Már törvény tiltja a petárdázást

Az újév megünneplésére korlátozzák az F2-es és F3-as kategóriájú, szórakoztató pirotechnikai eszközök használatát, ami a gyakorlat-ban annyit jelent, hogy az év legnagyobb részében legálisan legfeljebb csak csillagszórót lehet gyújtani.Pozsony.

Az újév megünneplésére korlátozzák az F2-es és F3-as kategóriájú, szórakoztató pirotechnikai eszközök használatát, ami a gyakorlat-ban annyit jelent, hogy az év legnagyobb részében legálisan legfeljebb csak csillagszórót lehet gyújtani.

Pozsony. Az egyes városok és falvak rendeletekkel eddig is korlátozhatták a szórakoztató pirotechnikai eszközök használatát. Mivel a szabályozások országszerte eltérőek voltak, a törvényhozók úgy döntöttek, egységesítik az előírásokat, s jogszabályban határozzák meg, mikor lehet petárdázni és mikor nem.

A Híd képviselői által előterjesztett jogszabály értelmében tilos az önkiszolgáló jellegű értékesítés. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ilyen eszközt akar vásárolni, akkor azonnal, ahogy az eladótól kézhez kapja, ki kell fizetnie az árát. Peter Antal (Híd), szerint a szabadon árusított pirotechnikai eszközöknél előfordulhatott, hogy a vásárló az üzletben meggondolta magát, és mielőtt a kasszákhoz ért, bárhová letette a petárdát, s így az eszköz könnyen gyerekek kezébe is kerülhetett. Az F2 és F3 besorolású pirotechnikai eszközök vásárlása egész decemberben engedélyezett lesz. Az F4 kategóriába sorolt eszközöket csak szakértők hozhatják működésbe. Az F1-es kategóriába az elhanyagolható zajt okozó pirotechnikai eszközök tartoznak.

A törvény módosítása szerint aki január 2. és december 30. között hoz működésbe F2-es vagy F3-as pirotechnikai eszközt, az szabálysértést követ el, amelyért akár 1600 eurós bírságra is ítélhetik. Ugyanakkor rendkívül nehéz lesz ezt büntetni, ugyanis az elkövetőt a rendőröknek tetten kell érniük, egy petárda meggyújtása és eldobása pedig néhány másodperc kérdése. Így ha nem kifejezetten rendőr előtt vagy térfigyelő kamerák látószögében gyújtja meg a petárdát, nagy valószínűséggel elkerüli a bírságot.

A törvény egyébként lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy jogi vagy természetes személyek kérvénye alapján az év más napján is engedélyezzék az F2-es és az F3-as besorolású pirotechnikai eszközök használatát. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?