Maradnak Slota jelöltjei

Pozsony. A Központi Választási Bizottságnak nem áll hatáskörében bárkit is kihúzni a már elfogadott jelöltek közül, ezért maradnak a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) jelöltjei a megyei választások szavazólapjain – tájékoztatta lapunkat Kertész Sándor, a bizottság MKP által delegált tagja a KVB mai ülése után.

Mivel a választási törvény által meghatározott időben a PSNS rendes, bejegyzett politikai párt volt, a megyei választási bizottságok helyesen döntöttek, amikor jelöltjeit felvették a jelöltlistákra. A KVB a törvény értelmében utólag már nem módosíthat a jóváhagyott jelöltlistákon. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem ért egyet a választási bizottság döntésével, és már a választások lefolyása előtt óvást nyújt be azok végeredménye miatt – mondta Anna Malíková elnök. A párt egyben feljelentést tesz Ivan Šimko belügyminiszter, Ján Slota, a PSNS elnöke és Milan Hanzel főügyész ellen hatósági döntés végrehajtásának meghiúsítása miatt, mivel szerinte „akadályozzák a Legfelsőbb Bíróság döntésének végrehajtását”. A főügyész ellen hatósági jogkörrel való visszaélés miatt is feljelentést tesz az SNS.

Slota pártja viszont a Legfelsőbb Bíróság Stanislav Lehoťák bíró által vezetett szenátusának döntését kifogásolja – melyben az felfüggeszti a PSNS bejegyzéséről szóló döntés hatályát –, mivel szerintük ez a döntés kimeríti a választások meghiúsításának tényét. Ezért feljelentést tett a főügyésznél az eset kivizsgálására. Kertész Sándor lapunknak elmondta, a KVB legtöbb tagja szerint a PSNS jelöltjeinek listán maradása nem veszélyezteti majd a választások eredményének elismerését.

Az alkotmánybíróság egyébként tegnap felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság határozatának érvényesítését, azaz a párt részt vehet a megyei választásokon. (t, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?