Magyar identitástudat Kárpátalján

Aligha tehetünk mást, mint amit az anekdotabeli bölcs rabbi tett. Igazat kell tudniillik adni azoknak is, akik azt állítják: nincsenek különösebb gondok a kárpátaljai magyarság identitástudatával, és azoknak is, akik félreverik a harangot, és a szilárdnak tűnő állapot árnyékosabb oldalaira terelik a figyelmet.

***

A vidék lakosságának demográfiai helyzetét több-kevesebb pontossággal csak 1921 után lehet nyomon követni. Tehát akkor, amikor e művileg létrehozott közigazgatási egységben megtartották az első csehszlovák népszámlálást. A Kárpátalja és az itt lakók sorsát nyomon kísérő államalakulat-váltások komolyan kihatottak a nemzetiségi összetételre is. A csehszlovák érában például jelentősen megnőtt a szlovákok száma, és megjelentek a cseh nemzetiségűek, akik 1945 után szinte teljesen eltűntek a megyéből. Más okok miatt, de óriási veszteség érte a valaha százezres lélekszám feletti zsidó közösséget is. 1945 után ezzel szemben megjelentek az oroszok, akik mára mintegy félszázezren vannak. 1945 még egy jelentős változást idézett elő a vidéken: a helyi, magukat ruszinnak valló szláv lakosságot szinte egyik napról a másikra ukránnak írták be, s így tartják nyílván azóta is.

Leginkább a városi lakosság összetételén tükröződött és tükröződik, hogy épp melyik fővárosból irányították, irányítják az itteni ügyeket. 1930-ban például Ungvár lakosainak 17 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 1941-ben 78 százaléka, 1989-ben mindössze 8 százaléka. Mindez Munkács esetében 21, 64 és 8 százalékot, Beregszász esetében pedig 48, 93 és 52 százalékot tett ki. Egészében véve 1930-ban a magyarok a városi lakosság 23 százalékát, 1941-ben 59, 1989-ben mindössze kevesebb, mint 13 százalékát tették ki.

***

A magyarság lélekszáma – az 1941-es, tehát az ismét Magyarországhoz tartozás évére eső kiugrást leszámítva – a legutóbbi, 1989-es népszámlálást kivéve, lassan növekedett. 1921-ben 111 ezer, 1930-ban 117 ezer, 1941-ben 233 ezer, 1959-ben 146 ezer, 1970-ben 158 ezer, míg 1989-ben már 2 ezerrel kevesebb, 156 ezer magyar élt a Kárpátok alján. A magyarok 89 százaléka négy – a Beregszászi, a Nagyszőlősi, az Ungvári és a Munkácsi – járásban él. Szórványban és nyelvszigetként elterülő településeken mindegy 15 ezer magyart talált a népszámlálás, s majdnem annyian éltek diaszpórában Ukrajna más vidékein, elsősorban Lembergben, Kijevben, Odesszában, Harkovban és a Krím félszigeten.

A magyarok – a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók után – talán a legtöbbet szenvedtek ezen a vidéken. Az egykori uralkodó nép képviselői nem voltak előnyős helyzetben sem a csehszlovák, sem a későbbi szovjet éra alatt. Míg azonban Prága legfeljebb főleg politikai és kulturális téren szorította háttérbe a magyarokat, addig Moszkva a magyarság fizikai létét veszélyeztette. Sokáig elhallgatott tény volt, hogy 1944 őszén koncentrációs táborba hurcolták az összes kárpátaljai magyar férfit 18 és 50 év között. Több mint 30 ezer ember került szögesdrót mögé, akiknek egyharmada sohasem tért vissza szeretteihez. Később Moszkva is finomított a módszereken: a beolvasztást két, illetve három – ukrán-magyar, ukrán-orosz-magyar – oktatási nyelvű iskolák által próbálta előmozdítani, de kitalálta a „szovjetmagyar” népet is.

Vallásilag a magyarok 70-75 százaléka református. Ez a vallás gyakorlatilag a nemzeti vallás szerepét is betölti: egy szállóigévé vált kijelentés szerint a megyében nem minden magyar református, de minden református magyar. A Kárpátaljai Református Egyház három egyházmegyéből áll. A megyében mintegy 65 ezer római katolikus él, akiknek 80-85 százalékuk magyar nemzetiségűnek vallja magát. (A többi szlovák, német, ukrán). A 80-as évek második felében rehabilitált görög katolikus egyháznak a becslések szerint mintegy 30 ezer magyar híve van. Vannak azonban pravoszláv magyarok is, és az utóbbi évtizedekben mind nagyobb teret hódít a baptista, pünkösdista, jehovista vallás is a magyarság körében.

A fentebbiek ismerete hiányában nehezebb lenne megérteni, milyen állapotok uralkodnak a kárpátaljai magyarok körében az önazonosságtudat terén, s hogy miért is alakultak ki ezek az állapotok. Rányomja erre a bélyegét az itt lakókat sokszor próbára tevő történelem éppúgy, mint az, hol él a megkérdezett: szinte száz százalékig magyarlakta településen, vagy szórványban. És – mint látni fogjuk – természetesen nem mellékes a végzettség és az életkor sem.

***

Lássuk azonban, mire alapozzák optimizmusukat azok, akik nem aggódnak különösebben a kárpátaljai magyarság jövőéért.

A magyarok a mellettük élő népektől – ruszinoktól, ukránoktól, oroszoktól, románoktól stb. – nem csupán nyelvileg és vallásilag, de a kultúra és a hagyományok terén is erősen különböznek. Elég csupán megemlíteni azt, hogy a többségi szlávok cirill, míg a magyarok latin betűs ábécét használnak. Nem vonzóak a magyarság számára az ukrajnai gazdasági és társadalmi állapotok sem. Mi több, ezek inkább riasztóan hatnak, ami nem csupán a vegyesházasság-kötést, a beolvadást, de még a jó értelemben vett integrálódást is akadályozzák.

A statisztikai kimutatások szerint sincs különösebb ok az aggodalomra. Az 1989-ben magát magyarnak vallók 97,2 százaléka egyben magyar anyanyelvűnek is vallotta magát, ami Ukrajnában és Kárpátalján is messze a legmagasabb mutatónak bizonyult, hasonló jó mutatókat a megyében csak az oroszok és a románok tudtak felmutatni. Összehasonlításként: több mint 7300 személy szlováknak vallotta magát ugyan, de szlovák anyanyelvűnek csupán közel 2,5 ezer. Ennél is érdekesebb adat, hogy míg magyar nemzetiségűnek 156 ezer személy, azaz az összlakosság 12,5 százaléka vallotta magát, addig magyar anyanyelvűnek mintegy 167 ezren, azaz az összlakosság 13, 3 százaléka. Saját tapasztalatból is tudható, de a statisztika erre is kitér, hogy a többletet elsősorban 4,5 ezer magyar anyanyelvű ukrán, közel 8 ezer magyar ajkú cigány és mintegy 2 ezer magyar ajkú szlovák adta.

Igen érdekes képet kapunk – és mindenképpen a derűlátókat igazolja –, ha az identitástudat egyik formáját, a kárpátaljai magyarság hazaképét vizsgáljuk. A Beregszász központú Spektrum Társadalomkutató Intézet is erre kereste a választ, amikor az iránt érdeklődött, hogy a munkatársak által megkérdezett kárpátaljai magyarok vajon mihez kötődnek a leginkább: saját településükhöz, Kárpátaljához, a volt Szovjetunióhoz, Ukrajnához, Európához. A megkérdezettek csupán 1,4 százaléka volt hajlandó Ukrajnát elfogadni hazájául, ugyanennyien Európát. Ennél kevesebben, a válaszadók 1 százaléka vágyta vissza a Szovjetuniót. A felmérés szerint a válaszadók 5,2 százaléka a magyar nyelvterületen mindenütt otthon érzi magát, míg Magyarország mint haza az adatközlők 8,2 százalékánál jelent meg. A nagy többség azonban a felmérés szerint megalkotta a saját hazafogalmát – kárpátaljai költőket idézve a kishazát, a töredék hazácskát, a maréknyi hazát. Ez a gondolatban élő haza nem ország, még csak nem is Kárpátalja egésze. Ez a haza a kérdezett által lakott és belakott település, esetleg szűkebb régió.

A Spektrum adatait egy másik felmérés is alátámasztja. A Beregszászi Magyar Tanárképző Főiskola LIMES Társadalomkutató Intézetének kutatói által összeállított kérdőív egy ötös skálán arra is rákérdezett, hogy milyen nemzetrészhez kötődnek a leginkább az adatközlők. A válaszok arról győznek meg, hogy a kárpátaljai magyarokban igen erős a magyar nemzethez való tartozás tudata – a kérdezettek 74,3 százaléka állította ezt. Ám ez az érzés nem feltétlenül jár együtt a Magyarországhoz való kötődéssel, hiszen 64,6 százalékuk elsősorban a kárpátaljai magyarsághoz tartozónak vallotta magát. Sokatmondó és megnyugtató egy LIMES által elvégzett másik kutatás eredménye is: eszerint, ha az ukrán sportoló, csapat magyarral kerül szembe, akkor a kárpátaljai magyarok 72,7 százaléka az utóbbinak szurkol.

***

Hallgattassék meg azonban a másik fél, a borúlátók tábora is.

Elvileg akár elégedettek is lehetnénk, ha az idézett felmérések nem mutatnának rá a veszélyekre is. Kiderült ugyanis a közvélemény-kutatás során, hogy a megkérdezettek 92 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát, 6 százalékuk vegyesnek, 2 százalékuk pedig egy másik nyelvet nevezett meg. Csakhogy, ha azt nézzük, hol használják az anyanyelvet, ennél sokkal lehangolóbb helyzettel találjuk szembe magunkat: míg ugyanis otthon a megkérdezettek kilenctizede, a barátok között 80 százaléka használja anyanyelvét, addig a munkahelyén már csak a fele, a hatóságoknál pedig csupán 20 százaléka.

A magyar nyelv folyamatosan veszít pozícióiból a társadalmi érintkezés terén, s ez a fokozott nyelvi elszegényedést – például bizonyos terminológiák szláv használatát – is maga után vonja. A nemzetiségi önazonosságtudatot nem erősíti a magyar értelmiség folyamatos kivándorlása sem. Az ungvári magyar főkonzulátus adatai szerint az utóbbi időben évente 1-1,5 ezer személy települ át Magyarországra Kárpátaljáról. Túlnyomó többségük természetesen magyar nemzetiségű és értelmiségi – pedagógus, orvos, mérnök, újságíró.

Figyelmeztető jelzés az is, hogy míg a 40 éven felüliek esetében erősen él a Kárpátalja mint hazafogalom, melyhez ragaszkodni kell, s ez a mély kötődés az áttelepültek lelkében is gyakran okoz traumát, a 30-nál fiatalabbak körében már kevésbé tetten érhető ez az érzés. Ők sokkal könnyebben fordítanak hátat szülőföldjüknek. Legtöbbjüknek eleve az áttelepülés – a Magyarországon tanulók esetében pedig az ott maradás – az elsődleges életcél. Mindez egy másik nagy-nagy kárpátaljai magyar gondra is rávilágít, nevezetesen arra, hogy még az identitástudat esetleges csorbulásánál is nagyobb gondot okoz a magyarság lélekszámának csökkenése, méghozzá minőségi csökkenése.

A megmaradás erős és bizonyos önállóságot élvező gazdasági háttér nélkül merő illúzió – állítják a harangfélreverők. Márpedig ezzel a kárpátaljai magyarság nem rendelkezik, teszik hozzá. És igazat kell adni nekik. A magyarok zöme a földből élne, ám a kolhozrendszer felbomlása sem állította talpra a padlóra küldött mezőgazdasági termelést. Az újonnan létrejött kft.-k csak gyötrődnek. Magyarlakta vidéken korábban sem volt mérvadó az ipari termelés, jelenleg a kevés üzem is félgőzzel termel, ha termel. Az irányítás többnyire idegen kézben van e keveseknél is. Nem alakult ki erős vállalkozói réteg sem a magyarok körében. Két – a határ- és pénzügyőrök jóindulatától és Magyarország EU-csatlakozásától erősen függő – komolynak nem mondható „vállalkozás” a legdivatosabb manapság: az embercsempészet és az olcsó üzemanyag szállítása Magyarországra. Ezen az áldatlan helyzeten igazából az Új Kézfogás Közalapítvány által e vidékre kihelyezett segélyek sem tudtak változtatni.

***

Nem véletlen, hogy a legtöbb magyarságintézmény és szervezet is a szülőföldön maradásért, a tömeges áttelepülés ellen és a gazdasági felemelkedésért próbál tenni valamit. A ’90-es évek rendszer- és államalakulat-váltásának köszönhetően egyre több ilyen szervezet és intézmény jött és jön létre, plurálissá és változatossá téve a magyar közösséget Kárpátalján. Számos könyvkiadó alakult, amely csaknem 300 kiadványt jelentetett meg az utóbb egy évtized alatt. Van saját színháza is a magyarságnak, komoly magyar nyelvű könyvállománnyal rendelkezik az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Beregszászi Magyar Tanárképző Főiskola, a megyei könyvtár, a beregszászi járási könyvtár. Külön fejezetet érdemelne a magyar nyelvű sajtó. Annyit mindenképpen el kell mondani, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel a szovjetunióbeli néggyel szemben ma több, mint húsz jelenik meg. Van helyi rádió- és televízió-szerkesztőség is. Szabadon hozzáférhetőek a magyarországi elektronikus médiák. Az írott sajtóval némileg nehezebb a helyzet, az csak remittenda formájában kerül Kárpátaljára.

Számos magyar érdekvédelmi és szakmai szervezet is azon fáradozik, hogy erősítse a kárpátaljai magyarság pozícióit, elősegítse hagyományai megőrzését. Elsők között a vidék legnagyobb múltra visszatekintő szervezetét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget kell említeni, de nem hagyható figyelmen kívül a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége által kifejtett munka, s meg kell említeni a Kárpátaljai Magyar Tudóstársaságot éppúgy, mint a könyvtárosok szövetségét, vagy éppen a magyar pedagógusszövetséget. Kivált ez utóbbit, melynek munkája eredményességét nem csupán azok a magyar tannyelvű iskolák fémjelzik, melyek olyan településeken nyíltak, ahol több mint egy fél évszázada nem tanulhattak anyanyelvükön az ottani szórványmagyarok, hanem elsősorban a Beregszászban 1994-ben megnyílt Magyar Tanárképző Főiskola, mely a magyar értelmiségiek számának növekedéséhez járul hozzá, de egyben szellemi műhelylyé, központtá is vált rövid fennállása alatt.

Kevésbé lenne azonban hatékony a magyar kultúra ápolása érdekében kifejtett munka megfelelő politikai érdekvédelem nélkül. Ez utóbbi oroszlánrészét a már említett KMKSZ vállalta fel, melynek elnöke egyben az ukrán legfelső tanács egyetlen magyar nemzetiségű képviselője is. Politikai érdekvédelmet vállalt fel a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma, illetve az egyetlen országos szinten bejegyzett érdekvédelmi szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Az utóbbi időben mind nagyobb figyelmet fordítanak a magyar fiatalság bevonására is a közéletbe. E célból alakult meg, s fejti ki tevékenységét a cserkészszövetség, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar tanszékének égisze alatt tevékenykedő Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, és a KMKSZ Ifjúsági Szervezete.

Ukrajnában semmilyen kisebbséget, azok intézményeit, szervezeteit nem támogatják állami költségvetésből. Vannak ugyan évente állami pénzen megrendezett, folklórfesztiválnak mondott giccsparádék, s mivel egyes magyar nyelvű lapok hivatalos lapok, s ezért ezek is kapnak némi költségvetési támogatást, ez azonban nem alanyi jogon jár, és ráadásul ezek a pénzek csak cseppek a tengerben az igényekhez és szükségletekhez képest. Valószínűleg tehát lassú kihalásra lenne ítélve a magyarság minden létező intézményrendszere, ha nem kapna támogatást a különböző magyarországi közalapítványoktól, elsősorban természetesen az Illyés Közalapítványtól.

***

A kárpátaljai magyarság helyzete felemás. Egyrészt kiépült intézményrendszerrel, hatékony politikai-érdekvédelmi szervezetekkel rendelkezik, másrészt 1979 óta folyamatosan csökken a lélekszáma, a nyelvhatár egyre inkább déli, tehát a magyar települések irányába tolódik. A városok magyar lakossága egyre elenyészőbb – vélhetőleg ezt a tendenciát fogja alátámasztani az első ukrajnai népszámlálás eredménye is –, a fiatalok egyre kevésbé kötődnek szülőföldjükhöz, a közösségi élet magyarországi támogatásfüggő. A kárpátaljai magyarság számszerűségét tekintve már az önálló kulturális életre és a reprodukcióra való képesség határán van. A magyarság identitása szerencsére erős, nem kevésbé a kötődése az anyanyelvhez, a nemzethez.

Ez talán mégiscsak a bizakodókat igazolja.