Ma szavaznak a kétnyelvűségről (frissítve: nem fogadták el)

Pozsony |

<p>Ma folytatódik a parlament ülésszaka, várhatóan a képviselők szavaznak a vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatos hidas beadványról. Információink szerint kicsi az esélye, hogy a kormánytöbbség támogassa a két törvénymódosításból (a kisebbségi nyelvtörvényt és a vasúti jogszabályt változtatnák egyszerre) álló tervezetet.&nbsp;</p>

„Többször is tárgyaltunk a smeresekkel, ám egyelőre nem kaptunk választ” – mondta lapunk kérdésére Solymos László, a Híd frakcióvezetője, egyben a tervezet egyik beterjesztője. Bugárék Robert Fico kormányfővel és Pavol Paška házelnökkel is tárgyaltak az elmúlt hetekben. „Reggel még tárgyalunk róla. De valószínűbb, hogy nem szavazzuk meg” – mondta tegnap lapunk kérdésére Jana Laššáková, a Smer frakcióvezetője. Úgy tudjuk, a Smer frakciójában vannak, akik megszavaznák, s vannak, akiknek nem tetszik a tervezet, ám szinte biztos, hogy a párt képviselői ezúttal is egységesen fognak voksolni. Az ellenzék viszont várhatóan nem lesz ebben a kérdésben egy állásponton, eddig csak az SDKÚ és a KDH jelezte támogatását. A Smer támogatása nélkül ugyanakkor úgysem megy át a tervezet. Ha a parlament jóváhagyná, júliusban következne még egy olvasat és még két szavazás. A Híd tervezete kifejezetten – és bevallottan – minimalista, lehetőségként, nem kötelességként írja elő a kétnyelvű vasúti táblák kihelyezését, így a Smer hozzáállása jelzésértékű lehet. Korábban a Híd a vasúti kétnyelvűség ügyében tett lépésektől tette függővé, hogy helyén marad-e az általa jelölt kisebbségi kormánybiztos. A beadvány kritikusai – a civil szervezetek és az MKP – szerint a módosítás nem is hozna változást, mivel a vasúttársaság továbbra is elutasíthatná a kétnyelvű táblák kihelyezésére érkező kérelmeket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?