Ma dönt a koalíció a főügyészjelöltről

Pozsony |

<p>A ma esti koalíciós tanácson dől el, lesz-e közös főügyészjelöltje a kormánypártoknak. „Már nem is az a fontos, ki lesz a jelölt, hanem hogy sikerüljön megegyeznünk” – véli Bugár Béla, a Híd elnöke. A politikus a szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában elmondta, nagyon jó lenne, ha sikerülne megegyezni, mert a jövőben más koalíciós képviselők is követhetik Stanislav Janiš (SDKÚ) példáját, és a koalíciós megállapodásokat felrúgó javaslatokkal állhatnak elő.</p>

Bugár a műsorvezető kérdésére elismerte, hogy a Híd frakciójában a négy OKS-es képviselővel is előfordulhat ilyesmi. „Néhány kérdésben eléggé keményfejűek, szerintem ezzel a saját arculatukat próbálják kialakítani, mindenesetre a stabilitást ez nem erősíti” – magyarázta Bugár.

Megerősítette azt is, hogy Érsek Árpád a Híd jelöltje a környezetvédelmi államtitkári posztra. Ha ezt a mai koalíciós tanács jóváhagyja, Érseket már holnap kinevezhetik. Beszámolt arról is, hogy a második olvasatba került nyelvtörvényből megpróbálják eltávolítani a bírságokat. Az indítványt a KDH valószínűleg nem fogja támogatni, Pavol Hrušovský frakcióvezető szerint a törvény eleget változott, és fontos szerepük van a szankcióknak. Hrušovský égetőbb problémának tartja azt, ki lesz a következő főügyész, a KDH továbbra is Eva Miššíkovát támogatja. „Az SDKÚ-tól azt várjuk, hogy támogassa a többi koalíciós párt jelöltjét” – nyilatkozta Hrušovský. Richard Sulík, az SaS elnöke szerint az SDKÚ képviselői Dobroslav Trnka jelenlegi főügyészt jelölésével megszegik a koalíciós egyezséget. „Meglepett a döntésük, szerintem Mikuláš Dzurinda pártelnök áll a háttérben” – nyilatkozta Sulík a Markíza televízió vitaműsorában.

Trnka megosztja az SDKÚ-t is. Iveta Radičová kormányfő szerint Trnkát nem kellene újraválasztani. „Hét év egy tisztségben sok idő, az ember elhasználódik” – fejtette ki Radičová egy szombati rádióinterjúban. Rámutatott arra is, hogy a főügyészség több komoly bűnügyet nem tudott lezárni, ezáltal csökkent az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?