Lengvarský: Az ünnepek alatt nem lesz korlátozva az utazás

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) szerint október végén naponta 2500–3500 ember koronavírus-tesztje lesz pozitív. Ezt a szerdai kormányülést követően mondta a tárcavezető.

A minisztérium napi 150-250 betegfelvétellel számol. A kórházban ápolt betegek száma elérheti az 1600-at, és akár 170 páciensnek is szüksége lehet mesterséges lélegeztetésre. „A halálozások napi átlaga 23 és 32 fő között lehet, az októberi havi átlag pedig 450 és 550 fő között” – mondta Lengvarský, és hozzátette, a járvány tendenciája a feltételezéseknek megfelelően alakul. „A kórházak kihasználtsága átlagosan 19 százalékos, de nagy különbségek vannak a régiók között” – mondta a miniszter. Példaként említette az eperjesi kórházat, ahol a kapacitás 44 százaléka foglalt, míg Nyitrán ez az arány csak hét százalék.

A múlt héten naponta átlagosan 2438 fertőzöttet regisztráltak. 736 beteget vettek fel a kórházak, 52-vel többet, mint az előző héten. A kórházi felvételek száma 22 százalékkal, 966-ra emelkedett.

Lengvarský azt mondta, a közelgő mindenszentekkel összefüggésben nem tervezi az utazás korlátozását vagy az országos tesztelés bevezetését. Csütörtökön a szakértői konzílium a fekete járásokban élő beoltottakat érintő kivételekről is tárgyalni fog.

„Nem szeretnék most belemenni abba, hogy mely intézkedésekhez lehet hozzányúlni és melyekhez nem”

– jegyezte meg a miniszter.

Lengvarský emellett arról is beszélt, hogy egy, legfeljebb két hét múlva már mindenki számára elindítják a regisztrációt a koronavírus elleni oltóanyag harmadik adagjára. 

Hétfőtől tíz járás lesz fekete besorolású. Harminc járás második veszélyességi fokozatban, bordó fázisban, 27 pirosban és 12 narancssárgában lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?