Lengvarský megszólalt az ománi kirándulásának ügyében!

Vladimír Lengvarský

Még szilveszterkor keltett nagy felháborodást, hogy az egészségügyi minisztert a pozsonyi repülőtéren kapták lencsevégre, ahol épp egy Ománba tartó járatra igyekezett. Lengvarský azóta nem sokat hallatott magáról, de most megtörte a csendet.

Az egészségügyi minisztert, miután elutazott Ománba, több irányból is kritika érte. A visszatérése utáni első interjúban elmondta, hogyan látja a nyaralását az omikron árnyékában.

"Lehet, hogy egyesek megsértődnek, amiért elnézést kérek, és egyesek úgy értékelik, hogy elmentem pihenni" - mondta az egészségügyi miniszter a Markíza Na telo PLUS című műsorában.

Hangsúlyozta, hogy csak néhány napra utazott el. "A minisztérium vezetése biztosítva volt" - közölte, majd hozzátette, hogy meghagyta az elérhetőségét.

A kérdésre, miszerint megismételné-e az ománi útját, azt felelte: "Természetesen".

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?