Lovagregény a tornateremben

SZÉL JÁNOS

Ha Komáromban pénteken este hatot üt az óra, egy elszánt csapat középkort idéz a Marianum Iskolaközpont tornatermébe. Különös feszültség tölti meg a teret. A Kard Rendje ideje elérkezett.

Bemelegítés

„Harmadikként azt tanácsolom neked / Vívóleckéket senki se azért vegyen / Hogy igaztalanul az ellenfele ellen / Művészetével előnyt szerezzen.” Így áll egy ezerháromszáznyolcvankilencben született versben. A vívás tehát művészet. Tudják ezt a magyarországi A Kard Rendje hazai magyar zászlóaljában is. Tizenhárom fiú és egy lány a tornateremben. Az előbb, amikor belopakodtunk a kardok zaját követve, az utcán alig jártak emberek. Odabent éppen véget ért a bemelegítés. Már körben ültek. Minden szem Nagy Imre vezetőoktatóra tapadt. Arról beszélt, mikor szabad és mikor nem szabad elővenni a kardot. A Kard Rendjének szabályai vannak. A lovagi harcművészet elméleti tudnivalóit vette szépen sorra. Megtudom, A Kard Rendje célja a középkori lovagi vívás továbbadása, rendszeres vívásoktatás keretében. Olyan fogalmak mentén, mint a hűség, a becsület, a bátorság, a jó szív, a tisztelet. Hej, de hiányoznak ezek sokak lelkéből mostanában! Mélázok magam elé, ám egyszer csak felpattannak. Épuration! Touché! És megint kardoznak! A lány és a fiú meghajol egymás előtt. Tartásuk nemes, mozdulataik kecsesek. Czifra Györgyi és Csóka Bálint. Hangosan csendülnek a kardok. Jó nézni őket.

Régi vívók dicsérete

A sarokban hirtelen egy könyvet pillantok meg. Fordítója, a győri Berki András itt van a tornateremben. Czifra Györgyit, a kedvesét, a kardját, a mozdulatait figyeli. „Néhány évvel ezelőtt egyik barátommal nekiálltunk kutatni a vívókönyveket. Azután elkezdtem fordítani. Eleinte kisebb adagokban. Idén nyáron azután jött a nagy falat, Joachim Meyertől a Régi vívók művészete. Németből fordítottam magyarra a tizenhatodik századi strasbourgi késkészítő munkáját, aki elismert vívómester volt. A könyv nagy adósságba verte, akkorába, hogy el kellett utaznia Strasbourgból, másik mecénás után kellett néznie. A kötet az akkori legjobb technikával készült, fametszetekkel” – mutatja be a művet az ötödéves egyetemista. Majd elmesélte, hogy ilyen könyvekre az interneten is lehet bukkanni, sokan foglalkoznak ezzel a világon. Európában, Amerikában vannak hasonló közösségek. A Régi vívók művészetét egy múzeum honlapján találta, ahová a múzeum munkatársai tették fel saját költségükön. A Kard Rendje is foglalkozik középkori vívókódexek fordításával. Berki András állítja, ha egyszer honlapja lesz, fordítását bárki letöltheti majd a világhálóról.

András lovag

és Györgyi úrhölgy

A középkorra terelem a szót. Ott van a levegőben, és meggyőződésem, hogy a tornateremben lévők szinte mindegyike már gyermekként arról ábrándozott, hogy úrhölgyeket ment ki a sárkány karmaiból a kardjával. Kiderül, András esetében ez éppen fordítva történt. „Először a kard kezdett érdekelni, csak utána a középkor. Münchenben, egy múzeumban láttam egy szép, hosszú kardot, azóta sem feledem. Egy arról készült másolat az otthoni kardom. Vívok Győrött is, itt is, de csapatnak nem vagyok tagja sehol” – árulja el András, akit magamban elkereszteltem magányos lovagnak, ám kiderült, ez sem igaz. A komáromi Czifra Györgyivel egy A Kard Rendje táborban találkozott. „A vívótáborban ismerkedtünk meg. Olyan volt, mint a Lovagregény című filmben. Ha néha veszekszünk, inkább arrébb rakjuk a kardokat” – nevet András lovag.

Czifra Györgyi készítette a kötet illusztrációit. „A Meyer-könyv fametszeteit átrajzoltam pauszpapírra, így kerültek a könyvbe. Szeretek kardozni, és imádom a középkort. Érdekel a történelme” – magyarázza a lány, aki lótenyésztőnek tanul Bábolnán. Miképp hódította meg András lovag? – tűnődtem, de Györgyi mintha kitalálná a gondolataimat. „Ültem egy padon A Kard Rendje táborban, ő mellém ült, és elkezdtünk beszélgetni. Három éve kardozom. Eljöttem az első edzésre, nézelődtem. A második alkalommal beálltam. Már saját kardom van, és segédoktató vagyok.”

Csaták

Azután csatáznak. Egyszer, kétszer, háromszor. – Van itt egy hely! – kiáltja a vezetőoktató. – Hej! – ordítja tizennégy torok. Úgy veszem észre, hogy ami nekem kívülről ádáz csatának tűnt, számukra boldog játék. Volt, hogy kettesével vívtak, párbajoztak, máskor az egész csapat próbált alakzatban egy képzeletbeli csatát vívni egymással szemben. Azután elérkezett az utolsó tömeges csata is. Akit megérintettek a karddal, „elvérzett”. Csak az „élők” párbajozhattak tovább. Végül ketten maradtak. Egy mezítlábas fiú győzött. Magamban elneveztem mezítlábas lovagnak.

Vince, a mezítlábas lovag

Fekete Vince, a Marianum Egyházi Gimnázium elsős diákja két éve a Komáromi Városi Televízióban látta A Kard Rendje hirdetését, arra jelentkezett. „Mindig is szerettem a középkori meséket, a lovakat, a vívójeleneteket. Tetszik a középkori élet, a ruhák, a fegyverek. Azért vagyok mezítláb, hogy kipróbáljam a talajt, és minél jobb legyen az egyensúlyom. Ez a második mezítlábas edzésem. Csinálok még kettőt, és akkor már jó lesz” – sorolja a kamasz. Szöget nem talált a tornaterem padlójában, pedig jó néhányszor körbefutotta. „Edzés után is együtt vagyunk. Elmegyünk valahová, és megbeszéljük, kivel mi van. Ha az ember ide jön, nemcsak egy csapat tagja lesz, barátokat is szerez magának” – húzza ki magát a mezítlábas Vince lovag.

Gábor, a fekete lovag

Mondják, Kacz Gábor, a Selye János Egyetem hallgatója állandóan feketében jár. Fekete ing, fekete póló, fekete nadrág. Megelőlegeztem hát neki a fekete lovag címet. Arra kérem, meséljen a kardjáról. „Első vívóoktatóm, Regenyei Péter, A Kard Rendje komáromi vívóiskolájának alapítója, fegyverkovács készítette. Most valamennyien az ő munkásságát folytatjuk. A kardom egy német vívókard, edzett acélból kovácsolták. Van még egy, ami vívásra nem alkalmas. Az csak szép dísz. Beállítottam a sarokba” – árulja el a kardok titkát Kacz Gábor, aki idén tavasszal harmadik lett a franciaországi Dijonban rendezett nemzetközi vívótalálkozón. A Kard Rendje másik tagja, Pápai Ádám pedig a második helyen végzett. „Dijon gyönyörű volt! Az óváros hatalmas és pompás. Tetszett, hogy az ottaniak csak kilenc órakor kelnek” – lelkendezik Gábor, a fekete lovag, A Kard Rendje kezdő csapatának oktatója.

József, a sárkányszárnyú farkas lovagja

Czelder József is járt Dijonban. Kacz Gáborral vívta csatáját a harmadik helyért. Azután Gábor győzött. „Hatalmas élmény volt francia, amerikai, portugál, angol, német vívókkal vívni és tanulni tőlük, hogy ők milyen vívókódexek alapján próbálják meg feléleszteni ezt a hagyományt. Tényleg fantasztikus emberekkel találkoztunk” – mondja József, aki tizennyolcadik születésnapja előtt egy héttel lépett be először a bűvös tornaterembe. Ennek már két éve. „Kiskoromban fakarddal játszottam. Most már komolyabb felszereléssel folytatom a játékot. Remélem, hamarosan meglesz a vértem is” – reménykedik a talpig feketében járó fiatalember, akinek címere már van. Büszkén mutatja, közben magyaráz. „Címerem fekete-zöld alapon egy ezüstszínű farkas sárkányszárnyakkal, alatta pedig egy kard. Magam találtam ki. A sárkányszárnyak a bizonytalanban való hitet jelképezik. Mert nem tudja senki, léteztek-e sárkányok. A farkas a szabadság jelképe. Az pedig számomra nagyon fontos” – jegyzi meg József, akit a sárkányszárnyú farkas lovagjának neveztem el.

Péter, a vidám lovag

Berta Péter Piliscsabán tanul történésznek. Megfertőzte a középkor. „Nálam már szakmai ártalomról is beszélhetünk. Nem tudok úgy megnézni egy középkori környezetben játszódó filmet, hogy ne kritizáljam a fegyvereket, vagy a vívásmódot. A filmek kilencvenkilenc százalékában nem ügyelnek erre. A fegyverek közé mindig becsúszik egy hiba. Olyan filmmel még nem találkoztam, ahol minden rendben lett volna” – bosszankodik az egyetemista. Mi a szép a lovagi harcművészetben? „Európai emberek fejlesztették ki ezt a harcművészetet, hagyományt ápolunk vele. Nagyon szép az ideológiája. A lovagi eszme hiánycikk a mai világban. A lovagság és a vallás elválaszthatatlanok. A vallás adta az egészhez az erkölcsi alapot” – búcsúzik Péter, a vidám lovag, aki szerint az ember a végtelenségig tanulhat, ezért szeretné nagyon sokáig folytatni a középkori lovagi vívást.

Lámpaoltás előtt

Nagy Imre vezetőoktató, A Kard Rendje hazai csoportjának vezetője a legelső naptól kezdve ott volt. „Kétezer hat májusában kezdtünk itt, a tornateremben. Szerettem volna valamit elindítani ezen a téren. Felkerestem A Kard Rendje lovagi kört Győrben. Megegyeztünk, hogy alakítunk Komáromban egy csoportot. Eleinte Győrből járt hozzánk Regenyei Péter oktató, aki egyben a fegyverkovácsunk is. Ma is a győri központhoz tarozunk, annak a szlovákiai magyar zászlóalja vagyunk” – avat be Nagy Imre, majd a rengeteg eseményről mesél, melynek részesei voltak az idén a városban. „Ez egy más világ, amit igazából elfeledett Európa, pedig egy európai harcművészetről van szó” – mondja a főoktató, aki a Szarkaláb Polgári Társulás alapítója és vezetője is. „Ó, amikor fiatalok voltunk! – sóhajt egy mélyet. – Íjászkodtunk, kardozgattunk. A mai fiatalok meg? Esemeseznek, zenét hallgatnak, csetelnek. És ennyi. Nekem szívügyem a fiatalokat is behozni, megmutatni nekik ezt a világot. Nagy vágyam egy jól szervezett baráti társaság, melynek tagjai mindig számíthatnak egymásra. Tervezzük, hogy A Kard Rendje iskolákba jár majd, rendhagyó történelemórákat tartani. Lovagi szerelésben, kardokkal. Biztos vagyok benne, hogy megérinti majd a gyermekek lelkét. A kisfiam is tagja a kezdő csapatnak. Hozzuk vissza a lovagkort! Persze, nem akarunk egy túltoborzott társaságot. Szeretnénk, ha az igazán elszántak jönnének közénk.” Ezzel búcsúzik Nagy Imre, majd leoltja a lámpákat a tornateremben.

Végül egy igazi lovagról

A sors hozta úgy, a kiszámíthatatlan véletlen, hogy azon az október végi péntek estén, egy nappal mindenszentek előtt, amikor annyit láttam a csatákból, és annyit tanultam a kardokról, nem volt jelen A Kard Rendje egyik fontos tagja. Madarász Róbert, a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója. Pedig ő is kardozik. Amikor még Regenyi Péter oktatta a csapatot, magam is láttam, milyen remekül forgatja a kardot. Október nyolcadikán a Kalocsa melletti Dunapataj Nagyboldogasszony templomában a Magyarok Nagyasszonya Világ Győzedelmes Királynője Szent Korona Lovagrendje újabb hazai magyarokat vett fel tagjai sorába, közöttük Madarász Róbertet. Igazi lovagja is lett hát A Kard Rendje komáromi zászlóaljának.