Márciustól lesz támogatás a set-top boxokra

Pozsony |

<p>Márciusban dől el végleg, hozzájutnak-e a szociálisan hátrányos helyzetben élők a digitális tévéadás dekódolásához szükséges set-top boxok vásárlásához adott támogatáshoz.</p>

A közlekedésügyi minisztérium ekkor fogja megkapni az Európai Bizottság válaszát arra, beleegyezneke az állami támogatásba. A tavaly év végétől hatályos, digitális műsorszórásról szóló jogszabály módosítása szerint azok jogosultak a támogatásra, akik szociális segélyt kapnak, akik rendszeresen fizetik az üzembentartási díjat, vagy akiket felmentettek a díj fizetése alól. „A támogatás 20 euró lesz, s készpénzben fogják kifizetni” – tájékoztatott Lukáš Lučenič, a közlekedésügyi tárca kommunikációs osztályának munkatársa. Utalvány helyett
készpénz lesz A minisztérium előző vezetése a támogatás folyósítását utalványok segítségével akarta megoldani, Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter szerint ez túl költséges lett volna. Az utalványokat például hamisítás elleni védjegyekkel is el kellett volna látni. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább a szociális támogatással együtt fogják kifizetni a 20 eurót. Erről a változásról viszont tájékoztatni kellett az Európai Bizottságot, melynek állásfoglalását márciusban kaphatja meg a tárca.
Ha a bizottság beleegyezik a módosításba, akkor a minisztérium azonnal nyilvánosságra hozza a felhívást a támogatás folyósításáról szóló kérvények beküldésére. „Az utalványhoz a minisztériumban, a községi hivatalokban jutnak hozzá, de a tárca honlapjáról is letölthetik majd. Azt, hogy valóban szociálisan hátrányos helyzetben élő állampolgárról van-e szó, a nyomtatványon fogja igazolni a munkahivatal” – pontosított Lučenič.
A közlekedésügyi és távközlési minisztérium szerint körülbelül 700 ezer olyan háztartás van, ahol nincs kábeltévé vagy parabolaantenna – ennyi háztartás maradhatna elvileg műsor nélkül az analóg sötétség beállta után. Ezeknek az embereknek lesz szüksége új tévékészülékre, vagy a digitális adást dekódoló, úgynevezett set-top boxra.

Két hét múlva beindulhat az átállás
Ha minden jó megy, akkor az országban már 2011 végére beállhat az analóg sötétség. A déli régióiban pedig már nem egész két hét múlva megkezdik az analóg adás kikapcsolását.
Az analóg és digitális DVB-T adók üzemeletetője, a Towercom március 7-én kezdi meg a hat analóg adó kikapcsolását. Ugyanúgy márciusban kezdődik meg a digitális műsorszórást biztosító új, DVB-T adók üzembe helyezése, amelyek összesen hét tévéállomás adását közvetítik majd: a három STV csatornáét, a Markíza, a JOJ, a Doma és a JOJ Plus televízióét. Ezeket az adókat Besztercebányán, Párkányban, Losoncon, Rozsnyón, Gyetván, Rózsahegyen és Vágbesztercén helyezik el, hogy teljes mértékben lefedjék azokat a régiókat, amelyekben megszűnik az analóg sugárzás. A Towercomnak 14 napja van arra, hogy az analóg adás kikapcsolása után beindítsa a digitálisat. A tapasztalatok azt mutatják, az átállást jóval gyorsabban képes lebonyolítani a társaság, így sehol nem kell 14 napos „sötétségtől” tartani. A cég a második félévben további 54 analóg adótorony kikapcsolását tervezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?