Leghamarabb jövőre lehet változás

Pozsony. Az MKP jogi szakértője, Lancz Attila szerint tudnak olyan esetről, ahol már tapasztalható, hogy visszalépés történt a nyelvi jogokban.

Pozsony. Az MKP jogi szakértője, Lancz Attila szerint tudnak olyan esetről, ahol már tapasztalható, hogy visszalépés történt a nyelvi jogokban. Egy folyamatban lévő polgári peres ügy érintettje fordult hozzájuk, amikor a bíróságtól kapott egy határozatot, hogy a fordítás költségeit mostantól magának kell állnia.

Lancz Attila hozzátette: a bírósági gyakorlat egyébként eddig is elég hektikus volt az anyanyelvhasználattal kapcsolatban, ám papíron ez egy létező kisebbségi nyelvi jog volt, melyet érvényesíteni lehetett.

Peter Bubla, az igazságügyi minisztérium szóvivője lapunk kérdéseire megerősítette, hogy az új szabályok szerint valóban az érintettek viselik a fordítások költségeit. Hozzátette: az új törvénykönyveket még az előző választási időszakban hagyták jóvá. A minisztérium új vezetése egy bizonyos idő eltelte után értékeli ki a jogszabályokat, és változtat rajtuk, ha szükséges lesz. Bubla szerint az MKP még nem szólította meg őket az ügyben.

Bukovkszky László kisebbségekért felelős kormánybiztos az Új Szónak elmondta, a most hatályba lépett törvénykönyvek még Tomáš Borec, az előző kormány igazságügyi miniszterének műhelyében készültek, és 2014-ben hagyta őket jóvá a kormány. A szabályzás a biztos szerint is hátrányosan érinti a kisebbségeket – ennek ellenére elődje, Mária Jedličková, aki megbízottként vezette a kormánybiztosi hivatalt az előző időszakban, nem kifogásolta a véleményezési eljárásban.

Bukovszky László kormánybiztos elmondta, már egyeztetett Lucia Žitňanská miniszterrel, a tárcától pedig azt az információt kapta, hogy az új törvénykönyvekkel kapcsolatban több egyéb kifogás is felmerült már. Ezeket összegyűjtik, és várhatóan a jövő év közepén módosíthatják majd a szabályzást. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?