Lipšic szerint Fico gyáva

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfőt nemcsak a pénzügyi csoportokkal való kollaboráláson érik tetten, hanem hihetetlen gyávaságnak is tanújelét adta &ndash; véli Daniel Lipšic, az Új Többség (NOVA) elnöke.</p>

Ennek bizonyítéka az, hogy politikai ellenfél nélküli vitaműsorban szerepelt a TA3 hírtévében. A rögzített beszélgetést vasárnap tűzi műsorára a csatorna. „A televíziós párbajra való felhívás figyelmen kívül hagyása várható volt, mert Robert Fico csak azoknak a pénzügyi csoportoknak a bábja, amelyeknek eladta az országot. Olyan politikus, akiből hiányzik az alapvető merészség megvédeni döntéseit, nem állhat a kormány élén. Holnapi politikai monológjával megerősítette, hogy a vele szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány megalapozott” – fejtette ki Lipšic. Az ellenzék pénteken bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormányfő ellen, amiért a kabinet állítólag a J&T pénzügy csoport egyik cége, a J&T Investment Advisors számítógépén készültek a Szlovák Gázművek (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának megvételével kapcsolatos kormányzati dokumentumok.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?