Ma kinevezik Ladislav Pittnert

Pozsony. Rudolf Schuster még pénteken értesítette Vladimír Mitrót, hogy meneszti funkciójából és a SIS kötelékéből. Mitro –bevallása szerint – a koalíción belüli feszültség enyhítése érdekében kérte leváltását, és a kormány javaslatára az államfő eleget tett a kérésnek. Mitro utódjáról valószínűleg ma dönt a kabinet.

Pozsony. Rudolf Schuster még pénteken értesítette Vladimír Mitrót, hogy meneszti funkciójából és a SIS kötelékéből. Mitro –bevallása szerint – a koalíción belüli feszültség enyhítése érdekében kérte leváltását, és a kormány javaslatára az államfő eleget tett a kérésnek. Mitro utódjáról valószínűleg ma dönt a kabinet. Tegnap a Koalíciós Tanácsnak is foglalkoznia kellett volna Ladislav Pittner jelölésével, ugyanis az Új Polgári Szövetségnek kifogásai voltak a volt belügyminiszterrel szemben. Az ANO közben úgy döntött, támogatja Pittner kinevezését, így a Koalíciós Tanács elmaradt. A kormány javaslatára a köztársasági elnöknek kell kineveznie Mitro utódját. Marián Leško elemző szerint Pittner belügyminiszternek sem felelt meg: a kelleténél több információt hozott nyilvánosságra. Leško szerint így próbálta leplezni sikertelenségét. Pittner egyelőre tartózkodik a terjengős nyilatkozatoktól; azt sem volt hajlandó elárulni, kinevezése esetén Peter Tóthot eltávolítja-e az elhárítás éléről, miközben a KDH ragaszkodik ehhez. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?