Magyar? Ki nem állhatom! Beszéljen szlovákul az utcán!

Pozsony |

<p>Szlovákiában a magyarokat szeretik e legkevésbé a 15 éves gyerekek. Ez derül ki a Nyílt Társadalomért Alapítvány és az Etnikum- és Kultúrakutató Központ közös felméréséből. Csaknem 64 százalékuk szerint a magyaroknak nyilvános helyeken szlovákul kellene beszélniük, az anyanyelvüket csak otthon használhatnák. A felmérés idén tavasszal készült, a 955 megkérdezett kilencedikes tanuló által adott válaszokból kitűnik, a magyarokra – mint eltérő kultúrájú csoportra – tekintenek a legtöbben negatívan – a megkérdezettek 36,7%-a – s csak 25 százaléknyian vélekednek pozitívan erről a kisebbségről.</p>

Valamivel kedvezőbb véleményt alkottak a gyerekek a romákról – őket 34%-nyian ítélik meg negatívan és 28,2 százaléknyian pozitívan. Ennél jobb értékelést kaptak a felmérés alapján az idegenek („csak” 22,7 százaléknyian ítélik meg őket negatívan) a menekültek (14,9), a muzulmánok (26,0) a románok (16,9,) a vietnamiak (21,8).

A felmérés alapján elmondható, hogy az övéktől eltérő kultúrára a 15 éves gyerekek kétharmada pozitívan tekint, ám épp a két legnagyobb kisebbségről – a magyarról és a romáról – inkább negatívan vélekednek. 57,7%-uk úgy véli, Szlovákia a szlovákok állama, s ennek így is kell maradnia. 63,3%-uk szerint a magyaroknak nyilvános helyen kizárólag szlovákul kellene beszélniük, magyarul csak otthon. A felmérésből az is kiderül, minél gyakrabban találkozik a többségi lakos a kisebbség képviselőjével, a megítélés annál pozitívabb – a romák kivételével.
A gyerekek kétharmada válaszolt úgy, hogy napi kapcsolatban van más etnikum, más kultúra képviselőivel. Magukat a felmérést végzőket is meglepte az eredmény. Vladimír Rafael, a Nyíltt Társadalomért Alapítvány munkatársa szerint a magyarokkal szembeni elutasító álláspont egyik fő oka feltehetően a jelenlegi politikai légkör. (sán)
Az alapítvány munkatárásával készített beszélgetésünket nyomtatott kiadásunkban olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?