Lipšic felhívta a figyelmet Zsuzsová vallomásainak ellentmondásosságára

Daniel Lipšic

Alena Zsuzsová szerint a Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében vezetett aktában nincs semmi, ami bizonyítaná, hogy ő rendelte meg a gyilkosságot.

Ezt hétfőn jelentette ki a Specializált Büntetőbíróság előtt. Daniel Lipšic, a kárvallottak képviselője a nő vallomását célzatosnak és zavarosnak nevezte. Hozzátette: a vádlott ellentmondott annak, amit a korábbi vallomásaiban állított.

Alena Zsuzsová a bíróságon elmondta: Marian Kočnerrel 2012-ben ismerkedtek össze a közösségi hálón keresztül. A kezdeti kapcsolatukat úgy jellemezte, hogy az csupán „kötetlen flörtölés” volt. Tagadta, hogy szeretők lettek volna.

A vádlott elismerte, hogy politikusokkal és ügyészekkel is kommunikált. René Vallek volt ügyésszel csaknem a letartóztatása pillanatáig kapcsolatban volt. Másokat név szerint nem említett. Azt állította, hogy 2012 és 2013 között kommunikált befolyásos emberekkel, állítólag azért, hogy felkínálja nekik a tolmács- és ingatlanközvetítői szolgálatait. Azt, hogy Alena Zsuzsová tolmácsként dolgozott volna, Lipšic kétségbe vonta.

A bíróságon korábban felolvasták az Alena Zsuzsová és Andruskó Zoltán elítélt között váltott SMS üzenetek átiratát, valamint lejátszották az egyik telefonbeszélgetésüket is. A vádlott szerint ez a kommunikáció bizonyítja az általa vallottakat, tehát hogy Andruskó tartozott neki, a pénzt nem adta vissza és nem is „dolgozta le”, vagyis nem segítette közvetítőként az újságíró-gyilkosság előkészítését, ahogy Andruskó állítja
     

„Andruskó Zoltánnak nem volt indítéka arra, hogy hazudjon Alena Zsuzsovával kapcsolatban. Nem tudhatta, milyen bizonyítékok kerülnek még elő a nyomozás során, tehát óriásit kockáztatott volna, ha a nőt a megrendelők egyikének hazudja, aztán kiderül, hogy az egésznek az ellentéte igaz” - fejtette ki Lipšic. Hozzátette: Andruskó és Alena Zsuzsová barátok voltak.

Lipšic felhívta a figyelmet Alena Zsuzsová vallomásainak ellentmondásosságára. Utóbbi nem volt hajlandó reagálni. „Neked semmit sem mondok” – közölte Lipšiccel. Nem volt hajlandó válaszolni Roman Kvasnica, Zlatica Kušnírová megbízottja kérdéseire sem.

Alena Zsuzsová kihallgatása után Dušan Mikulaj kriminalisztikai és információs technológiai szakértő tanúvallomása következik. Mikulaj elemezte a távközlési szolgáltatók jelentéseit a vádlottak telefonjainak helyadatairól, melyek alapján megállapítható, hogy az érintettek merre jártak a nagymácsédi gyilkosság előtt és után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?